DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai alkalommal három olyan modelltípust szeretnék ismertetni az európai számvevőszékek közül, amelyeknek a tapasztalatai hasznosak lehetnek számunkra is.

A diktatúrák kivételével ma a világ minden államában működik olyan szakmai szervezet, amelynek az a rendeltetése, hogy - az adott ország kormányától többé-kevésbé függetlenül - elszámoltassa, ellenőrizze a közjavak használatát, annak szabályszerűségét és ésszerűségét; hát például olyan közjavakét, mint amiről az előbb az államtitkár úr említést tett, az OTKA-ban lévő több milliárd forint.

Az Európai Unió tagországaiban az elszámoltatás változatos formákban működik. Létezik előzetes vagy szaknyelven a priori és utólagos, a posteriori pénzügyi ellenőrzés. Az előbbi a gazdasági eseményt, például egy szerződéskötést annak bekövetkezése, aláírása előtt vizsgálja, és jellemzően belső ellenőrzési funkciót tölt be, az utóbbi viszont már csak megtörtént eseményeket vizsgál. Az a priori ellenőrzés előnye, hogy alkalmazásával károkat lehet megelőzni, hátránya viszont az, hogy igen sok munkával jár, és elmossa a döntésekért viselt felelősséget. Az előzetes ellenőrzés ezért visszaszorulóban van. Az a posteriori számvevőszéki audit egyértelműen garantálja az ellenőrzés függetlenségét, de olykor már csak azt tudja megállapítani, hogy a gyerek beleesett a kútba.

Az utólagos számvevőszéki ellenőrzésnek három eredménye lehet: bírói ítélet, független vélemény és teljesítményértékelés, amiről a múlt alkalommal beszéltem.

Az úgynevezett francia rendszerbe tartozó számvevő bíróságoknak van ítélkező funkciója, és ők döntik el bírósági szisztéma szerint, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervek, a számadók számadását elfogadják-e.

A francia alkotmány előírja, hogy minden közkiadásnak parlamenti felhatalmazáson kell alapulnia, vagyis a parlament mondja meg, mire mennyit lehet költeni. Ezek felhasználása a számviteli-pénzügyi rendszer három kulcsfigurájának együttműködésével történik. Az első kulcspozícióban az a tisztviselő van, aki a kötelezettséget vállalja. A másik kulcspozícióban az a kincstárnok, aki előzetesen ellenőrzi a kiadásokra előirányzott összegek meglétét. A harmadik személy pedig a számadó, aki tulajdonképpen elszámol a számvevőszék előtt a közpénzekkel.

Azért említettem ezt meg vázlatszerűen, mert a magyar államháztartás a XIX. század harmadik harmadában a francia szisztéma szerint épült ki, és ezért tanulságos a mai időkre nézve is az elszámoltatásnak a bírósági típusú formája, amit francia szisztéma szerint végeznek Európa néhány országában.

(22.40)

A tipikus és jellemző elszámoltatási forma azonban nem a bírósági rendszer, hanem az úgynevezett Westminster-típusú ellenőrzési mechanizmus, ami az angolszász országokban terjedt el, és ez a mainstream, a fő csapásirány a napjainkban a világ mintegy száznyolcvan számvevőszéke között.

Az Európán kívüli nagy államok is ezt a szisztémát alkalmazzák, az USA, Kanada, Kína is átvette ezt a modellt. Ennek az a lényege, hogy a számvevőszék bírói tevékenységet nem végez, hanem független szakvéleményt mond, és ítélkezési funkciója nincs, hanem a szakmai érvelésének az erejével próbálja a hiányosságok megszüntetését elérni. A pénzügyi elszámolások ellenőrzéséről készült auditjelentéseket nem a számvevőszék viszi a parlament elé, hanem egy speciális bizottság, a public account committee, a közvetlen kapcsolatot tehát a parlamenti bizottság tartja a számvevőszék és a parlament között.

Létezik egy harmadik típusú ellenőrzési, illetve számvevőszéki modell is, a német számvevőszék vagy az Európai Unió számvevőszéke, ahol egy testület és nem az egyszemélyi vezető irányítja az ellenőrzést, és ezekhez fogom majd a továbbiakban viszonyítani a hazai gyakorlatot.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu