SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Zsigó képviselő úrra egy nagyon rövid reakció, hogy mennyire nem vonul ki az állam a civil szervezetek finanszírozásából. A civil szervezetek számára alig több mint 2 milliárd forint áll az idén rendelkezésre pályázati alap formájában, a Nemzeti Együttműködési Alapnál. Mind a Jobbik, de más ellenzéki pártok is kérték ennek az összegnek az emelését a költségvetés során, ezt éppen önök nem támogatták, hozzátéve azt, hogy egyébként információim szerint a legutóbbi pályázati fordulóban a civil szervezetek ennek az összegnek a 6-7-szeresét igényelték.
Úgyhogy amikor ilyen bátor kijelentéseket teszünk, hogy az állam mennyire támogatja és mennyire nem a civil szervezeteket, a korábbi években egyébként ez évente 7-8 milliárd forint volt, az idén, még egyszer mondom, 2 milliárd forint, akkor azért erre tessenek gondolni egyik részről. Másik részről meg akkor tessenek a saját kormányuknál az ügyben lobbizni, hogy valóban a civil szervezetek számára megfelelő összeget bocsássanak rendelkezésre. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés