HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Nyugodjon meg, képviselő úr, nem kell kiabálni, hallom akkor is. Nem kell ilyen indulatosnak lenni, azzal semmire nem megy, higgye el. (Moraj a Jobbik soraiban.)
A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény 9. §-ában kimondja - képviselő úr, figyeljen! -, hogy az egyházakat azonos jogok illetik, és azonos kötelezettségek terhelik. Ugyanakkor a törvény azt is hozzáteszi, hogy az egyházak tényleges társadalmi szerepét, az általuk ellátott közcélú tevékenységet az állam az egyházak társadalmi szerepéhez kapcsolódó további jogszabályok megalkotásánál és a velük való kapcsolattartás során figyelembe vehetik. Biztosíthatom képviselő urat, hogy a kormány a törvény idézett rendelkezésének megfelelően jár el az egyházakkal történő kapcsolattartásban, valamint az egyházak közfeladat-ellátási, oktatási, szociális és egészségügyi tevékenységével kapcsolatban. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szégyen!)
A bevallottan financiális okokból történő intézményátadások jelenségére megoldást fog jelenteni az iskolák állami fenntartásba vétele, valamint a közoktatási rendszer közvetlen állami finanszírozásának megvalósítása, nyugodjanak meg. (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Ez a szégyen! - Vidám hétfő! - Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés