BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Belterjes ügy-e, ha azzal foglalkozunk a parlamentben, hogy egy zárószavazás előtti módosítót szabályszerűen vagy nem szabályszerűen nyújtottak be? Szerintem nem belterjes ügy, mert ha azt bizonyítjuk, hogy a saját törvényeinket rendre áthágjuk, akkor hogyan várjuk el az állampolgároktól, hogy az általunk hozott törvényeket betartsák. Szegény L. Simon Lászlót miért is bántjátok? Én nem várom el tőle, hogy ezt tudja. Miért kéne neki ezzel tisztában lennie?
De ott van az alkotmányügyi bizottság! Önök, fideszes képviselők azt mondták, hogy most már megszüntetjük azt a lehetőséget, hogy a vízközművagyon kapcsán az orvossztrájkkal foglalkozzunk, most már rendbe tesszük, itt az új Házszabály, és nem lehet többé megtenni, hogy egy adott témához nem tartozó módosító indítványt benyújtsunk. Itt szerencsére nem arról van szó, hogy a Művészeti Akadémiából kórház lesz, tehát semmi köze nincs hozzá. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, és megszólítom Salamon Lászlót, aki nagy tekintélyű jogász, vezeti ezt a bizottságot. Többszöri büszke kijelentésük ellenére, hogy ennek a rendszernek vége lesz, nem lett vége. Ennek úgy lehet vége, ahogy 1998-2002 között vége volt: nem volt hajlandó az alkotmányügyi bizottság az oda nem tartozó javaslatot megtárgyalni, és ettől kezdve nem volt vita, a képviselő úr benyújtotta, ide pedig nem került.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés