HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön igen messziről kezdte, és sok mindent elmondott, de úgy hallom, nagyon sok mindenben félretájékoztatták önt, vagy nem egészen a valóságról tetszett beszélni. Ne tessék haragudni, ön tévedett sok tekintetben, ezért most megpróbálom egy kicsit összefoglalva elmondani önnek, hogy mi az a helyzet ezen a területen, hogy legközelebb valóban hasznos párbeszédet folytassunk. Bízom benne, hogy a mai is az lesz.

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációs rendszerének átalakítására azért került sor, mert fontos erőforrásnak tekinti a kormány a megváltozott munkaképességű embereket. Ennek érdekében törvényt alkottunk, és jogszabályok sorát készítettük el. Így a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi törvény, amely december 31-én lépett hatályba, teljeskörűen átalakította a megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott személyek foglalkoztatási rehabilitációs rendszerét. A kormány elfogadta azt a jogszabályt is, amely lehetővé tette, hogy 2012. július 1-jétől a megyei kormányhivatalokon belül megalakuló rehabilitációs szakigazgatási szervek - mint megyei szintű rehabilitációs hatóságok - végezzék majd a rehabilitációval kapcsolatos feladatokat. Ez a szerv egyszerűsíti a megváltozott munkaképességű személyek számára az ügyeik intézését, lerövidíti a munkához jutás folyamatát.

Egyébként amiről tetszett beszélni, a felülvizsgálatról, ott közel 200 ezer ember volt érintett, és az érintetteknek több mint 90 százaléka - talán mondhatom is, jóval több mint 90 százaléka - jelentkezett. Azt hiszem tehát, hogy nem olyan nagy bajról van szó, mert döntő többségük részt vett abban a folyamatban, amely fontos volt számukra.

(16.30)

Átalakult a minősítési rendszer is egyébként, amely komplex módon kezeli az egyedi eseteket, az egészségkárosodott személyek munkaerőpiacra történő visszavezetése érdekében pedig átalakítjuk a foglalkozási támogatási rendszert. Az új rendszer erősíteni kívánja majd a tranzitfoglalkoztatás rehabilitációban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) betöltött szerepét és sok minden mást, említhetném a rehabilitációs kártyát is. (Az elnök ismét csenget.) De a következő egy percben még (Az elnök folyamatosan csenget.) biztos lesz alkalmam néhány pozitív ügyet is elmondani önnek.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu