DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is szeretnék visszatérni a vita hagyományos medrébe, és a 4., a 15., a 16. és a 17. ajánlási pontokhoz szeretnék röviden hozzászólni.

A 4. ajánlási ponthoz annyit, hogy nem ártana, sőt nemhogy nem ártana, nagyon hasznos lenne azzal az egyértelmű rendelkezéssel kiegészíteni, amely egyrészt egyfajta üzemeltetési, fenntartási, működtetési kötelezettséget, másrészt pedig egyfajta, nevezzük így, privatizációs stopot ír elő. Ugyanis a megyei önkormányzatok vagyonának átvételénél is azt láttuk, hogy bár önök bizonygatták, akár éppen Kósa Lajos képviselő úrral az élen, hogy szó sincs semmifajta privatizációs szándékról, de azért nem árt ezt törvényben rögzíteni. Ha ennyire tiszták, világosak és egyértelműek az önök szándékai, akkor semmi akadálya egy ilyen rendelkezéssel kibővíteni ezt a törvényt, amely itt a 4. ajánlási ponthoz kapcsolódik.

Másrészt a 15., 16., 17. ajánlási pontoknál azért igencsak lényeges kérdéseket feszegettek a Jobbik képviselőcsoport módosító javaslatai, ugyanis itt egyrészt a 2004. január 1-je után elvégzett korszerűsítésekről, felújításokról van szó.

(10.40)

Nyilván idetartoznak nemcsak az állagmegőrző, állagmegóvó, hanem akár az értéknövelő jellegű beruházások is, másrészt pedig a hitelfedezet és az európai uniós forrásokkal való kapcsolat összefüggései, ugyanis számos olyan esettel találkozhattunk, hogy amikor az önkormányzatok fejlesztettek, nem volt már szükséges ingatlanfedezetet vagy jelzálogfedezetet bemutatni, de egyfajta fenntartási kötelezettségük azért megmaradt - ezt nyilván rendezni kellene, tehát ez nem maradhat a levegőben lebegtetve vagy nem maradhat függőben ez a kérdés a különböző átadás-átvételi megállapodások kapcsán -, akkor a hitelkötelezettség, a hitelfizetés kötelezettsége hogyan oszlik meg.

Jól emlékszem arra, hogy Habis képviselő úr, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának KDNP-s alelnöke is jelezte a megyei önkormányzatok vagyonátadás-átvétele kapcsán, hogy ha jól emlékszem, a tűzoltósággal kapcsolatos hitelfelvétel vagy hiteltörlesztési kötelezettség ott maradt a nyakukon. Tehát az állam elvitte a javakat, a kötelezettségeket, a terheket pedig ott hagyta az önkormányzatnak. Ez nyilvánvalóan nem korrekt, és nem erről volt szó. Lehet, hogy az összevisszaság ekkora az önök soraiban, de egészen biztos, és ezt Habis képviselő úr mondta az önkormányzati bizottság ülésén, nem én találtam ki, hogy ez így nem járható út, és nagyon veszélyes precedenst teremtene a helyi önkormányzati rendszer kapcsán, hogyha ezt a helyi önkormányzati rendszerben is meghonosítanák gyakorlatként.

Másrészt pedig jól tudjuk azt, hogy számos olyan európai uniós támogatás van folyamatban, akár a beruházás kivitelezése folyamán, akár már hogyha a fenntartási kötelezettség időszakát éljük, amely mellett megint csak nem lehet elmenni szó nélkül, és a téma horderejénél, nagyságrendjénél fogva feltétlenül megérne legalább egy bekezdésnyit.

Ezekben az esetekben a fenntartási kötelezettség amennyiben még nem járt le - legyen az, mondjuk, egy óvoda- vagy iskolafelújítás, esetleg egy művelődési ház felújítása vagy építése, egy közpark létesítése, egy mezőgazdasági feltáró út megépítése, hogy csak mondjuk, helyi, kocsordi példákat említsek -, ezekkel mi a helyzet? Ahol már lejárt a fenntartási kötelezettség, ott nagyobb gond nincs. Ráadásul különböző közreműködő szervezetekhez vagy támogató hatóságokhoz kapcsolódnak ezek az ügyek. Nekünk is volt dolgunk a Fejlesztési Ügynökséggel, a VÁTI-val, az MVH-val, úgyhogy egyrészt már csak ezért is szerteágazó, és nem is lehet egy kézben tartani ezeket a vonalakat, másrészt pedig tényleg mi lesz itt akkor a helyzet, ha akár ingyenes használat, akár tulajdonjog kapcsán a javak átkerülnek az államhoz, és mi lesz a fenntartási kötelezettséggel. Ez más kérdés, nem a hitelkötelezettség vagy a hiteltörlesztési kötelezettség, hanem akkor a fenntartási kötelezettség kit fog terhelni ebben az esetben?

Pontosan ezért adtuk ezt be, jobbító szándékkal, kiegészítve az önök javaslatát, mert belátjuk nyilván, hogy önöknek sem terjedhet ki mindenre a figyelmük. Bár mondjuk, ezek pont olyan fontos, lényegbe vágó dolgok, amelyekkel kapcsolatban csodálkozom, hogy erre nem figyeltek oda vagy erre nem gondoltak. Úgyhogy nagyon örülnénk, hogyha legkésőbb a vita végén majd erre is választ kapnánk, hogy a hitelkötelezettségekkel, a felújításokkal kapcsolatban és a fenntartási kötelezettséggel mi a helyzet, hogyan akarják ezt önök megnyugtató módon rendezni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu