VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az 1-15. pontokhoz szeretnék hozzászólni, amelyekben módosító javaslatokat nyújtottam be a kormány törvényjavaslatához. Módosító javaslataim alapvetően arról szólnak, hogy találjunk egy olyan kompromisszumos megoldást, ha már a kormány nem hajlandó letenni arról a tervéről, hogy megsarcolja ilyen módon is az embereket, találjunk egy olyan kompromisszumos megoldást, hogy hogyan lehetne ezeken az adóterheken enyhíteni.

Most mondom a tényeket, képviselőtársaim. 52 milliárd forint az előirányzott adóbevétel ebből a bizonyos távközlési adóból, amit a kormány ki szeretne vetni. Miután az Európai Unió szektoriális adókedvezmények formájában a korábban meghozott törvények alapján nem engedi terhelni a távközlési ágazatot, a kormány nyilvánvalóan megpróbál a kivezetendő adók helyére egy állandó megoldást találni, és ezt oly módon teszi meg, hogy látszólag ugyan a szolgáltatókra terheli az adót, a gyakorlatban azonban nem akadályozza meg azt, hogy az emberekre áthárítsák ezeket a terheket. Az egésznek az a vége, hogy amikor a költségvetésen ütött 400 milliárd forintos lyukat, amelyet az egykulcsos adórendszer okozott, megpróbálja befoltozni a kormány, akkor újabb és újabb adónemek jelennek meg a magyar adórendszerben, tovább bonyolítva az adórendszert.

Ezek az újabb adónemek azután újabb megszorítást jelentenek. Ha 52 milliárd forint éves bevételt szeretne a kormány beszedni ebből, akkor egy magyar állampolgárra egy évben 5200 forintnyi megszorítás jut. Nem nehéz összeszorozni, egy négyfős családnál 20 800 forint megszorítást jelent majd 2013-ra ez az egyetlen adónem. Ezt azért fontos elmondani, mert a kormányzati kommunikációnak ez a fő eleme, hogy sok kicsi sokra megy, mi ilyen kicsi adókkal operálunk.

(12.50)

Igen ám, képviselőtársaim, de amikor az emberek érzik a pénztárcájukon és az életszínvonalukon ezt a sok kicsit, hát ott is sokra megy, azt kell hogy mondjam, ez a sok kicsi megszorítás, bár nem tudom, hogy mennyire kicsi egyébként, amikor csak a távközlési adó formájában 20 ezer forintot húznak ki a magyar állampolgárok, egy magyar család zsebéből egy négyfős családnál. Azért ez a "sok kicsi sokra megy" bizony egy nagyon keményen érezhető megszorítást jelent, hiszen egy olyan kormányzati megszorítócsomag részeként, a Széll Kálmán-terv 2.0 részeként fogadták el ezeket az intézkedéseket, amelyek 600 milliárd forintos megszorítást jelentenek, egy magyar állampolgárra a csecsemőtől az aggastyánig 60 ezer forintnyi megszorítás jut. Ez az előbb emlegetett négyfős családot 240 ezer forintos éves megszorítással terheli meg.

Képviselőtársaim, nagyon sokszor vitatkoztunk az elmúlt napokban bizottsági üléseken is a kormány képviselőivel arról, hogy miért mondjuk mi, hogy ezeket a terheket áthárítják. Hát például azért, képviselőtársaim, mert látjuk a számokat. Látjuk azt, hogy amikor az év eleje eljött, akkor összehangoltan vagy legalábbis összehangoltnak tűnő módon a három mobiltársaság egyszerre díjakat, árakat emelt, hosszú évek csökkenési trendje állt meg, nem csökkentek az árak a távközlési piacon, hanem nőttek. Teljesen nyilvánvalóan nem történik egyéb, mint hogy a cégek az őket ért adóterhelést átteszik a vevőikre, átteszik azokra, akik a mobilszolgáltatást igénybe veszik. Ha most a kormány újabb és újabb terheket szeretne bevezetni, ezeket a terheket is át fogják tenni.

Megjegyzem egyébként, hogy a vállalkozás a saját szempontjait, az önérdekét követve ilyenkor logikusan cselekszik, hiszen ha lehet, ha megteheti, akkor áthárítja a terheket. Mit mond erre a kormány? Azt mondja, hogy akkora a verseny a piacon, hogy ezek a cégek nem fogják tudni áthárítani a terheiket.

De kérdezem én, képviselőtársaim, három mobilszolgáltató társaság versenyez a fogyasztók kegyeiért. A három cég között, valljuk meg őszintén, azért nincs olyan öldöklő árverseny. Egy ilyen kevésszereplős, alapvetően oligopol gazdasági környezetnek tekinthető környezetben a cégek előbb meg fognak egymással egyezni, előbb kartellmegállapodásokat fognak kötni, mint hogy versenyeznének, és gyakorlatilag verseny közben akár veszteségbe hajszolnák magukat. Nyilvánvalóan nem ez történik, hanem áthárítják az emberekre ezeket a terheket.

Nagyon megtévesztőnek és szélhámosságba hajlónak tartom azt a kormányzati kommunikációt, amikor arról beszélnek, hogy csak ennyi az adó meg csak annyi, meg ezt meg se fogják érezni az emberek, merthogy ennyiben meg annyiban vannak limitálva ezek az összegek, amit adóként ki lehet vetni. Amikor azt látom, hogy 52 milliárd forintot szeretnének beszedni, egy négyfős családnál 20 ezer forintos megszorítást szeretnének csak ennek a távközlési adónak a révén végrehajtani, akkor azt bizony kőkeményen meg fogják érezni az emberek.

Különösen visszásnak tartom ezt egyébként akkor, amikor a világ, az ipari forradalom, a technológia előrehaladása folyamatosan a kommunikációs ágazat fejlődéséről, előrejutásáról szól. Magyarországon jelenleg 1,5 százalékkal csökkent az első negyedévben a GDP - 1 órakor egyébként pont erről fogok sajtótájékoztatót tartani -, ennek a gazdaságpolitikának, ennek a gazdaságot fékező, adókat növelő politikának, uraim, ez a teljesen egyenes ági következménye, hiszen ez a politika ahhoz fog majd vezetni, hogy ezek a terhek nőni fognak. Pont azokat a húzóágazatokat kezdi el fokozottan megadóztatni a kormány, amelyek más országok gazdaságát előrelendítik. Ha Magyarországon is ez történik, akkor ne csodálkozzunk, hogy jön a recesszió, és egyre rosszabbul fognak élni az emberek. Önök pedig majd föltehetik azt a kérdést a magyar állampolgároknak, amit korábban is használtak választási szlogenként: vajon rosszabbul élünk-e, mint négy éve?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu