ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a számvevőszéki és költségvetési bizottság álláspontját próbáltam ismertetni itt a parlament előtt, akkor nem véletlen céloztam arra a két és fél órás vitára, amelyben úgy hangsúlyoztam ki, hogy tulajdonképpen minden előfordult a bizottsági vitában, még talán az is, hogy ki kinek a rokona. Ahogy most itt figyelem a parlamenti vitát, tulajdonképpen ez ugyanúgy előjön a parlamenti ülésen is, mint ahogy a bizottsági ülésen is ez a kérdés előjött.
Próbáljunk meg kiindulni abból, és itt jobbikos képviselőtársaim nagyon sokszor felvetik az Európai Unió és Magyarország szerepét, mennyire biztos az, hogy Magyarország az Európai Unió tagjai között kell hogy legyen. És nem véletlen, hogy amikor tegnap a miniszterelnök úr válaszolt egy hasonló jellegű kérdésre, akkor a miniszterelnök úr is a válaszában azt adta meg, hogy tulajdonképpen sokkal több az előny, mint amennyi hátrány Magyarország számára ebben a kérdésben keletkezett. Csak itt az a kérdés, hogy az elmúlt időszakban a mindenkori magyar kormány hogyan és miképpen élt annak a lehetőségével, hogy az Európai Unió adta lehetőségeket Magyarország teljes egészében ki tudja használni.
Nem véletlen, hogy a kétperces vitában említettem fel képviselőtársaimnak a génmanipulált termékeknek a kérdését. Négyen voltak mellettünk annak idején, amikor ez a döntés az Európai Parlamentben megszületett, akkor a magyar kormány majdnem hogy meghajolt, hogy ezt tudomásul veszi. Utána mi, parlamenti képviselők visszaküldtük a magyar kormányt, és megfordult a trend, mert utána huszonnégyen álltak mellénk és csak hárman szavaztak ellenünk. Tehát amikor egy ország abban a helyzetben van, hogy a saját nemzeti akaratát akarja érvényesíteni, akkor meg kell tudni választani a harcmodort is, és ehhez a harcmodorhoz hozzátartozik az is, hogy milyen technikát alkalmazok ehhez.
Képviselőtársaim! Az Európai Unión belül minden országgal szemben tucatszám alkalmaznak kötelezettségszegési eljárást. Most, jelen pillanatban Magyarországgal szemben 54 van, de van olyan ország, amelyikkel szemben 230. A kérdés, hogy ezek az országok, amelyekkel szemben kötelezettségszegési eljárás van, csinálnak-e ekkora médiaháborút a saját országukkal szemben, mint ami Magyarországon az elmúlt időszakban megtörtént. Szerintem nem.
Ha veszem az olasz példát, '96-ban Olaszország nem tudott azonosulni az egyik európai uniós döntéssel, és ő is éveken keresztül húzta-halasztotta a kötelezettségszegési eljárást, majd utána az Európai Bíróság az olasz kormánynak adott igazat, és beigazolódott az, hogy egy ország képes a saját igazáért harcolni, akkor abban adott esetben még olyan döntést is ki tud csikarni, ami az Unióval szemben tulajdonképpen bírósági döntés alapján az adott országnak ad igazat.
Ebben az egész eljárásban, amely a magyar jegybank függetlensége körül tulajdonképpen kialakult, egy tökéletesen megszervezett sajtóháború indítása folyt Magyarországgal szemben, és itt talán kezdeném a médiatörvénnyel, utána lehetne sorolni tovább, hogy milyen eszközöket próbáltak meg kihasználni annak érdekében, hogy Magyarországgal szemben minél több kétely merüljön fel.
Ennek a kételysorozatnak az egyike a magyar jegybank függetlenségének a kérdésköre. Tisztelt Képviselőtársaim! Annak idején, amikor a Gyurcsány-kormány az IMF-fel megkötötte a szerződést, három hét alatt megtette ezt, és három hét alatt az ellenzéknek, az akkori ellenzéknek a kérdése tulajdonképpen odáig ment el, hogy mit kért egyáltalán az IMF azért, hogy Magyarország azt a 20 milliárdos eurónagyságrendet, 24 milliárd dollárt tulajdonképpen az IMF-től megkapta. Akkor a válasz az volt, és nagyon sokszor vitáztunk erről a kérdésről, akkor a válasz az volt, hogy semmit az égadta világon. Ma már kiderült, hogy a MÁV esetében is az akkori döntés értelmében 80 milliárdot ki kellett vonni a rendszerből, akkor szűnt meg a 13. havi nyugdíj, és lehetne sorolni tovább, hány olyan kedvezményt próbált az akkori kormány az IMF-szerződés hatására tulajdonképpen megvonni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ezekben a kérdésekben megpróbál a végsőkig elmenni, akkor én úgy fogalmazok a magam részéről, mint aki az Európai Parlamentnek egy megfigyelője volt és talán másfél hónapig tagja is, tudom határozottan azt, hogy ha egy ország nem képes a saját nemzeti érdekei mellett kardoskodni és kiállni, akkor az az ország minden területen veszít. Ha egy ország nem képes arra, hogy az Európai Unió tagországain belül barátokat vagy egy-egy törvénynél partnereket találjon, akkor úgyszintén veszít, mert mindig a döntési nagyságok fogják egy ország sorsát olyan mértékben meghatározni, amelybe egy ország saját maga is belemegy.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 54 kötelezettségszegési eljárásnak a ténye nem most, az elmúlt két év folyamán alakult ki, hanem az előző időszakban lévő kormányok hozták olyan helyzetbe Magyarországot, hogy mind az 54 esetben ennek a kormánynak valamit tennie kell, képviselőtársaim.
(14.20)
Tehát vagy megtalálja azt a helyes utat, hogy adott esetben megpróbálja a törvényeket az Európai Unión belül vagy a szakbizottságain belül úgy alakítani, hogy az a nemzet javára jó legyen, vagy adott esetben meghajol előtte. Vagy van egy harmadik lehetőség: amikor nem tud megegyezni a Bizottsággal a magyar küldöttség, fogalmazzunk így, akkor bíróságra viszi ezt az ügyet. Tehát ez a három lehetősége van egy országnak ebből a szempontból.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ami most a Nemzeti Bankkal kapcsolatos törvénymódosítást illeti, ezek nüánsznyi törvénymódosítások. Tehát amilyen nagy hajcihő alakult ki azzal szemben, hogy Magyarországgal szemben a kötelezettségszegési eljárás folyik, és amit a média különböző pártsugallatok alapján megpróbált Magyarországgal szemben felnagyítani, hogy micsoda hatalmas gondok vannak Magyarországgal kapcsolatosan, amit most módosítanunk kell, ezek nüánsznyiak, és úgy köszön vissza, hogy tulajdonképpen messze nem volt igazuk azoknak a személyeknek, akik Magyarországra megpróbálták a vizes lepedőt ráhúzni.
Én itt helyesnek tartom, amit Orbán Viktor miniszterelnök úr az akkori európai parlamenti ülésen is nagyon keményen, határozottan megfogalmazott, és kitartóan próbált meg a Bizottsággal is és Barroso elnök úrral is olyan megbeszélést folytatni, aminek a végeredménye az, hogy tulajdonképpen Magyarországot ebben az esetben nem fogják elmarasztalni, hogyha a magyar parlament ezeket a döntéseket és változásokat meghozza.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik ilyen kérdés a pénzügyi felügyelet és a Nemzeti Bank összevonásának a kérdése. Saját magam is tudom, és több alkalommal határozottan rákérdeztem erre, hogy milyen törekvései vannak az Európai Uniónak ahhoz, hogy a 2020-as csomagot valóban megfelelőképpen tudja tartani, vagy az a fiskális pénzügyi politika, amit az Európai Uniónak az elmúlt időszakban meg kellett tennie annak érdekében, hogy valóban az euró az Európai Unión belül vagy a világon belül stabilizálódni tudjon, érezhető az, hogy az Európai Unió tagországai a saját fiskális politikájukon belül, a saját nemzeti bankjukon keresztül megpróbálják a fegyelmi kérdéseket is abba az irányba vinni, hogy azok a hihetetlen mértékű korrupciós ügyek, amelyek fellelhetők, valóban minél kisebb mértékben fordulhassanak elő. A másik oldalon pedig, a működő bankok esetében is megpróbálnak olyan egységes európai politikát kialakítani, az Európai Központi Bank bevonásával és annak a működési törvényi rendszerének az átalakításával, ami adott esetben stabilizálja az Európai Unió pénzeszközét, fizetőeszközét, a másik oldalon az Európai Unióban működő bankok helyzetét, harmadrészt pedig valóban az Európai Központi Bank rendszere működőképességének a felügyeleti és pénzügyi rendszerét. És tulajdonképpen azok a törvénymódosítások, amelyekkel kapcsolatosan a tavalyi évben ezeket a döntéseket meghoztuk, helyes irányt mutattak.
Ami tegnap a bizottsági ülésen is előfordult, és érdekes volt a jegybank alelnök asszonyának a megnyilvánulása: amikor szóba került a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a kérdése, akkor ő saját maga úgy fogalmazott, hogy egy cikluson belül nem szerencsés, hogyha a törvényeken változtatnak. Mert a vitában felmerült az a kérdés, hogy mihez képest, melyik időponthoz képest. Ezelőtt 10 évhez vagy 15 évhez vagy melyik időponthoz képest nem szerencsés változtatni? És a végén úgy fogalmazott, hogy egy cikluson belül nem célszerű változtatni.
Viszont voltak olyan módosító indítványok, amelyekkel saját maga is egyetértett, sőt mi több, amit ma Rogán Antal képviselőtársam itt a parlamentben elmondott, hogy a Fidesz is benyújt egy olyan módosító indítványt, amelyet, nyugodtan lehet úgy mondani, hogy a Magyar Nemzeti Bank a saját maga részéről kezdeményezett, tehát megvan a partnerség és megvan az a kommunikációs viszony, ami stabillá tudja tenni a jegybank működését, és stabillá tudja tenni a kormány és a jegybank közötti kommunikációt.
(A jegyzői székben Móring József Attilát
dr. Stágel Bence váltja fel.)
Mert az elmúlt időszakban, bárhogyan is mondják egyes képviselők az ellenzéki oldalról, a jegybank és a magyar kormány együttműködése tiszta volt ebből a szempontból. A magyar kormány soha nem sértette meg a jegybank függetlenségét, annak ellenére, hogy a magyar kormány képviselte állandó jelleggel, a monetáris tanács ülésein ott volt, de se szavazati joga nem volt, se beleszólási joga nem volt. Tájékoztatási joga volt, kölcsönös volt ez a tájékoztatási jog, és ennek alapján a magyar kormány és a jegybank közötti együttműködés, nyugodtan lehet úgy fogalmazni, zökkenőmentesen működött.
Itt volt Vágó képviselőtársam, aki saját maga sajnálta azt, hogy a törvényből kikerül a monetáris tanács kormányzati képviselete. Tehát az LMP-nek is más a véleménye ebből a szempontból, mint adott esetben az MSZP-s képviselőtársaimnak, akik ezt saját maguk is szóvá tették. De itt nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kormány képviseletét nem a mostani kormány döntése vitte be a jegybank monetáris tanácsa ülésére, hanem már az előző kormány, tehát a mostani ellenzéki kormány döntése alapján került ez meghatározásra.
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Ez tanulság lenne mindenki számára és tanulság a mindenkori magyar kormány számára is, ahogy tegnap a miniszterelnök úr fogalmazott a válaszadásában, hogy egy ország, egy nemzet akkor jár helyes úton az Európai Unión belül, hogyha képes harcolni a saját nemzeti érdekeiért. Csak ezt kell tudni meghatározni, hogy az a technika, az a más európai uniós tagországokkal való együttműködés vagy aköré állítás, amit a magyar kormány képviselni akar az Európai Unión belül, milyen széles körben találkozik más országok elképzelésével. És hogy ha ehhez megfelelőképpen be tudjuk vonni más tagországok véleményalkotásának a pozitív irányítását, akkor Magyarország egyre több és több sikert tud ezen a területen elérni.
És még egyszer visszatérek ahhoz, amit V. Kárpát... - Z. Kárpát Dániel képviselőtársamnak is mondtam, elnézést a névvel kapcsolatosan, ez a múltkoriakban is előfordult, de tapasztalható az, hogy ha Magyarországon megpróbáljuk helyesen értelmezni az Európai Unió adta lehetőségeket, akkor maximálisan tudunk törekedni arra, hogy az Európai Unió adta előnyöket is maximálisan Magyarország javára tudjuk fordítani. Csak ehhez mindenképpen olyan kormányzati, olyan kommunikációs tevékenységre van szükség, amely Magyarországot valóban éretté tudja tenni annak érdekében, hogy az Unió adta lehetőségeket valóban maximálisan ki tudja használni.
Itt jó példa volt maguknak a génmódosított vetőmagoknak a kérdésköre, de ugyanígy a hungarikumok kérdése is, és lehetne sorolni egy csomó olyan dolgot, amit az első nyolc év kormányzása a maga részéről teljesen elfeledett, és azt lehet mondani, hogy minden olyan döntés előtt, amit az Európai Unió a maga részéről meghozott, maximálisan meghajtotta a fejét, és azt mondta, hogy tökéletesen berakjuk a fejünket a guillotine-ba, és végrehajtjuk, mert hogyha nem így lenne, akkor ez az 54 kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal szemben jelen pillanatban nem állna fenn.
Tehát én azt mondom, hogy ebben tényleg közös nevezőre kell jutni, és közösen úgy kell a magyar kormányzati képviselőket kiküldeni és irányítani, és a magyar kormánynak is olyan felhatalmazást adni, hogy adott esetben megfelelő súllyal, lehetőséggel és megfelelő vétójoggal bizonyos kérdésekben maximálisan oda tudjanak állni annak érdekében, hogy Magyarország sikeresebbé tudjon válni az Európai Unión belül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha én személy szerint megsértettem volna valakit a parlamenti vitában, azért elnézést kérek, de nem azok közé tartozom, akik adott esetben, hogyan mondjam, minősítik a másik képviselőt, mert tényleg nem azok közé tartozom. Egy parlamenti vitába nagyon sok dolog belefér, egymás tiszteletének kell elsődlegesnek lennie.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés