DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is tisztázzuk azt, hogy mikor beszélünk recesszióról, tisztázzuk ezt a közgazdaságtani alapfogalmat. Abban az esetben, hogyha a gazdaság teljesítménye két egymást követő negyedévet követően rosszabb, mint az előző negyedévben. Ha ezt vesszük alapul, akkor az ön állítása, hogy a magyar gazdaság recesszióba fordult, egyszerűen nem igaz. A KSH-nak előzetes adatai vannak 2012 első negyedévét tekintve, és ezeket az adatokat vizsgálva azt tudjuk mondani, hogy legfeljebb nem növekedésről, de semmiképpen sem recesszióról beszélünk.
Talán ön is emlékszik arra, és nem vitatja el azt, hogy 2010-ben az új magyar kormány hogyan vette át a rudat, nem csupán politikai, hanem gazdasági értelemben. Az ország számos tekintetben a csőd szélén állt, mind foglalkoztatás, mind gazdaságélénkítés, mind pénzügyi stabilitás szempontjából. Az első és legfontosabb dolog volt a stabilitás növelése, a stabilitás megteremtése. Ez bizony fájdalmas és hosszú folyamat eredménye.
Mi abban a háromszögben gondolkodunk, aminek az egyik csúcsán a stabilitás, a másik csúcsán a növekedés, a harmadik csúcsán pedig a foglalkoztatásbővítés áll, ezek a folyamatok. A gazdasági növekedést stabilitás nélkül beindítani lehetetlen. Az elmúlt időszak jelentős részben ennek a stabilitásnak a megteremtésére szolgált. Talán emlékszik rá, hogy 2010 környékén még vagy még akár 2011 elején is az, hogy a magyar gazdaságban egyáltalán a hiánycélt 3 százalék alatt tudjuk tartani, ez egy illuzórikus álomnak tűnt. Ma már senki nem vitatja azt, hogy 2012-ben, sőt, adott esetben 2013-ban is ez a hiánycél tartható.
(9.20)
Azért ezek nagyon fontos olyan alappillérek, alapkövek, amelyekre, úgy gondoljuk, hogy a következő időszakban a növekedés motorjainak a beindítását lehet alapozni. A következő időszak legfontosabb feladata, hogy a stabilitási helyzet rögzítése után valódi, hathatós növekedést tudjunk elindítani.
Az előbb említette, hogy egymillió új munkahely helyett 500 ezer munkanélküli van. Szeretném jelezni önnek, hogy éppen a KSH néhány perccel ezelőtt, 9 órakor jelentette meg a legújabb adatát, amit azt mutatja, hogy immáron 21. hónapja folyamatosan nő a foglalkoztatottak létszáma, 52 ezerrel dolgoznak többen, mint a tavalyi év azonos időszakában, és 2010 azonos időszakához képest pedig több mint 80 ezren. Lehet vitatkozni a számokkal, csak nem annyira érdemes. Hogy nem ott tartunk, ahol szeretnénk tartani, ez teljesen egyértelmű, de hát ahhoz, hogy az ember építkezni tudjon, ahhoz először az alapokat kell rendbe rakni, és bizony mondhatjuk, hogy az alapok sem voltak rendben a korábbi időszakban.
A zöldiparral, zöldfoglalkoztatással kapcsolatban tudjuk az LMP álláspontját, és mi sem mondjuk azt, hogy ebben nem látunk potenciális lehetőséget. Szeretném a képviselő asszony figyelmét fölhívni, figyelje majd a híradásokat a következő napokban, hetekben, lesznek olyan bejelentések, amelyek kifejezetten foglalkoztatásélénkítés szempontjából a zöldiparban jelentős előremozdulást, előrelépést jelenthetnek.
De nagyon fontos számunkra az építőipar tekintetében is az a fajta helyzet, ami jelen pillanatban van, hogy az építőipar folyamatosan, negyedévről negyedévre egyre rosszabb adatokat produkál. Tehát úgy gondoljuk, hogy már szinte nincs lejjebb, és ezek szerint, a következő hónapot nézve mégiscsak azt látjuk, hogy például ez év januárjában 38 ezerről 28 ezerre csökkent a foglalkoztatotti létszám - ez katasztrofális. Az építőipar az egyik olyan ág, amiben nagyon sok alacsony iskolai végzettségű embert is nagy létszámban lehet adott esetben foglalkoztatni, tehát rendkívül fontos számunkra az, hogy az építőiparban és ehhez kapcsolódóan a zöldiparban előrelépéseket tudjunk elérni.
Tehát mi nem recesszióban vagy nem "nem növekedésben" gondolkodunk, hanem egy olyan versenyképes, pénzügyileg stabil Magyarország alapjainak megteremtésén fáradozunk, amely mind gazdasági, mind környezeti szempontok szerint képes lesz hosszú távon fenntartható növekedést produkálni és sereghajtóból a térség éllovasává tenni hazánkat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés