VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Megszokhattuk már az elmúlt 20 év urambátyám-rendszerében, hogy akár a szociálliberális koalíció kormányoz, akár a Fidesz, minden kormányzati ciklusban vannak olyan remek kapcsolatokat ápoló vállalkozók, akik a piaci verseny mellőzésével, meghívásos pályázatokon mesés nagyságú összegeket, milliárdokat zsebelhetnek be. Nincs ez másképp most sem: miközben az országban egyre nagyobb a szegénység, a Fidesz-kormány bőkezűen, a legtöbbször a látszatra sem ügyelve osztogatja a haveri cégeknek az adófizetők milliárdjait.

Nézzük csak, mi történt a Külügyminisztériumban! A Külügyminisztériumban korábban, a szocialista kormányok alatt, a külügyi telekommunikációs hálózatot egy Trendex nevű cég kezelte, zsíros megrendelésekre téve szert. A Fidesz-kormány persze lépett az ügyben: hogy, hogy nem, egy származását tekintve erősen SZDSZ közeliként ismert cégcsoportot, a Bravogroupot hozta helyzetbe. Na persze, véletlenek nincsenek: teljesen véletlenül a Bravogroupnál dolgozik jelenleg Gulyás Kovács Gergely, a Fidesz korábbi politikai tanácsadója; a cégnél jelenleg stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgatói pozíciót tölt be.

Így talán már érthető, hogy miért kellett titkos, meghívásos közbeszerzési pályázatot kiírni a külügyi telekommunikáció beszerzésére. És az is érthető, hogy miért futott már le előre a pályázat, ugyanis a pályázatra három olyan cég kapott meghívást, amelyeknek egyike sem rendelkezik érdemi telekommunikációs múlttal, ilyen jellegű tevékenységgel, ebből kifolyólag természetesen szakmai referenciákkal sem. Mivel nincs érdemi telekommunikációs tevékenységük, a győztesek nyilvánvalóan másokkal fogják elvégeztetni majd ezeket a munkálatokat, olyan cégekkel, amelyek talán nem ápolnak ilyen kitűnő kapcsolatokat a Külügyminisztériummal meg a Fidesz-kormánnyal, cserébe viszont értenek ahhoz, amit kell hogy végezzenek.

Kérdésem önhöz, miniszter úr - bár egyre furcsább szerepre kényszerül itt a honvédelmi miniszter a mai ülésen -, hogy miféle véletlenek sorozata kell ahhoz, hogy egy újabb állami megbízás ismét egy fideszes jó barátnál kössön ki.

Kérdésem önhöz, miniszter úr, hogy milyen véletlenek sorozata szükséges ahhoz, hogy egy SZDSZ közeli cégként ismert céggel ápolnak önök ismét csak kitűnő baráti kapcsolatot. Meddig folynak el még az adófizetők milliárdjai ezeken az SZDSZ-es csatornákon? Meddig kedvezményezik még a haverok cégeit? Meddig folynak még a meghívásos közbeszerzési pályázatok? Meddig hozzák gátlástalanul helyzetbe azokat a vállalkozásokat, amelyek önökkel kitűnő kapcsolatokat ápolnak? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu