GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kis terjedelmű törvénymódosításról, törvénytervezetről beszélünk. Kis terjedelműnek nevezte a helyettes államtitkár, de államtitkár úr is hasonlóképpen vezette be. Hát látható, hogy ez a kis terjedelmű törvénytervezet milyen kihatással bírt. Nem véletlenszerű, nyilvánvaló, hogy a szakképzés mikéntje nagymértékben befolyással van a munka világára, és egyébként ezen túl a mindennapi életünkre.

Czomba államtitkár úr szokta használni a szót, és valós adatokat is szokott mondani, amely arról szól, hogy a szakképzettek nagyjából 65-66 százaléka a munkaerőpiacon el tud helyezkedni, tehát a kétharmada.

(20.50)

Ez egy jó arány. Lehetne jobb is, persze, ha olyan lenne a munkaerő-piaci környezet, és gazdasági intézkedésekkel nem másmilyent csinálna ez a kormány, de ez is egy jó arány, ezért azt mondom, ha ahhoz viszonyítjuk, hogy akiknek nincs szakmai képesítésük, azok a munkaerőpiacon húsz-huszonegynéhány százaléknyian tudnak elhelyezkedni, akkor mindenképpen megvan a hajtóerő, a motivációs háttér arra vonatkozóan, hogy érdemes tudásra szert tenni, érdemes szakmai ismeretet elsajátítani. Persze az sem lenne baj, ha a kormány olyan általános intézkedéseket szülne, amelyek a viszonylag kisebb jövedelemmel bíró emberek esetében nem rontanák a pozíciókat, mert ezzel ezt a motivációs hátteret gyengíti el.

Ha a szakképzési törvényhez illesztetten akarjuk sorba venni azokat a tételeket, amelyek szerintünk fontosak és megváltoztatandóak, akkor nyilván elsőként - ma már itt ebben a házban többször elhangzott - nem lehet másról beszélni, mint a képzésen belüli arányokról, azaz a korábban a közismereti tudás megszerzéséhez illesztett legalább egyharmados képzési aránynak akképpeni megváltoztatásáról, ami úgy szól, hogy legfeljebb egyharmados. Én azt javallom, államtitkár úr, hogy a későbbiekben ennek a törvénytervezetnek a kapcsán vegyék számításba azt, hogy nem jó ez a szóhasználat, mert nem azt hozza, amit egyébként a helyettes államtitkár a bizottsági ülések keretei között kinyilatkoztat és jónak tart, mármint azt, hogy egy hároméves képzési időtartamon belül a közismereti képzés időarányos része egyharmados, azaz egyéves időtartamot öleljen fel - így fogalmazott Kardkovács Kolos helyettes államtitkár úr.

Ha ezt akarják elérni, akkor ezt kell a törvény tervezetébe beleírni, és ezt kell a törvényben elfogadni; ha nem ezt akarják, akkor meg nem kell hadakozni az ellenében, amit akarnak. Akkor ki kell mondani, hogy mást akarnak, akár azt is, hogy ne legyen közismereti tudásszerzés a szakképzés viszonylatában. Nem hiszem, hogy ezt akarják, mert ez butaság lenne. Hiszek abban, hogy önök is azt akarják, hogy közismereti tudásra szükség van, főleg azért, hogy a későbbiekben az életpálya folyamán szakmai váltásokhoz illesztetten legyen meg az az alap, amire támaszkodni lehet. Éppen ezért azt javaslom, hogy módosítsák a törvénytervezet ezen passzusát, és ne a legfeljebb 33 százalékot használják, ami 0-33 százalékig terjedhet, hanem akkor fogalmazzák meg vagy egzaktan az egyharmadot, vagy azt az alsó limitet, amit gondolnak szükségszerűen.

A másik kérdés a 9. évfolyamon történő tanulószerződés kérdésköre. Ez szervesen egybevág azzal, ami a szintvizsgák és a tanulószerződés kérdésköréhez kapcsolódik. Én nem azt mondom, hogy mindig mindent úgy kell csinálni, mint a korábbi kormányzások időszakában volt, persze, hogy nem, hiszen ha mások kormányoznak, másfajta gondolkodással ruházkodnak fel, az érthető, de azt gondolom, hogy ami jó volt, azt nem biztos, hogy mindig el kell vetni, csak azért, mert az elmúlt időszak kormányzásából fakadó. Magyarra fordítva vagy leegyszerűsítve azt mondom, hogy a szintvizsga szerintem jó volt, mert a szintvizsga adta meg az alapját annak, hogy nyugodt lelkülettel lehessen a gazdálkodó szervezet keretei között tanulószerződést kötni a fiatalokkal, egyszerűen azért, mert elsajátított valamit, és ez a valami alapot biztosított ahhoz, hogy nyugodtan ki lehessen helyezni olyan élő környezetbe, a gazdálkodó szervezetek kötelékei közé gyakorlati képzésre a fiatalokat, hogy ne kiszolgáltatottak legyenek. Ne nullázzák le a szintvizsgát, vagy ne tegyék feleslegessé, hogy meghagyják, de nincs értelme a történetnek, mert semmilyenfajta kötődés nem alakul ki a szintvizsgák és a tanulószerződések viszonyrendszerében.

Tizennégy éves korban, mindenfajta közvetlen tapasztalás nélkül a gazdálkodó szervezetek keretei közötti gyakorlati képzőhelyen való megjelenés bizonyos értelmű veszélyforrást is jelent, főleg akkor, ha az ottani gyakorlati képzést folytatók nem bírnak azokkal a sajátosságokkal, amelyekről Ékes József képviselőtársam is beszélt, hogy nyilván kell a gyermek pszichéjét is ismerni, kell a gyermek rezdüléséhez illesztetten is felfogni mindazt, hogy mi történik, mi játszódik le benne, pontosan annak érdekében, hogy ne balesetek sokasága alakuljon ki, mondjuk, a gyakorlati képzőhelyek viszonylatában. Éppen ezért azt gondolom, az sem baj, ha azok, akik a szakmai oktatást folytatják, bizonyos értelmű - nem azt mondom, hogy pedagógusok legyenek, nem - pedagógiai ismeretekkel rendelkezzenek, azok a szakoktatók ne csak a munka világát, a szakma világát ismerjék.

Többen azt mondták itt a törvénytervezettel kapcsolatosan, hogy zsákutcás képzés fog kialakulni akkor, ha azok a minimumsztenderdek nem fognak teljesülni, amikről szó esett, ha a közismereti tantárgyak vagy a közismereti tudás megszerzése tekintetében nem lesz meg az a minimum, aminek meg kell lenni ahhoz, hogy utána akár szakmaváltásokat lehessen tenni. Igen, ez azért fontos, mert azt gondolom, a mai ifjúság, amely pályát kezd, szakmát szerez és pályát kezd, nagyon nagy valószínűséggel és nagyon nagy többségben nem ugyanabban a szakmában fogja leélni az életét, hanem négy-öt-hat szakmaváltást is meg fog tenni, mire odaér, hogy remélt nyugdíjat szerez, bár annak egy részét önök már elvitték.

Azt gondolom, azért is fontos a közismereti tantárgyak és a tudás megszerzésének minimumát biztosítani, hogy ne legyenek olyan értelemben alulképzettek ezek a fiatalok, hogy újabb és még újabb, az idő szorításában és annak a kívánságaihoz illesztetten versenyképes szakmákat tudjanak elsajátítani. Ne akadályozzák meg ezt, inkább segítsék!

A másik oldalról még három dologról szeretnék röviden beszélni. Az egyik a motiváció. Az előbb már szó esett róla, hogy akkor, ha az ember nem lát perspektívát maga előtt, mondjuk, hogy egy elsajátított, megszerzett szakma gyakorlása kapcsán hogyan tudja a saját és a szerettei, a családja életét biztonságban tudni, akkor bizony azon gondolkodik, hogy abba az irányba kell-e neki menni vagy nem. Akik ma szakmát akarnak elsajátítani, azok sokan kétségek között vannak, mert azt látják, hogy az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó emberek az elmúlt időszakban folyamatosan vesztesei a történetnek, márpedig igen, átlagában nem a szakmunkások azok, akik a magyar átlagfizetés felett szerzik a jövedelmüket. Ezért jó lenne, ha társadalmi értelemben és léptékek tekintetében nem olyan intézkedések sokaságát szülnék, amely intézkedések onnan vesznek el forrásokat, ahol egyébként sem könnyű az élet. Mondhatnám másképp is: önök onnan vesznek el forrásokat, ahol egyébként nehéz az élet. Jó lenne, ha nem ezt tennék.

Az államtitkár úrnak van ebben személyes tapasztalása is a Beregből fakadóan, hiszen az életének egy részét ott élte, tehát tudja azt, hogy, mondjuk, a Beregben mennyire egyszerű vagy éppen nem az élet, de ugyanígy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Ebből fakadóan szeretném, ha azokat a gondolatokat, tapasztalásokat, amelyeket ilyen értelemben hozott magával, akkor sem feledné el, amikor ilyen törvények kialakítása, ilyen törvények megalkotása történik.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
elnökének jogkörében eljáró országgyűlési alelnök
foglalja el.)

A másik nagy fékje ennek az egész történetnek nyilván az, hogy nem ennek a kormánynak, hanem általában véve az elmúlt 20 évnek, 22 évnek - ahogy Ékes képviselőtársam mondta - hibája az, hogy a fekete- és szürkeszférában elég sokan ott vannak, oda kényszerülnek. Persze ez is - hozzáteszem - olyan gazdasági intézkedéseknek a jóvoltából születik, ahol a kormány a hibás gazdaságpolitikai intézkedései kapcsán áthárítja a terheket a munkaadókra, és ennek az elszenvedői végső fokon a munkavállalók.

(21.00)

El kellene kerülni ezt is. De hogy ne más külső körülményekről beszéljek, hanem a szakképzésen belül olyan szerepvállalóknak a dolgáról, akik fontosak köztestületként - például a kamarák -, jó lenne, ha tiszta és világos lenne a kamarák szerepe ebben a történetben, ha nem csak annyi lenne a szerepe a kamaráknak, hogy bábszerepet játszanak el, ha nem csak annyi lenne a szerepe, hogy vannak szintvizsgák, de ennek semmi értelme. Tanulószerződéseket köthetnek, mindezek mellett viszont az ellenőrzésekben, szankcionálásokban, a következmények lerovásában nincs módjuk s mozgásterük a kamaráknak, s ha így van, akkor azt gondolom, nem sok szerepük van ebben a történetben.

Még egyszer arra szeretném a figyelmet felhívni, amit államtitkár úr helyettes államtitkára mondott, a 33 százalék egy helyes arány. Így fogalmazott, a három évből az egy év közismereti tudás megszerzési időtartama egy helyes arány. Vagy nem tudja, hogy mi van a törvényben, vagy ellene megy a törvénynek. Beszéljék meg még most, mielőtt a végszavazások megtörténnek. Szerencsés lenne, ha az ő álláspontja érvényesülne a kormány döntése kapcsán is, azaz elfogadnák azt, hogy a korábbi, legalább 33 százalék most 33 százalékra beégetetten történne, és ne a legfeljebb 33 százalék, ami a 0-33 százalékra vonatkozik.

Azt gondolom, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalásai alapján nyugodtan mondhatom, hogy a szakképzés tekintetében annak helye van, hogy a gyakorlati képzés vonatkozásában erőteljesebben lépjünk előre, több legyen a gyakorlati tapasztalat megszerzésének a lehetősége, de ehhez hozzáteszem azt, nem úgy, hogy a közismereti tantárgyak, a közismereti tudás megszerzése egyenlő legyen a nullával.

Javaslatokat is szeretnék tenni, államtitkár úr, remélem, majd a módosító javaslatok kapcsán ezeket figyelembe is veszik. Az egyik ez az egyharmados; a másik az, hogy fontolják meg, gondolják meg azt, hogy szabad-e mindenfajta szintvizsga, sok minden egyéb más nélkül a 9. évfolyamon kitenni a 14 éves fiatalokat az élő gazdasági környezetbe, gyakorlati helyekre. Ezzel együtt azt mondanám, hogy a tanulószerződés megkötésének a lehetőségét inkább a 15. évtől lenne célszerű hagyni, vagy hogyha hamarabb, akkor menet közbeni, időközi szintvizsgák letételével párhuzamosan biztosítani ennek a feltételét.

Nem szeretnék elfeledkezni Kontur Pál képviselőtársamról sem, akinek ma már tettem egy ajánlatot, hogy a szakképzési hozzájárulásról szóló törvénytervezet kapcsán legyen társam abban, hogy az általa fontosnak vélt gyakorlati képzés tekintetében térjünk vissza ahhoz a hagyományhoz, ami nagyjából 700-800 ezer forintos fejkvótával működteti a gyakorlati képzést, és nem azzal a 440 ezer forinttal, amivel most működik tavaly december óta. Nagyon sok gyakorlati képzést folytató panaszkodik arra, hogy ellehetetlenül, és nem fogja tudni tartani a gyakorlati képzési helyeket. Éppen ezért a záró mondatom nem más, mint az: a képzésből, legyen az közoktatás, legyen az szakképzés, legyen az felsőoktatás, nem forrásokat kell kivenni, mint ahogy azt teszik két éve, hanem inkább forrásokat kell betenni. Erre kérem önöket.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu