HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint az ön előtt is ismert, a 2007-2010-es időszakban, a kormányváltásig számos európai uniós forrás szolgálta a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének megvalósulását. Ennek ellenére az akadálymentesség messze nem érte el azt a szintet, ami a törvényi határidők leteltével eredetileg várható volt. Az érintett fogyatékos emberek érdekeit szem előtt tartva, a kormányváltást követően ezért úgy döntöttünk, hogy folytatni kell az akadálymentesítés támogatását. Ennek megfelelően a 2011-2013-as akciótervben erre a célra 8 milliárd forintos uniós fejlesztési forrást különítettünk el.
Komoly nehézséget jelent azonban, hogy a korábbi támogatások hasznosulásáról semmilyen hitelt érdemlő adat nem áll rendelkezésre. Nem tudjuk, hogy az erre a célja elköltött közel 15 milliárd forintból pontosan hol és milyen közszolgáltatások váltak egyenlő eséllyel hozzáférhetővé. Ezt helyrehozandó országos kormányzati és önkormányzati akadálymentesítési felmérést indítunk. E felmérés eredménye alapján a valós hazai állapotokra építve, célzottan, ezáltal költséghatékonyan folytatódhat és folytatódni is fog az akadálymentesítési források felhasználása.
Ahogy arra az ombudsman jelentése is és az Egyenlő Bánásmód Hatóság állásfoglalása is rávilágított, további nehézséget jelent, hogy a 2007-ben alkotott akadálymentesítési szabályozás több szempontból is pontatlan és ellentmondásos. Ezt a szabályozást önök, szocialisták alkották, rosszul, a közeljövőben ezért áttekintünk minden vonatkozó jogszabályt, és megtesszük a szükséges jogalkotási lépéseket, hogy mindenki számára egyértelmű és tartható kötelezettségek szolgálják az egyenlő esélyű hozzáférés ügyét.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés