DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérdi, hogy a hőn áhított egyensúlyt miért nem tudja elérni a kormány. Hát kérdem én: hogyan érte el a hőn áhított egyensúlyt, mondjuk, a szocialista kormány 2002-ben, 9 százalékos államháztartási hiánnyal vagy 2006-ban 9,3 százalékos államháztartási hiánnyal? Sehogy.
A Széll Kálmán-terv - mind az első, mind a második - biztosítja azt, hogy Magyarországon ebben az esztendőben az államháztartási hiány 2,5 százalék lesz, jövőre pedig 2,2 százalékos, vagy ha úgy tetszik, a hőn áhított államháztartási egyensúlyt a kormány biztosítani tudja, önök pedig képtelenek voltak ennek biztosítására. Ezért nem is nagyon értem, hogy miért tesz fel ilyen kérdéseket.
Ami a különadókat, vagyis a válságadókat és a bankadót illeti, a magyar kormány három évre kért segítséget. Részben azért kért segítséget 2010 nyarán, mert örökölt önöktől egy nagyon súlyos államháztartási helyzetet. Amennyiben akkor a kormány nem tesz azonnali lépéseket, az államháztartási hiány - ahogy önök megszokták választási esztendőben - körülbelül 7 százalékon lett volna, ezért szükség volt ilyen lépések megtételére.
De ennél sokkal fontosabb az, hogy ezekkel az adókkal az ország időt nyert. Úgy gondolom, ez a legfontosabb, amiért kivetette a kormány ezeket az adókat. Három esztendőre nyert időt, azért, hogy végigvigye azokat a reformokat, amelyek szükségesek Magyarország versenyképességéhez, amelyek megakadályozzák azt, hogy ebben az országban az adósság újratermelődjön. Idetartoznak azok a reformok is egyébként, amelyek intézményi szinten akadályozzák meg azt, hogy az adósság újratermelődjön, amelyek megakadályozzák azt, hogy az önkormányzatoknál újratermelődjön az adósság, idetartoznak azok a reformok, amelyek az államigazgatás átszervezését jelentik a megyei szinttől egészen a települési szintig, idetartozik igenis az adóreform, amelynek egyes elemeit ön is említette, idetartozik a felsőoktatási reform, a szakképzés reformja, mindaz, ami Magyarországot versenyképessé teszi.
Az igazi kérdés nem az, hogy kivetette Magyarország ezeket az adókat, az igazi kérdés az, hogy Magyarország jól sáfárkodott-e ezzel az időszakkal, jól használta-e ki ezt az időszakot, valóban végrehajtotta-e azokat a reformokat, amelyekre szükség van. Úgy gondolom, az elmúlt esztendőben a parlament megtette a magáét ebben a tekintetben, több mint 350 törvénnyel lefektette azokat az alapokat, amelyek szükségesek ezeknek a reformoknak a véghezvitelére. Három évre kért Magyarország segítséget különböző gazdasági ágazatoktól, és azt ígérte, hogy ezeket az adókat ki is vezeti. (Gúr Nándor: Meg áthárítja.) És ígéretéhez híven a magyar kormány 2013. január 1-jén megszünteti a válságadókat, a bankadót pedig felezi, és olyan adókat vezet be, amelyek rendkívül széles bázison és nagyon kicsi kulccsal viszonylag alacsony terhet jelentenek, amelyek aztán stabilan biztosítják azt, hogy az államháztartás hiánya valóban 3 százalék alatt maradjon, amire - ahogy korábban említettem - önök az elmúlt időszakban képtelenek voltak.
Ha szabad még egy pillanatra rátérnem a tervezett napirend előtti felszólalásának címére: "Amit a kormány ad, azt előbb el is veszi". Úgy gondolom, ennél szebb szocialista gondolkodás nem létezik a földön. Hát a kormánynak nyilvánvalóan nincs pénze. A kormánynak és az államnak hatalma van, hogy adót vessen ki, és utána - reméljük - jól használja fel, és ezt a hatalmat, ezt a felhatalmazást önöktől, képviselőktől kapják - erről szól. Nem lehet neki több pénze egyébként annál, mint amennyire kap felhatalmazást. Lehet persze többet költeni egy kormánynak - önök megtették -, mint amennyit egyébként előtte el is vesz, csak az éppenséggel eladósítás felé vezeti az országot. Ezért mondom: gondolkodásának, kérdésfeltevésének az alapja hamis és hibás, amikor olyan kérdést tesz fel, hogy amit a kormány ad, azt előbb el is veszi.
Az az igazi kérdés, hogy miként használja fel ezeket a forrásokat, például nem olyan korrupcióval, mint önök használták fel ezeket a forrásokat (Felzúdulás az MSZP padsoraiban. - Gúr Nándor: Te beszélsz?), és hogy ezek valóban visszatérülnek-e a vállalkozóknak és az állampolgároknak, és nem csak eladósítják tovább az országot.
Úgy gondolom, Magyarország három évre kért segítséget, és ezt az időszakot jól használta.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés