GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kara képviselőtársam, hát hogy mondjam, elég gyenge magyarázat a szintvizsgák lehetőségét érintően meg a közismereti tantárgyak legfeljebb egyharmados arányát érintően mindaz, amiről ilyeténképpen kormánypárti képviselőtársaim beszélnek. Az egzakt dolgok foghatók. A "lehetőség van rá", a "legfeljebb ennyi", ezek meg, tudja, olyanok, hogy nem biztos, hogy afelé kell tendálni, lehet egészen más irányba is. Mondjuk, a legfeljebb egyharmad lehet nulla is.
Tehát még egyszer azt szeretném rögzíteni, hogy amikor egzakt és egyértelmű, hogy a szintvizsgák és a tanulószerződés kapcsolatában milyen összefüggésrendszer áll fenn, tehát ha van szintvizsga, akkor tanulószerződés köthető, ez világos. Most meg, hogy lehetőség van arra meg erre meg amarra, hát ez meg nem túl világos.
De akkor nézzük azt a részét, ami nyilván, mondjuk, Kontur Pál képviselőtársamat jobban érdekli - és nem akartam addig mondani, amíg nincs bent a teremben, hogy ne tudjon kapcsolódni a dologhoz -, ugye az, hogy a szakmai képzésben részt vevőket kik oktatják. Számomra nagyon fontos az, hogy olyan emberek tegyék mindezt, akik szakmai tudásban otthon vannak. Tehát akik tényleg tudják, ismerik a szakmát, hiszen ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy a fiatal megfelelő ismeretekhez jusson hozzá. De úgy gondolom, legalább ilyen fontos az is, hogy az, aki gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozik, őket tanítja, bírjon olyan sajátossági jegyekkel és tudásokkal is, amelyek akár pedagógiai értelemben is fontosak. Tehát nemcsak szakmát kell tudni tanítani - az nagyon fontos -, de a szakmatanítás mellett szükségszerű az, hogy mondjuk, megfelelő olyan ismeretanyaggal is bírjon, ami a gyermek tanításához elengedhetetlen feltétel. Éppen ezért nem baj, ha van főiskolai végzettsége, nem baj, ha van pedagógiai ismerete, ez nem baj. Az a baj, hogyha nem kell ez, csak a szakmai tudás.
Elnök úr, köszönöm a türelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés