DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Némi meghökkenéssel hallgattam azokat az érveket, amelyek azt próbálták igazolni, hogy miért alkalmas ez a törvényjavaslat általános vitára, illetve végső fokon milyen jó ez nekünk, milyen jó a magyar adófizetőknek, a magyar társadalomnak. Így próbáltak a szükségből erényt csinálni. Több érvet is fogok mondani amellett, hogy ezt miért nem tartom alkalmasnak arra sem, hogy itt erről beszéljünk. Kezdem egy jogi érvvel. A jogalkotási törvény, amelyet már ez a kormány menedzselt és ez a parlament fogadott el, elég világosan leírja azt, hogy egy törvényjavaslat előkészítése milyen követelményeket kell, hogy teljesítsen, milyen előzetes hatásvizsgálatot kell végeznie a törvényjavaslat előterjesztőjének, és ezeknek ez nem tesz eleget. Semmiféle társadalmi és gazdasági költségvetési hatást nem mutat ki a törvényjavaslat általános indoklása és a részletes indoklása sem, nem is utal azokra az adminisztratív terhekre, amelyek ennek a bevezetésével járnak, azokra a személyi, szervezeti, tárgyi, pénzügyi feltételekre, amelyeket teljesítenie kell majd azoknak, akiket ez érint a törvényjavaslat elfogadása esetén.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy Magyarországon - már majdnem Magyar Köztársaságot mondtam - ki az, aki köteles betartani a törvényeket, és ki az, aki nem köteles betartani. Az utóbbiak közé tartozik Magyarország Kormánya, úgy tűnik, a saját törvényeit sem tartja be, egyszerűen negligálja ezeket a követelményeket. Egyszerűen formai szempontból, mint ahogy a bizottság úgy dönt egy törvényjavaslatról vagy módosító indítványról, hogy nem házszabályszerű, ergo nem kell vele foglalkozni, ez a törvényjavaslat nem felel meg a jogalkotási törvény előírásainak, ezért nem lett volna szabad tovább engedni erre a plenáris ülésre, és akkor nem erre az éjszakai órára tenni mintegy szégyenkezve miatta, eldugva a közvélemény elől.

Költségvetés-politikai szempontból sem tartom ezt alkalmasnak általános vitára, mert az Európai Bizottság - itt szóba került az Európai Unió több aspektusból - nem azt kéri tőlünk, nem azt kéri a magyar kormánytól, hogy vezessen be egy ilyen adótípust, hanem azt a bizonyos 2,5 százalék körüli hiánycélt. Úgymond azt várja, hogy tartani fogja a magyar kormány, és itt, ezen a ponton van ez a bizonyos ígérvény, amit illik betartani. Próbál a magyar kormány úriemberként viselkedni az Európai Bizottsággal szemben, ha már egyszer megígérte, hogy tartani fogja ezeket a számokat.

(0.10)

De ez a szám többféleképpen tartható. Nem pusztán azzal, hogy egy újabb adófajtát találunk ki, és ilyen körmönfont módszerekkel igyekszünk szétteríteni - divatos, ma tanultam ezt a kifejezést: szétteríteni -, a hatvanezer forintos nyugdíjastól kezdve a multicégekig szétteríteni ezt a terhet. És az az álságos érvelés, hogy ezt majd az adóalany fizeti, aki nem a szolgáltatás igénybe vevője - hát az adóviselő, kérem szépen, az lesz, aki telefonál. Hát ne legyünk már ilyen naivak! Legalább egymás között ilyen kis szűk, intim körben ne áltassuk egymást ilyenekkel, hogy ezt nem fogják valamilyen formában, díjakban, más formában áthárítani a szolgáltatók!

Tehát ezt a bizonyos hiánycélt lehetett volna közelíteni másképpen is, ha a költségvetés kiadási oldalát is megnézte volna a tisztelt kormány, és erre vonatkozóan számításokat végzett volna, prognózisokat készített volna, bemutatta volna azokat a lehetséges megtakarításokat, amik léteznek a magyar államháztartásban.

Csak egy példát mondok. A magyar GDP szerkezetén belül az általános közszolgáltatások aránya 9 százalék körüli. Ez közel a kétszerese annak, amivel például Csehország dolgozik, és közel 30-40 százalékkal magasabb, mint Szlovákiáé vagy Lengyelországé. És megvannak az egészen konkrét okai ennek: onnantól kezdve, hogy önök fölemelték az Alkotmánybíróság létszámát négy fővel Németország szintjére, onnantól kezdve, hogy 2200 fővel minden átmenet nélkül növelték az ügyészség létszámát, onnantól kezdve, hogy államtitkárok tucatjaival működik a magyar kormány, soha ennyi államtitkár nem volt ebben az országban apparátusokkal és egyebekkel, itt nincsenek számítások, nincsenek gazdaságossági összevetések.

Én már javasoltam, és most is elmondom, hogy át kellene világítani azt a közel négyszáz központi költségvetési szervet, ami működik az országban, és ami ezt a hatalmas arányú általános közigazgatási ellátást igényli, hogy egyáltalán szükség van-e rájuk. Én most nem akarok példálózni meg improvizálni semmiképpen, de vannak ebben az országban olyan központi költségvetési szervek, hogy nem tudni, mit csinálnak, mire valók. Ez aprómunka, sziszifuszi munka, érdekeket sértő munka, de ezekből lehetett volna összeszedni azt az összeget, ami most hiányzik.

Mert ami hiányzik, az egyébként nem sok. 44 milliárd forintot remél az újabb számítások szerint a pénzügyi kormányzat ettől az adófajtától - 52 volt a korábbi prognózisszámítás -, és mivel félévkor lesz bevezetve, ezért ennek a felével lehet számolni, 20-22 milliárd forinttal. Ez a szám egyébként ma derült ki a költségvetési bizottság ülésén, mert korábban ezt nem írta le senki, ezek hiányoztak az előterjesztésből. Hát most 20-22 milliárd forint, kérem tisztelettel, ez kevesebb, mint a GDP 0,1 százaléka. Most 0,1 százaléknál kisebb bevétel érdekében hajlandó a kormány itt az emberek hangulatát elrontani, és ezeket a filléreket itt a legszélesebb tömegektől összekuporgatni... Nem értem! Egyszerűen nem értem. Ezt az összeget más forrásokból lehetne összeszedni.

És még egy dolog, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim: rossz tempóérzékkel választották ki ennek az adónak a bevezetését, hiszen időközben lezajlottak a franciaországi választások, és vigyázó szemünket ismét Párizsra vethetjük, hiszen az ottani változásokkal összefüggésben nem kisebb személyiség, mint a Valutaalap vezérigazgató asszonya, Christine Lagarde egészen másként fogalmaz már a fetisizált hiánycél jelentőségéről, mint korábban, mondván, hogy a hiánynak mindenáron való forszírozása lelassítja a gazdasági növekedést, és más egyéb problémákat okoz, munkanélküliség et cetera. Ilyen helyzetben, amikor változik a makrogazdasági, az európai környezet, a magyar gazdasági diplomáciának nem lett volna arra módja, lehetősége, hogy ezt a bizonyos agyonfetisizált mutatószámot valamennyire esetleg mérsékelje, és ne ezzel szórakoztassa a magyar közvéleményt és az adófizetőket, állampolgárokat?

Azt gondolom, hogy nincs elég fantáziája a kormánynak, amikor a költségvetési hiány befoltozásával kell foglalkoznia. Ajánlom szíves figyelmükbe azokat az időket, amikor a dualista időszakban, a XIX. század utolsó harmadában szintén nagy hiánnyal dolgozott Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Hegedűs Sándor és mások. Tíz-tizenöt esztendő kellett ahhoz, amíg a hiánygazdaságból egyensúlyt tudtak teremteni. Ezt nem lehet ilyen viharsebességgel, ilyen rapid módszerekkel, előkészítetlenül megcsinálni. Szükség sincs rá. Több fantáziára, több munkára, több odafigyelésre volna szükség.

Azt gondolom, hogy azokat a víziókat is valamennyire jó lenne megvilágítani, aminek az érdekében ezek történnek. Kérem tisztelettel, én már elmondtam itt máskor is, hogy az átlagmagyart nem érdekli az, hogy mennyi ez a hiány. Nem tud mit kezdeni vele. 2,5 százalék. Ilyen érvekkel itt lehet élni ebben a Házban meg szakmai fórumokon, konferenciákon, de kifelé ezeket úgymond eladni vagy megértetni az emberekkel ezeket a megszorításokat nem lehet.

Brüsszel bizalmának a visszaszerzése mellett vagy helyett én fontosabbnak tartom a magyar adófizetők bizalmának a megszerzését vagy a visszaszerzését, mert ez is legalább annyira fontos, sőt fontosabb, mint a brüsszeli Bizottság álláspontja.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu