DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátom, hogy az LMP frakciója a törvényjavaslatot elfogadhatónak tartja, és különösen örömteli, hogy bár nagyon rászokott a kormány az önálló indítványokkal való kormányzásra, és ez nagyon sokszor meglátszik az előterjesztések minőségén, főként az indokolások minőségén, most kivételesen egy olyan törvényjavaslatot kaptunk, aminél egy meglehetősen precíz és kimunkált indokolás is áll a jogszabálytervezet végén. Ez rendkívül hasznos, már csak azért is, mert nem volt haszontalan itt Tarnai képviselő úr indokolásában végigkövetni, hogy az elmúlt években - és ez nyilván nemcsak ennek a kormánynak a lelkén szárad, hanem a korábbiaknak is - ez a jogintézmény, tehát a kisajátítási döntésekkel szembeni jogorvoslat intézménye hány kacskaringót tett már meg.

Éppen ezért én arra is vártam volna, arra is várnék, hogy kapunk talán kormányoldalról magyarázatot arra, hogy egyrészt miért pont tavaly ősszel nyújtotta be Tarnai képviselő úr ezt a javaslatot, illetve ha tavaly ősszel benyújtotta, miért pont most vette elő a kormányzati többség ezt az egyébként racionális törvényjavaslatot.

És szeretném előzetesen azt is jelezni, hogy ha egy, a gazdasági forgalom szempontjából nem érdektelen jogintézmény esetén, mint például a kisajátítással, a kisajátítási határozatokkal szembeni jogorvoslattal, a kisajátítási eljárásokkal kapcsolatban pár éven belül többször történik módosítás - ez konkrétan 4 éven belül a harmadik módosítás -, az semmiképpen sem fokozza a jogbiztonságot. Mondom ezt azzal, hogy még egyszer hangsúlyozom, ez a kalamajka, ami a kisajátítási eljárások körül keletkezett az utóbbi 4-5 évben, nyilván nem elsősorban a jelenlegi kormányzati ciklusnak szárad a lelkén, de más jogintézmények esetén azért az elmúlt két évben is megéltük már azt, más nagy gazdasági törvények esetén az elmúlt két évben is megéltük már azt, hogy hetente, havonta nyúlnak hozzá egy-egy alapvető jogszabályhoz.

Azt szeretném csak ezzel kapcsolatban jelezni, hogy a gazdasági forgalom biztonságát és általában a jogbiztonságot is az szolgálja, ha kiszámíthatóak a személyi, vagyoni forgalmat alapvetően rendező jogszabályok, ha legalább 5-10 évre előre biztosnak lehet tudni például azt a jogorvoslati rendszert, amit igénybe lehet venni, ha különböző gazdasági, polgári jogi ügyekben közigazgatási ügyekben valaki bírói úton keresi az igazát. Éppen ezért én csak reményemet tudom kifejezni, hogy ha elfogadja Tarnai képviselő úr indítványát a tisztelt Ház, akkor véget ér a kisajátítási eljárási intézménynek, illetve a kisajátítási jogorvoslatoknak ez a kálváriája, és kiszámítható pályára kerül legalább ez az apró szelete a gazdasági jogi szabályozásnak.

Az LMP alapvetően a kisajátítás intézményéhez úgy tud hozzányúlni, úgy tudunk ránézni egy ilyen javaslatra, hogy számunkra az elsődleges szempont az, hogy a kisajátítást elszenvedő polgárok, a kisajátítást elszenvedő tulajdonosok kellő védelmet élvezzenek a nagyberuházókkal, az oligarchákkal szemben. Mi ebből a szemszögből vizsgáltuk meg ezt a törvényjavaslatot. És túl azon, hogy bár egyetértek abban az előttem szóló képviselőtársnővel, hogy általában a kisajátítási eljárások gyorsítása inkább a nagyberuházók érdekeit szolgálja, azért az érem másik oldala az, hogy ezeknek az eljárásoknak az elhúzódása semmiképpen sem szolgálja a kisajátítást elszenvedő tulajdonosok, magánosok érdekeit sem, hiszen ha valakinek az ingatlanával szemben folyamatban van egy kisajátítási eljárás, ez praktikusan forgalomképtelenné teszi ezt az ingatlant.

Az eljárások elhúzódása a kisemberek érdekét sem szolgálja, hiszen amíg jogerősen véget nem ér egy ilyen eljárás, addig bizonytalanságban van, addig gyakorlatilag korlátozva van, ha nem is jogi értelemben, de praktikusan korlátozva vannak a rendelkezési jogosítványai a kisajátítást elszenvedő tulajdonosnak, magánembernek. Éppen ezért önmagában az eljárás gyorsítása - bár kétségtelenül megbújhatnak olyan szándékok, hogy a nagyberuházóknak ezzel is kedvezzen a kormányzat, mint oly sokszor - természetesen szolgálja, szolgálhatja a magánosok, a kisemberek érdekét is.

Viszont ennél is fontosabb az, hogy azzal, hogy a törvényjavaslat visszaemeli a reformatórius jogkört, tehát a megváltoztathatóság jogát visszaadja a bíróságoknak, ez mindenképpen erősíti egyrészt a magánemberek, tehát a kisajátítást elszenvedő tulajdonosok érdekeit, hiszen ha és amennyiben korlátozást szenved valakinek a tulajdonjoga, akkor az úgy van rendjén, és azt gondolom, ez az alkotmányos megoldás is, hogy legyen bírói fórum, amelyik erről érdemben is kimondhatja a végső szót, tehát nemcsak a közigazgatási eljárás megismétlésére kötelezheti a hatóságot.

Másrészt azt sem lehet elhallgatni, hogy ezekben az ügyekben, kisajátítási ügyekben meglehetősen nagy a korrupciós nyomás az önkormányzatokon, az államon, tehát a kisajátítást kérőn. Éppen ezért, ha a korrupcióellenes fellépés szempontjából tekintünk egy ilyen törvényjavaslatra, szintén helyes, hogy erősebb jogosítványa van egy bíróságnak, tehát meg is változtathatja a közigazgatási határozatot, hiszen minél inkább egy ilyen eljárásnak a súlypontja a közigazgatási hatóságon van, annál kevésbé lehet ellenállni a korrupciós nyomásnak. Helyes az, hogy miközben magát az alapeljárást nyilvánvalóan a közigazgatási hatóság bírálja el, van egy, a hatóságtól független fórum, a bíróság, amelyik érdemben dönthet a kisajátítási határozat jogszerűségéről, megalapozottságáról, beleértve a kisajátítás ellenében járó kisajátítási összeg mértékét is.

(15.40)

Tehát szeretném hangsúlyozni, hogy mind abban a tekintetben, hogy a reformatórius, tehát a megváltoztathatósági jogkör visszaállítása az eddigi kasszációs, tehát megsemmisítési és új eljárásra utasítási jogkörrel szemben egy hatékonyabb védelmet jelent a magánemberek számára a nagyberuházókkal, a hatósággal, az oligarchákkal szemben, minden olyan megoldás üdvözlendő az LMP számára, amelyik egyébként a bírói jogvédelmet erősíti a hatósági önkénnyel szemben, emellett az, hogy a kisajátítási eljárásokban erős súllyal jelen vannak, jelen lesznek a bíróságok, ez szintén egy üdvözlendő lépés.

Ugyanakkor azt azért szeretném megemlíteni, hogy miközben a szándék egyértelmű, és főként a törvényjavaslat indokolását elolvasva egyértelmű, hogy gyorsítani szeretné ezeket a kisajátítási eljárásokat az előterjesztő, van egy rossz hírem, hogy minden szándék ellenére ez nem biztos, hogy így, ebben a formában sikerülni fog, azzal együtt, hogy a dolog érdemét, tehát hogy a kisajátítási eljárásoknál a súlypont a bíróságokra tevődjön át, vagy legalább részben oda tevődjön át, természetesen üdvözölni tudjuk.

A következőről van szó, hogy az egyébként hatályos eljárásjogi, közigazgatási eljárási, illetve közigazgatási peres eljárási szabályok mellett, ha az Országgyűlés ezt így elfogadja, akkor ugyan időt nyer a kisajátítási eljárásban szereplő mindegyik fél, tehát a kisajátítást kérő, sajnos a nagyberuházó, illetve a kisajátítást elszenvedő magános is, hiszen meg lehet változtatni a hatóság határozatát, nem egy egy plusz egyes eljárásra van szükség, viszont a hatályos eljárásjogi szabályok mellett ez azt jelenti, hogy van lehetőség arra, hogy a másodfokú bírósági fórumhoz fellebbezzen bármelyik fél, amely sérelmesnek tartja a bíróság döntését. Tehát miközben egyik oldalon a törvényjavaslat megspórol egy kört, tehát a hatóság új eljárását, a másik oldalon még egy bírói fórumot gyakorlatilag megnyit. Kérdés az, hogy ez mennyiben hosszabbítja meg, ha nem rövidíti, a teljes kisajátítási eljárás tartamát.

Itt azért még egy kritikai megjegyzésem lenne ezen a ponton. Már a 2008. január 1-jei, illetve a 2009. október 1-jei változtatást megelőzően is az akkori kormányzati ciklusban a parlament úgy fogadta el az eljárási szabályok megváltoztatását, hogy semmiféle ügystatisztikát nem mellékelt a tisztelt Háznak. Most Tarnai képviselő úr indítványa úgy lett tárgysorozatba véve, és úgy tárgyal itt róla a parlament, hogy megint nincsenek ügystatisztikák, tehát ahogyan Tarnai képviselő úr, úgy én is és mindenki itt a parlamentben, nagyjából a megérzéseire vagy becslésekre hagyatkozhat. Én azt gondolom, az lett volna korrekt már az előző kormányzati ciklusban is és most is, az szolgálná a parlament megalapozott döntését, hogy ha arról beszélünk, hogy gyorsítani kívánjuk a bírósági eljárásokat, akkor konkrét ügystatisztikák legyenek itt. Konkrét ügystatisztikák legyenek a szakbizottság asztalán, amikor mondjuk, a tárgysorozatba-vételről, az általános vitára való alkalmasságról dönt, és ennek fényében tudja aztán a határozatát meghozni a parlament.

Ez főleg abban a tekintetben lenne nagyon fontos, hogy számokat lássunk, lássuk azt, hogy mondjuk, a pertartam vagy az eljárás tartama meddig tartott most, meddig tartott 2009-et megelőzően, meddig tartott 2008. január 1-jét megelőzően, mert ebből talán tudunk arra nézvést is valamit mondani, hogy ha és amennyiben beiktatódik még egy bírói fórum, akkor ez mennyivel nyújtja meg az egyébként Tarnai képviselő úr által is kívánt eljárási időtartamot. És tudunk egy mérleget készíteni, hogy az egyik oldalon az eljárási időtartam megrövidülése, hogy az egy plusz egyes eljárást kiiktatjuk, a másik oldalon viszont a fellebbviteli bírói fórum beiktatása összességében most az eljárásnak valóban a rövidülésével vagy éppen a meghosszabbodásával jár.

Tehát én azt szeretném kérni a kormánypárti képviselőktől a jövőre nézve is, hogy ha és amennyiben eljárásjogi törvényjavaslatokkal bombázzák a Házat, akkor szíveskedjenek megfelelő ügystatisztikákat mellékelni, és egyébként sem ártana, már csak az önök által elfogadott jogalkotási törvényre való tekintettel sem, hogy amikor önálló képviselői indítványokat megtárgyal a parlament, akkor világos hatástanulmányok legyenek, hiszen ebben az esetben az ügystatisztika nem más, mint egy hatástanulmány. Felelősen úgy tud az Országgyűlés dönteni bármely kérdésben, hogyha a parlamenti képviselők világosan tisztában vannak azzal, hogy döntésük milyen társadalmi következményekkel jár. Most becsléseink vannak, sejtéseink vannak. Az LMP frakciójának az a sejtése, hogy Tarnai képviselő úrnak egyébként igaza van, és ezért a javaslat nyilván támogatható, de mint jeleztem, vannak itt azért olyan eljárásjogi aknák, amelyeket nem ártana megnézni, nem ártana konkrét számokkal összevetni.

Egyébként szeretném jelezni, hogy az LMP be is nyújtott egy módosító javaslatot annak érdekében, hogy még véletlenül se járjon azzal az eredménnyel az eljárás gyorsítását szolgáló javaslat, hogy ez valójában az eljárás meghosszabbodásához vezet. Mi azt javasoljuk, hogy a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye, ha a bíróság a keresetet elutasította, vagy a közigazgatási határozatot kizárólag a kártalanítási összeg megnövelése tekintetében változtatta meg. Tehát mi legalább egy szűk körben kiküszöbölnénk azt, hogy duplikáljuk a bírói fórumokat.

Zárszóként annyit szeretnék elmondani, hogy összességében, hogy ha a kisajátítási törvényről tárgyal a parlament, akkor mi élünk a gyanúperrel, hogy nem arról van-e véletlenül szó, hogy egyébként a kisajátítási joghoz, a kisajátítási törvényhez úgy nyúl hozzá a kormányzati többség, hogy azzal a saját oligarcháinak, illetve nagyberuházóknak kedvezzen. Itt az elmúlt hetek hírei ezt a gyanút nem teljesen oszlatták el, de szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ebben az esetben viszont azért tudjuk mégis támogatni ezt a javaslatot, mert minden további bírói kontroll, a bírói kontroll erősödése éppen az oligarchákkal, nagyberuházókkal szemben nyújt egy pluszvédelmet a magánembereknek, illetve a bírói kontroll erősödése nyilvánvalóan egybevág a mi korrupcióellenes politikánkkal is.

Tehát ennyiben a javaslat támogatható, de szeretném, ha Tarnai képviselő úr, esetleg a tárca, hogyha kormányoz, tekintettel lenne arra is, hogy egyébként a hatályos eljárásjogi szabályok milyen csapdát rejtenek. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu