KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm. Kővári János képviselőtársam nagyon fontos szempontokat vetett föl, mert azt gondolom, valóban, amikor médiáról beszélünk, akkor kell ezekről a társadalmi válságjelenségekről is beszélnünk. Csak arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy sajnos az nem úgy van, hogy mi kitalálunk okos és sok esetben szigorú médiaszabályozásokat, és akkor meg tudjuk védeni a magyar társadalmat vagy mondjuk a gyerekeket a káros médiatartalmaktól.

Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Például azért, mert a Magyarországon sugárzó tévétársaságok 80 százaléka nem Magyarországról sugároz, és a magyar médiatörvény nem vonatkozik rájuk, mert egyszerűen kimenekültek a rossz szabályozásunk alól, és semmilyen befolyásunk nincs arra, hogy mit is fognak sugározni. Sajnos például a gyermekek védelmével kapcsolatosan sokkal bonyolultabb a helyzet, mint ahogyan azt mi szeretnénk látni, és azt gondolom, alapvetően a legfontosabb médiaszabályozók a szülők. Azok, akik nem engedik a gyereküknek, hogy megnézzék ezeket a csatornákat. Én például ezek közé tartozom, gondolom ön is, ezt sajnos soha nem fogja semmilyen okos médiatörvény és semmilyen Szalai Annamária és senki más helyettünk megtenni.

Magyarországon a médiatudatosság erősítésével is kellene foglalkoznunk. Ma egyébként volt egy kerekasztal-beszélgetés, ami ezzel volt kapcsolatos, és sajnos nem tudtam elmenni, mert itt kellett lennem ezen a vitán, pedig azt gondolom, nagyon fontos terület, amiről sokkal többet kellene beszélnünk. Nagyon sokszor ráadásul azok a szigorú szabályozások, amelyeket szeretnénk bevezetni, és megnyugodnánk, hogy akkor most majd rend lesz, és tiszta világképet fog sugározni a média, nagyon sokszor még ellentétes hatásúak és kontraproduktívak. Mondok egy példát: az internetes portálok a felnőtt tartalmakat védik, 18 éveseknek szóló karikát tesznek ki. Azóta az ilyen kattintások jelentős mértékben megnövekedtek - az Indexen például azt olvastam egyszer, hogy megduplázódtak -, mert egyszerűen pontosan tudják a kamaszgyerekek, hogy oda kell kattintani, ott van a karika, mert ott vannak azok a dolgok, amikkel kapcsolatosan őket meg akarjuk védeni.

Azt akarom csak mondani, hogy nem minden a médiaszabályozás, még akkor sem, hogyha most éppen erről beszélgetünk, sajnos ez a kérdés ennél sokkal nehezebb.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu