SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvénytervezetet illetően én is arra kérném képviselőtársaimat, hogy az általam beterjesztett módosító javaslatokat, majd amikor arra sor kerül, támogatni szíveskedjenek, hiszen olyan előterjesztéseket igyekszem eszközölni, ami általában, összességében véve már közös érdekünket, a fogyasztók érdekeit szolgálja.

(10.10)

Ilyen vonatkozásban a 3. §-t 8. §-sá kívánnánk kiegészíteni, ami egy olyan anomáliát módosítana és tenne lehetetlenné, ami jelenleg a gyakorlatban elfogadott az úgynevezett monopolhelyzetben levő szolgáltatók esetében - általánosságban őrájuk lehet ezt mondani -, hogy külön díjat kérnek például olyan típusú fogyasztói kérelemért, amikor a számlának a másolatát vagy új csekk kibocsátását kérik a fizető fél, a fogyasztó oldaláról. Természetesen ennek a pluszdíjkifizetésnek lehetnek különböző szabályai, de mindenképpen azt szeretném, hogyha lehetőség adódna a törvénytervezet módosítása kapcsán, hogy a szolgáltató legalább egy alkalommal ezt kötelezően ingyenesen adná a fogyasztó részére, majd pedig ezt követően természetesen már kérhet összegeket a számlamásolat kibocsátásáért.

Szintén hasonló jellegű módosítás - úgy gondolom, már elég régi vágyunkat teljesítené, ha sikerülne megvalósítani -, ez pedig az, hogy a közszolgáltatásokat végző cégeknek olyan számlát kell kibocsátaniuk, amely számlák világosak és közérthetők. Nem akarom a cégeket nevükön nevezni, de mindenki a saját életében, otthonában találkozhat ezekkel a számlákkal, amikor is például a leolvasott érték a köbméter, ugyanakkor az elszámolás pedig kilojoule-ban van; a leolvasott érték a fogyasztott árammennyiség, ugyanakkor pedig az elszámolás különböző olyan részletes egységekben történik, amit - meg kell mondjam - nálamnál sokkal felkészültebb és sokkal okosabb, ehhez szakmailag közel álló emberek is képtelenek megérteni, és nem tudják pontosan megmondani, hogy mi az az egységár, ami alapján a szolgáltató az elszámolást a fogyasztó felé végzi. Amennyiben ez a lehetőség megnyílna, hogy a fogyasztó részére világosnak és érthetőnek kell lenni a számlának, akkor a szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy olyan számlát bocsássanak ki, ami mindannyiunk számára, az átlagember számára is teljesen egyértelművé válik. Vannak szolgáltatók egyébként, amelyek próbálkoztak hasonló, egyszerű számlakibocsátással - sikerrel -, de ez a szolgáltató jelenleg már nincs a piacon. Tehát ez lenne a második ilyen típusú módosító javaslat, amit szeretnék előterjeszteni, és kérni képviselőtársaimat, hogy szavazzák meg.

Valamint érkezett hozzánk olyan jelzés, miszerint a legkülönfélébb praktikákkal próbálják meg a vásárlóból a pénzeket kicsalni. Nem tudok jobb szót találni erre, hiszen amikor egy szolgáltató ahhoz, hogy az ügyfélszolgálatát el tudjuk érni, emeltdíjas telefont használ, akkor valahol megfizetteti a szolgáltatásához, amit amúgy szerintem - vagy vélhetően - másoknak ingyenesen, kötelezően adni kell, azt a szolgáltatást pénzért teszi, tehát ezzel is emeli egyben a bevételének a szintjét. Tehát arra teszek indítványt, hogy az ilyen típusú emeltdíjas szolgáltatásokkal ne lehessen élni a számlakibocsátó részéről.

Hasonló problémát jelent egyébként a szolgáltatók részéről, amikor a csekkbefizetést büntetik 150 forintos mértékben - hogy konkrét legyek -, ami azt jelenti, hogy ha valaki csekken fizeti be a számláját, abban az esetben a következő számláján 150 forint csekkbefizetési díj jelenik meg. Ezt sem tartjuk igazából méltányosnak. Egy-két szolgáltatónál fordul egyébként elő, tehát nem általánosságról beszélünk, de az egy-kettővel is foglalkoznunk kell, hiszen nem lehet tudni, mikor változik a szolgáltatói magatartás úgy, hogy érvényesíteni kezdi kettő, három, négy, öt, hat, hét, és aztán a végén valamennyi szolgáltató.

A módosító javaslataimnak tulajdonképpen a lényegi pontjai ezek lennének, és ahhoz szeretném kérni a képviselőcsoportok és képviselőtársaim támogatását, hogy próbáljuk ezt megvalósítani, hiszen nem alapvetően az én ötleteimről van szó, hanem azoknak az anomáliáknak a módosításáról, amelyeket felénk, képviselők felé a fogyasztók, a fogyasztással élők jeleznek folyamatosan. Itt visszautalnék újfent az átlátható számlákra. Nagyon régi problémáról van szó, amit mindeddig nem sikerült igazából megoldanunk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu