DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Ön egyébként nagyon tárgyszerűen szokott általában hozzászólni a törvényjavaslatokhoz, de azért ebből a felszólalásából és más felszólalásaiból is én azt a tanulságot vontam le, hogy van azért annak valamilyen diszkrét bája, amikor ön kommunistázni szokott, különösen amikor például arról beszél, hogy egy kormány és egy párt hogyan nevezi magát, és hogyan szereti megnevezni magát.

Biztosan emlékszik azokra az időkre, amikor például Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányként titulálta magát az a kormány, amelyet az a párt irányított, amelynek ön is oszlopos tagja volt. Vagy mondjuk, emlékszik rá, hogy azért voltak a magyar történelemben olyan listák, amelyektől azért tartanak az emberek, mert történetesen az ön korábbi pártja állította föl ezeket a listákat. Nómenklatúralisták is voltak, amelyeken olyan személyek szerepeltek, akiknek a kinevezéséhez a pártszervezeteknek a hozzájárulása kellett.

Szóval elég sok listában működött ön már közre, úgyhogy én kérem, hogy legalább ezeket az érveket ne használja már velünk szemben, vagy legalább ne ön mondja el. Mondja el Bárándy Gergely, aki önnél - hát - kevésbé érintett, mondjuk úgy, ebben a korszakban.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Berényi László és Koszorús László tapsol.)

Forrás: parlament.hu