SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Az általános vita során is elmondtam, ha ezt megtiltjuk a kereskedelmi ügynököknek, mi ebben is benne vagyunk, tiltsuk meg, csak akkor legyen helyette valami. Elmondtam az általános vita során is, nem szólnánk egy szót se, ha például a Magyar Labdarúgó Szövetség felállított volna egy olyan bizottságot, egy olyan csoportot, ahol a kiskorú játékosok képviseletét ellátnák külföld felé. Hurrá, örülnénk neki, rendben van. Vagy mondjuk, az NSI is megcsinálhatná ezt. De legyen egy olyan szerv, amely ezeknek a játékosoknak az érdekeit képviseli, ha külföldre akarnak menni, ezt elmondtuk az általános vita során is, hiszen ez így megfelelő.

De azt is elmondtam az elején, hogy nem volna szabad kizárni - be kell tartani a törvényeket! Azért, mert valakik nem megfelelő módon élnek a kereskedelmi ügynöki tevékenységükkel, akkor azokat meg kell büntetni, de azért nem kell az összeset eltiltani, aki pedig normálisan csinálná ezt a helyzetet! Mert vegyük azt, hogy ha életszerű helyzetről beszélünk: mi kell ahhoz, hogy egy fiatal játékos külföldre szerződjön? Először is kell egy fogadó egyesület. Ezt a fogadó egyesületet tudja egyébként biztosítani a játékosügynök, de külföldön nem úgy vesznek ám játékost, hogy odamegy a játékosügynök, és azt mondja, hogy hú, idehozok három gyereket, azokat fogadjátok be. Nem. Ahhoz kell a tehetség. Tehát csak tehetséges gyereket tud odavinni, akit elfogad az egyesület is. Harmadrészt pedig kell a szülői beleegyezés. Ha ez a három fennáll, hogy egy szülő úgy érzi, hogy a gyermeke fejlődése érdekében külföldön focizzon, ez a gyerek tehetséges is, egy játékosügynök megszerzi azt a fogadó egyesületet, amelyik szintén úgy érzi, hogy ez a gyerek tehetséges és kell is neki, s ezért hajlandó anyagi és bármilyen áldozatokat vállalni, akkor mi miért akarjuk politikával megtiltani azt, hogy ez a gyerek kimenjen külföldre? Ha ezt a törvényt módosítjuk, akkor úgy tegyük, hogy ha ez a három feltétel együttesen fennáll, akkor tud kimenni a gyerek külföldre. Mondják meg, hogy ebben mi a kivetnivaló! Szerintem semmi. Van egy tehetséges gyerek, a szülő is úgy akarja, és van egy egyesület, amelyik fogadja, és ezt csak a játékosügynök tudja intézni, mert kapcsolatok kellene hozzá; ha ez a három együtt megvan, akkor mi ebben a probléma? Miért kell a politikának ezt megtiltani, hogy akkor se mehessen ki a gyermek? (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu