KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön két évvel ezelőtt, a választások éjszakáján azt mondta, hogy a választópolgárok Magyarországon megdöntötték az oligarchák rendszerét, és kezükbe vették a hatalmat. Én aztán később, a kormányprogram vitájában arról kérdeztem önt, hogy erről a fejleményről tájékoztatta-e egykori szobatársát, Simicska Lajost, akit nagyon sokan a Fidesz fontos gazdasági háttéremberének tartottak. Ön erre azt válaszolta, hogy igen, tájékoztatta erről. Azóta eltelt két év, és most már ott tartunk, hogy kormánypárti képviselők is azt mondják, hogy újra az oligarchák kezébe került a kormányzás. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ki mondta ezt?)
Csak hogy néhány dolgot mondjak: egyrészt, ha körülnézünk az EU-s fejlesztési forrásoknál és az állami pénzek elosztásánál, azt látjuk, hogy mindenki, aki él és mozog ezen a területen, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt közvetlen munkatársa volt korábban, élén a miniszter asszonnyal és az ő politikai főtanácsadójával, Nyerges Zsolt testvérével. Ennek aztán meg is van a hatása, hiszen például a Közgép, amelynek vezetője Nyerges Zsolt, és tulajdonosa Simicska Lajos, jelenleg közel 300 milliárd forint értékű állami megbízásról rendelkező szerződéssel rendelkezik, és tavaly ez a cég 3 milliárd forint értékű osztalékot fizetett ki a tulajdonosnak, tehát Simicska Lajosnak.
De mondok egy másik példát is, miniszterelnök úr. Éppen néhány nappal ezelőtt írta meg az egyik internetes újság, hogy az állami hirdetési piacon 2011-ben 90 százalékban a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt holdudvarához tartozó plakátcégeken hirdettek az állami cégek, és ennek kapcsán csak az egyik cégből szintén 1 milliárd forint osztalékot vett ki a tulajdonos.
Miniszterelnök úr, egy nagyon egyszerű kérdést szeretnék önnek feltenni: miért nem a magyar emberek érdekeit képviseli ez a kormány, és miért a Fidesz közeli oligarchák érdekét? Amikor önök 34 milliárd forint hitelkeretet adnak a Közgépnek, akkor ezt a pénzt a magyar kisvállalkozásoktól veszik el. Amikor önök Nyerges Zsolt cégeinek adják az állami földet - kérdezze meg erről volt államtitkárát -, akkor a magyar gazdák elől veszik el a földet. (Az elnök csenget.)
Várom válaszát. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés