BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha igaz az a hír, hogy Pintér belügyminiszter úr a csendőrséggel kapcsolatban a Jobbikkal egyeztetne, tehát ha ez nem az álhír kategóriába tartozik, akkor tulajdonképpen meg is spórolhatnánk ezt a jó néhány órás általános, majd részletes vitát, illetve azt az ötszáz oldalt és közel száz módosító javaslatot, amit a kormánypártok és az ellenzék is bead ezzel a Btk.-törvénytervezettel kapcsolatban. De fordítsuk komolyra a szót! Ezt csak azért mondtam, hogy államtitkár úr nézzen felém majd egy pillanatra, amikor nem biztos, hogy teljesen szakszerű hozzászólást fogok elmondani, ugyanis én nem vagyok jogász, én inkább a fiatalkorúak, a gyermekek szempontjából és egy kicsit gyermekvédelmi szempontból próbálom megközelíteni a dolgokat. Éppen ezért csak a IV. fejezet 15. §-ához, ami a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okokkal kezdődik, fogok néhány gondolatot hozzáfűzni.
Én is tisztában vagyok azzal - amiről Gruber Attila és Staudt Gábor képviselőtársaim szakmai vitát folytatnak -, hogy EU-s megfeleléseket is kell teljesíteni, de azért ne felejtsük el, hogy változik a világ, nekünk elsősorban Magyarországon kell új vagy régi Btk.-módosítást eszközölni. Ez a világ azonban úgy változik, hogy egyre durvul, kriminalizálódik, és itt a gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben, habár itt többen felsoroltak már olyan bűncselekményeket, amelyek az utóbbi években történtek Magyarországon. Ezek nagyon súlyos, életellenes, brutális bűncselekmények. Hát a felnőttek sincsenek biztonságban, csak azok valószínűleg - feltételezem, lehet, hogy naivan - talán jobban meg tudják védeni magukat. Ez persze nem mindig igaz.
Ezenkívül van még a büntetés-végrehajtással, a bűncselekmények elkövetésével kapcsolatban, illetve hogy a társadalom hogyan reagál ezekre, egy olyan felvetésem, ami szintén nem lesz nagyon szakszerű, de azért szeretném a figyelmükbe ajánlani. Amikor az állampolgárok azt tapasztalják, hogy a lakásukba betörnek vagy az életükre törnek, akkor rendőrt, csendőrt kiáltanak, és próbálják a saját életüket, a saját vagyonukat, a saját családjukat megvédeni. Ez úgy működik, hogy olyankor szigorítanák a büntethetőséget, illetve a Btk.-t, az újat vagy a régit, és az a liberalizmus, amely tulajdonképpen 1990-től uralkodik vagy próbál uralkodni Magyarországon, a büntethetőségi szemléletet is föllazítja, és ez egyáltalán nem jó a magyar társadalomnak, mert látjuk, hogy hova vezet ez az út. Én nem nagyon vagyok optimista ezzel kapcsolatban.
A gyermekkori büntethetőséget kizáró oknál szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy mi van a felnőttek, törvényes képviselők felelősségével. Egy 14, új esetben talán 12 éves gyermek, aki gyermek és bűncselekményt követett el, annak mennyire érzékeli a társadalomra vagy a társára való veszélyességét. Ez már jó kérdés, de amikor egy 12-13 éves gyereket az igazságügyi orvos szakértő elé viszünk, akkor megállapítja róla a beszámíthatóságot. Ez még nem jelenti azt, hogy a gyermek teljesen tisztában van tettének a társadalomra veszélyes súlyával. Itt jön be - még egyszer - a felnőtt, a szülő vagy a törvényes képviselő felelőssége. Hogyan tudjuk azt garantálni - adok egy tippet, és fogok is ezzel kapcsolatban módosító javaslatot benyújtani -, hogy ha a 12-13-14 éves gyerek nem is, de a felnőtt, a szülő érezze annak felelősségét, hogy azt a szocializációs folyamatot, nevelési folyamatot, amit elmulasztott a gyerek 13 éves koráig, hogyan érzékeltethetjük vele, amikor a gyermek súlyos, életellenes bűncselekményt követett el saját, akár szintén 12-13 éves társa kárára. Mindenképpen szeretném, ha ennek lenne az új Btk.-ban valami olyan passzusa, ami ilyen esetekben konkrétan ráirányítja a szülő büntethetőségére a figyelmet.
Ha már itt járunk, itt van a büntethetőségi korhatár 12 évre való leszállítása a súlyos bűncselekményeknél. Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a 14. életévét nem töltötte be, kivéve az emberölés, erős felindulás esetét. Tudjuk, hogy a súlyosabb bűncselekményeknél szállítaná le az új Btk. a büntethetőségi korhatárt. Az a folyamat, amiről néhány perccel ezelőtt elkezdtem beszélni, a kriminalizálódás, mindenképpen ennek a lépésnek a megtételére készteti a törvényhozást. Én támogatni tudom, hogy súlyos bűncselekmények esetén szállítsuk le 12 évre a büntethetőséget, de mi van olyankor - ami szintén a szülő felelősségét helyezi előtérbe -, amikor egy 13 éves, tehát 14 év alatti gyerek sorozatosan lopást követ el. Ellene igazából még nyomozást sem folytatnak, mert ez nem a súlyos bűncselekmények kategóriájába tartozik, és így tulajdonképpen megússza szinte bármilyen büntetés nélkül.
(18.20)
Legrosszabb esetben elküldik egy gyerekotthonba, sőt, ha szerencséje van, akkor nevelőszülőkhöz kerül, mondjuk, speciális nevelőszülőkhöz, akik nem valószínű, hogy tudnak egy olyan gyermekkel mit kezdeni, akit már a saját szülei küldtek el 12-13 éves korában lopni.
Az életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki - 41. § a VII. fejezetben -, aki a bűncselekmény elkövetésekor a 20. életévét betöltötte. Tisztelt képviselőtársaim és államtitkár úr, tisztázzunk már valamit! Akkor miről szól a nagykorúság, miről szól a 18. év betöltése? Tudtommal önjogú magyar állampolgárrá válik, aki betöltötte a 18. életévét, ezért minden tettéért felelősséggel tartozik. Akkor, ha 19 éves korában, ne adj' isten, meggyilkolja egy másik embertársát, miért nem vonatkozik rá ugyanaz a büntethetőség, mint a 21 éves vagy 20 éves emberre, aki hasonló cselekményt elkövet, csak azért, mert 19 éves? Ha Magyarországon 18 éves korában önjogú magyar állampolgárrá válik egy személy, nevezhetjük akár fiatal felnőttnek is, de attól még súlyos bűncselekmény, életellenes bűncselekmény elkövetésekor miért nem vonatkozik rá az, ami a 20 év fölöttire? Ezzel kapcsolatban is, úgy tudom, hogy több jobbikos képviselőtársammal is fölvetettük ezt a témát, egymástól függetlenül, más bizottságokban - én a szociális bizottságban -, úgyhogy mindenképpen szeretnénk ezt módosítani.
Még egy problémára szeretném fölhívni a figyelmet, amit dr. Gáva Krisztián helyettes államtitkár úr a szociális bizottság 2012. május 14-ei ülésén a büntető törvénykönyvről szóló előzetes bizottsági vitában, tárgyaláskor visszajelzett nekem, megfogalmazott. Ez arról szól, hogy az életfogytig tartó szabadság... Bocsánat, ott kezdem, mert így vezetődik rá: "Az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében, hogy a 20 év alattiakra ezt nem lehet kiszabni - jegyzőkönyvet idézek ugyanis -, ezt a hatályos büntető törvénykönyv is így tartalmazza, és ezen nem kívántunk változtatni. Részben kapcsolódik ide, hogy a fiatalkorúak esetében is (...) a javítóintézeti nevelés nem a 18. életévük betöltésével, hanem azt követően ér véget. Vagyis azért korábban is a jogalkotó figyelemmel volt arra, hogy a fiatal felnőttkornak az időpontját bizonyos esetekben nem kell ennyire mereven értelmezni, és egy még kialakulóban lévő személyiség miatt bizonyos esetekben indokolható lehet, hogy ő mégiscsak a fiatalkorúakra vonatkozó rezsim szerint töltse le a büntetését. Illetőleg ezt a fiatal felnőttkort még valahogy figyelembe vegyük, ebbe a kategóriába tartozik a 20 éves korhatár megszabása az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazása vonatkozásában, (...) hogy pontosan ezeknek a javítóintézeti programoknak, vagy nevelésnek a végigfuttatása érdekében" javító-nevelő intézetben töltse ki a rá szabott büntetést. Azonban, amikor előzetesben volt, és utána kellett beszámítani, azzal az a baj, hogy tényleg, hogy ha már letöltött egy más típusú szabadságvesztés büntetést, akkor azt be kell számítani.
Röviden próbálom megfogalmazni ezt a problémát, amit a helyettes államtitkár úr tulajdonképpen úgy minősít szó szerint, hogy "ezzel ez a gyakorlati probléma merül föl". A gyakorlati probléma pedig az, hogy ha a javító-nevelő intézetben már tartható 19 éves kora betöltéséig a fiatal felnőtt, vagy aki már akkor nem fiatalkorú, mert 18 éves korában felnőtt korúvá válik, akkor, ha a 18. év előtt, 17 és fél évesen javítóintézeti intézkedésben részesül, de fél évig, 3-6 hónapig előzetes letartóztatásban volt, akkor akár éppen 18 éves kora előtt kerül be a javítóintézetbe, azt az intézeti programot, ami minimum egy évre szól, nem biztos, hogy tudják rajta érvényesíteni. De ez akkor is előfordulhat, ha akár 16-17 éves korában kerül be a gyerek, ha az előzetes letartóztatást beszámítják vagy nem számítják be a javítóintézeti nevelésbe. Úgyhogy ezt mindenképpen kellene tisztázni, hogy abban az esetben mi van, ha beszámítják, és abban az esetben mi van, ha nem számítják, mert azt viszont nem javítóintézetben tölti, hanem akár előzetes letartóztatásban, büntetés-végrehajtási intézetben vagy intézményben.
Még egyszer röviden azt szeretném összefoglalni, hogy a problémákat, amiket most felvetettem az új Btk.-val kapcsolatban, elsősorban a fiatalkorúak szempontjából, és azokat a változtatásokat szeretném vagy szeretnénk ezzel kapcsolatban eszközölni, amire módunk van módosító javaslatok formájában, és kérem, hogy majd annak idején támogassák ezeket.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés