KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság ülésén - már-már szokásos módon, mondhatom - érdemi vita nem alakult ki a törvényjavaslattal kapcsolatban. A kormánypárti képviselők részéről egy feltétel nélküli támogató igen szavazat hangzik el minden alkalommal. Érdemi megjegyzés mind a javaslat védelme érdekében, mind esetleges kormánypárti oldalon megfogalmazott aggályok nem szoktak elhangzani.

Mint ahogy az előterjesztésből is kiderül, egyértelműen még az indoklásban is az van benne, hogy a költségvetési lyukak befoltozására szükséges egy új javaslattal előállni.

(16.50)

Még akkor is érthetetlen ez, tisztelt képviselőtársaim, ha jövő év január 1-jén lép úgymond hatályba ez a jogszabály, így különösen elfogadhatatlan, hogy semmiféle egyeztetés nem történt a biztosítótársaságokkal, legalábbis érdemi egyeztetés nem történt a biztosítótársaságokkal, nem beszélve arról, hogy semmiféle hatásvizsgálat nem készült. Arra hivatkozik a kormány, hogy persze máshol is vannak ilyen biztosítási elemek, és aztán azok alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy majd nálunk is ez vagy az vagy amaz fog történni. De hogy mi fog történni, azt egyébként a kormány se tudta megmondani, ő sem tudott erről semmit érdemileg a bizottsági ülésen előterjeszteni.

Itt a kormánypárti képviselők oldaláról elhangzott az a dicséret úgymond, hogy három korábbi adónem szűnik meg, és hogy micsoda nagyszerű, mert így egyszerűsödik egyébként az adózás. Nem tudom, hogy tudják-e, hogy a tűzvédelmi hozzájárulás például, amit a biztosítótársaságok fizettek, milyen célt szolgált eddig meg ebben az évben. Azt a célt szolgálta, ugye, hogy a tűzoltóságok - kiegészítve az önkormányzati hozzájárulással - erre nyújthattak be pályázatot eszközfejlesztésekre.

Na most, nagyszerű dolog, hogy ez az egész adó bekerül a központi költségvetésbe, csak kérdezem a kormánypárti képviselőket, hogy hogyan gondolják, hogy a tűzoltóságok fejlesztése majd a jövő évi költségvetés kapcsán hogyan fog megvalósulni, hogyan lesz biztosított. Majd lesz egy külön sor nyilvánvalóan - és gondolom, erre majd a kormánypárti képviselők figyelnek, hogy legyen egy olyan külön sor -, ami eddig a biztosítási adóból befolyt összeg volt úgymond a Belügyminisztérium fejezetében, és most legyen egy olyan, amire a tűzoltóságok pályázhatnak, és az eszközeiket fejleszteni tudják. Tehát nem egészen látom én azt, hogy ez egyértelmű sikertörténet, és itt micsoda nagyszerű dolog, hogy egyszerűsödik az adózás, mert megvannak egyébként az aggályok a tekintetben, hogy a másik oldalon az a tétel hogyan biztosítható.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt azért el kell mondani, hogy a casco biztosítás megadóztatása miatt további brutális terheket rónak az amúgy is agyonadóztatott autóstársadalomra. Az autósok már annyi és olyan különféle adókat fizetnek, nem beszélve azokról a tervekről, amelyeket a kormány megfogalmazott, hogy majd külön még úthasználattal arányos útdíjat akarnak bevezetni, ami megint csak az autóstársadalomnak jelent jelentős többletterhet.

Ezzel a tétellel egyébként tovább fogják szűkíteni azoknak a táborát, akik képesek lesznek casco biztosítást kötni az autójukra, mert meggyőződésem, hogy a casco biztosítás piacán messze nincs olyan verseny, mint amilyen a kötelező felelősségbiztosításon kialakult. Nem beszélve arról, hogy nincs olyan átkötési határidő ezen a területen, mint a kötelező felelősségbiztosításoknál, és nyilvánvalóan csak azok az autósok, akik nagyon-nagyon alaposan odafigyelnek az ilyen lehetőségekre, fognak ezzel a kérdéssel foglalkozni. Semmi garancia nincs arra, hogy ezen a területen ugyanolyan verseny alakulna ki, mint a kötelező felelősségbiztosítás piacán, így aztán valószínűleg ezeknek a terhei az autósokra fognak hárulni.

Mindezekre tekintettel, a többletterhekre is tekintettel a bizottság kisebbsége - jelentős kisebbsége azért, mert nyolc képviselő ellene szavazott - nem támogatta a javaslat általános vitára való alkalmasságát.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu