VOLNER JÁNOS, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Jellemzőnek tartom, meg kell mondjam, képviselőtársaim, a mai napon történteket. Ugyanis Pálffy István képviselőtársunk a kormányoldalon napirend előtti felszólalásában kultúrpolitikusként gazdasági érveket papírról fölolvasva védelmébe vette az Európai Uniót, elmesélte nekünk, mennyire jó ez Magyarországnak, hogy az Európai Unió tagjai lehetünk. Majd pedig rögtön utána, a napirendi pont kezdetén Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke föláll, lehajtott fejjel beismeri, hogy az Európai Uniónak sikerült ránk kényszerítenie egy újabb diktátumot, a magyar gazdaságpolitikai eszköztárnak egy jelentős szeletéről, a monetáris politikáról azért vagyunk kénytelenek lemondani, mert az Európai Unió tagjai vagyunk, és ez a bizonyos jegybanki függetlenség, amit oly sokszor emlegetnek a médiában, ez nem jelent egyebet, mint hogy a Magyar Nemzeti Bank fölött a róla szóló törvény rendelkezései értelmében az Európai Központi Bank diszponál.

Képviselőtársaim! A Magyar Országgyűlésnek, a magyar kormánynak egy az egyben kivette az Európai Unió a kezéből azt a lehetőséget, hogy a saját monetáris politikájába, a pénzkibocsátásba, abba, hogy milyen alapkamatot határoz meg, abba, hogy milyen módon rendezi a monetáris politika különböző lépéseit egyáltalán valamilyen beleszólása is legyen. Önök most ehhez asszisztálnak lehajtott fejjel, miközben egyébként napirend előtt ostorozzák a Jobbikot azért, mert az Európai Uniót pont az ilyen lépései miatt kritizálja.

Azért el kellene gondolkodni azon, képviselőtársaim, hogy következetesek szeretnének-e lenni a saját elveikhez, vagy sem. Ugyanis ami a mostani lépéssel történik, az az, hogy Magyarországnak nem lesz lehetősége arra, hogy a jegybanki tartalékráta meghatározásával pénzszűkét vagy pénzbőséget teremtsen a gazdaságban a kormányzat, nem lesz lehetősége arra, hogy összehangolja a monetáris politikát a fiskális politikával, nem lesz a kormányzatnak semmilyen ráhatása arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank milyen lépéseket fog tenni a jövőben.

Ez, képviselőtársaim, egyértelműen a kudarchoz vezet, a nemzeti szuverenitásunk fölszámolásához vezet, és akkor, amikor önök ezt lehajtott fejjel kénytelenek beismerni, akkor meg kell mondjam önöknek azt, hogy nagyon-nagyon etikátlannak tartom, amikor ezzel kapcsolatos kritikákat azzal próbálnak elhallgattatni, hogy Magyarországnak mennyire jó az európai uniós tagság, és mekkora szükségünk van erre a szövetségre. Ez egy összefüggéstelen és következetlen álláspont, amit önök képviselnek ebben a kérdésben.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu