DR. GYENES GÉZA, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az 5 nem szavazatot leadó képviselők nevében, képviseletében mondom el a kisebbségi álláspontunkat.
Ez a törvény valóban salátatörvény a szó olyan értelmében is, hogy a változtatások egy része valóban szükséges és támogatandó, míg más része olyan változtatásokat tartalmaz, amelyek nézetünk szerint - és ellentétben a bizottság úgynevezett támogató álláspontjával, amit megszavaztak - az amúgy is nehéz helyzetben lévő egészségügyi emberi erőforrás helyzetét vagy tovább rontják, vagy várakozásainkkal szemben éppen nem változtatnak azon a nehéz helyzeten. Ennek értelmében nem akarok belemenni a részletekbe, mert hiszen az általános vitánál minden egyes módosításról, illetve minden egyes törvényi paragrafusról, amiben kifogást látunk, úgyis részletesen szólni fogok.
Gyakorlatilag azt kell mondjam, hogy a kisebbségi véleményt képviselő képviselőtársaim nevében ezt a törvényjavaslatot mi elutasítottuk, nem javasoltuk általános vitára, de bízunk abban, hogy a vitatható vagy szerintünk nem jó részek módosítókkal esetleg még javíthatók lesznek a jövőben, illetve az általános vitát követően.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés