DR. GRUBER ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban azon túl, hogy megtudtuk, hogy Apáti képviselőtársunk már nem szűz (Dr. Apáti István: Erre mérget vehetsz!), és Kolber képviselőtársunk pedig aggódik (Dr. Apáti István: Jól van, ez tetszik!), szinte valamennyi képviselőtársam érintette két olyan kérdését, két olyan területét az új Btk.-nak, ami valóban egy izgalmas kérdés, sok esetben sok évtizedes polémia előzte meg, és most is ezekről vitatkozunk.

Én erről a két területről kívánom a tervezett magyar szabályozást, illetőleg ehhez kapcsolódóan az európai államokban bevett szabályozást összevetni, és néhány kérdésre, néhány aggodalomra talán közös, megnyugtató választ találni, vagy legalábbis elgondolkozni azon, hogy Európában más jogállamokban milyen módon szabályozzák a kérdést.

Az első kérdés, ami valóban izgalmas, és szintén nagyon-nagyon hosszú időre vetítődik vissza, a büntethetőségi korhatár kérdése. A hatályos büntető törvénykönyv szerint nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor a 14. életévét nem töltötte be. Az új törvénytervezet a büntethetőségi korhatárt bizonyos bűncselekmények esetén - és itt valóban a vitában felemlítésre került a szándékos emberölés, erős felindulásban elkövetett emberölés, életveszélyt vagy halált okozó testi sértésen túl még olyan vagyon elleni bűncselekmények kérdése is, amit érdemes átgondolnunk, és érdemes a vitához kapcsolódóan módosító indítványokkal talán megerősítve átgondolni - ezt az elkövetési csokrot 12 évre szállítja le.

A büntethetőség ilyen esetekben a belátási képesség vizsgálatához kötött, és valóban egy izgalmas kérdés, hogy mennyire okszerű a belátási képesség vizsgálata vagy sem. Ezen valóban vitatkozhatunk. Sokfajta megoldást találunk az európai büntetőjogban; az elkövetővel szemben büntetés nem alkalmazható, a legsúlyosabb szankció, amit ilyen korú személlyel alkalmazni lehet, a javítóintézeti nevelés. Itt valóban egy újabb kérdés merül fel, hogy egy erős visszavágás, vagy pedig valóban a személyiség, a kisebb mértékben csorbult személyiség és a társadalmi normák tisztelete iránti folyamatos nevelés vagy neveléskísérlet az, ami fontos ebben az esetben.

Ha Európában körülnézünk, látjuk, hogy a büntethetőségi korhatár meglehetősen széles spektrumban található, hiszen 7 éves kortól 16-17 éves korig terjed. Az angolszász jogra jellemző kemény és szigorú szabályozás e téren nyomon követhető, hiszen Írországban található a 7 éves korhatár, az Egyesült Királyságban 10 év az a korhatár. De mielőtt még valamiféle furcsa dickensi sötétségbe burkolnánk a szigetország jogalkotóit, azért azt is meg kell említeni, hogy például Svájcban vagy Norvégiában is a 10. életévüket betöltött elkövetők már büntethetők bizonyos korlátok mellett.

Az alacsony büntethetőségi korhatárt alkalmazó büntetőjogi rendszerek mindenütt komplexen vizsgálják az elkövető személyiségét, és ennek függvényében mondják ki a büntethetőség fennállását. Úgy vélem, hogy a magyar kísérlet is ebbe a sorba tagozódik, és nemcsak azokat az európai normákat, hanem az európai gyakorlat által megerősített módokat vesszük át, ami szerintem alkalmas a Btk.-ban meghatározott célok elérésére.

A vizsgálatok során orvos, orvos szakértő, pszichológus állapítja meg, hogy fennáll-e a büntethetőség alapjául szolgáló belátási képesség, és tulajdonképpen ezt az elemzést, ezeknek a körülményeknek a mérlegelését veszi át a magyar büntetőjog módosításának a tervezete is.

(18.00)

A második terület, ahol szintén több képviselőtársam jelezte kifogását, aggódását, továbbgondolási javaslatát, az pedig a jogos védelem kérdése. Annak idején a pécsi büntetőjogi tanszék egykori vezetőjének az oktatásában vettem részt, és ott híres volt az akkor még jogos önvédelemként használt kifejezés, amelyik az ifjú joghallgatók esetében kötelező volt, hogy az se nem jogos, se nem ön-, se nem védelem. Most érthető, hogy ez a hosszú, sok évtizedes kérdéskör egy-egy büntetőjogi törvénykönyv-módosításnál ismételten újra és újra feltör, előjön.

A hatályos magyar büntető törvénykönyv kizárja annak a büntethetőségét, akinek a cselekménye saját, illetőleg mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Ugyanakkor a jelenleg hatályban lévő büntető törvénykönyv szerint nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthetőségből lépi túl.

Ez azért izgalmas kérdés, és talán a teremben ülő kollégák is meg tudják erősíteni, mert hiszen itt arról az izgalmas kérdésről van szó, hogy a sértett kap egy pluszjogot, egy olyan jogot a törvényhozótól, amely tulajdonképpen egyfajta ítélkezési, bűnüldözői, rendvédelmi jogosultságot helyez ideiglenesen, bizonyos feltételek mellett a sértett kezébe. Nyilván ezzel csínján kell bánni, bármikor és bármelyik jogalkotói periódust vizsgáljuk, ez mindig olyan kényes kérdés volt, hogy ezzel a jogosultsággal, amit tulajdonképpen átad a törvényhozó erre az esetre, vajon milyen korlátok között, milyen mértékben, milyen lelki, pszichológiai állapotban lévő körülmények között szabad élni, és itt az arányosságtól kezdve jó néhány ilyen kérdés merül fel, amelyet az elmúlt időszakban soha nem lehetett teljesen kristálytisztán, egzakt módon meghatározni. Ez javarészt az eljárás során és végül is a bírói szakban, bírói mérlegelés körében, bírói vélemény körében kezdett testet ölteni.

Ez azért is izgalmas kérdés, hiszen most, amikor ezt az elemet, a jogos védelem kérdését tárgyaljuk, ugyancsak ez az aggodalom sütött ki Kolber képviselőtársunk szavaiból, és ugyanaz a "fontoljuk meg, vitassuk tovább" gondolat jelentkezett több képviselőtársamnál is.

A büntető törvénykönyv új tervezete a jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, és törvényi védelmet állít fel arra, miszerint vannak esetek, amikor a jogtalan támadás oly módon történik - éjjel, fegyveresen vagy csoportosan -, hogy a megtámadott joggal feltételezheti, hogy a támadás az élete ellen irányult. A jogtalan támadás ezen körülményei megteremtik annak a lehetőségét, hogy a védekezéshez szükséges mértéket a védekező, a sértett túlléphesse.

Mind a hatályos, mind a tervezett szabályozáshoz hasonlót találunk kontinensünk több tagállamában, az Unió határain belül. Különböző mértékben és a támadottat eltérő védelemmel ellátva minden jogrendben megtalálható a jogos védelemhez való jog, valamint a támadás mértéke túllépésének a büntetlensége is. A német szabályozás szerint - és most szó szerint idézem - aki a cselekményt jogos védelmi helyzetben követi el, nem cselekszik jogellenesen. Ez egy nagyon szép és tömör megfogalmazás, miszerint a jogos védelem esetén maga a tényállásszerű magatartások büntetendőségének oka, a jogellenesség hiányzik. A rendelkezésnek tulajdonképpen egy szimbolikus jogalkotói eleme és üzenete is van, ami a védelmi jog gyakorlásának társadalmi hasznosságát igyekszik alátámasztani.

És valóban, ha belegondolunk, akkor az elmúlt időszakban a szakmai viták is ezt a társadalmi hasznosságot, illetőleg az egyéni szükségességet próbálták kiemelni, és más-más arányban, más-más irányban megerősíteni. Úgy vélem tehát, hogy ezzel a szabályozási gondolkodással, ahogy mi megközelítettük, ez elfogadható európai szemmel is.

De azért tudnunk kell, hogy a német szabályozás nem fogalmazza meg az arányosság követelményét, ehelyett a támadás elhárításához való szükségességet kívánja meg. Itt felhívom a figyelmet egy kis logikai módosításra e tekintetben, mert az arányosság kérdése - és azt hiszem, hogy itt számtalan szakmai publikáció van a bírósági ítélkezési gyakorlatnál - az egyik legnehezebben megfogható kérdés. Egy beszűkült, félelemmel teli tudatállapotban egy megtámadott részéről az arányosság egyrészről a mérlegelési lehetőség ideje és a tudatbeszűkülés okán reménytelen, másrészről pedig ehhez szükség lenne egy arányos fegyverarzenál ottlétéhez, hiszen akkor meg kell határozni, hogy mondjuk, milyen pengehosszúsághoz milyen pengehosszúságú arányosság, vagy milyen lőfegyverhez milyen lőfegyvertípus lenne arányos, ami, lássuk be, hogy egy ilyen hirtelen támadás, netalántán még éjszakai vagy csoportos támadás esetén is egy abszurd dolog lenne.

A német büntető törvénykönyv előnyben részesíti a jogos védelmi helyzetekben cselekvő személyt, így egységesen büntethetetlennek nyilvánítja azokat az elhárító magatartásokat, amelyek a szükséges mértéket túllépik ugyan, de amelyek esetében erre a támadás által kiváltott félelem, zavarodottság vagy ijedtség folytán kerül sor. Azt hiszem, hogy ezt közülünk senki nem vitatja.

A német szabályozás figyelembe veszi azt a körülményt, hogy egy előre fel nem mérhető jogtalan támadás által kiváltott pszichés állapotban lévő személy védekező magatartásának utólagos megítélése során nem életszerű azt feltételezni, hogy a tudatszűkület fokozatainak megállapítására reális esély áll fenn, és ez a körülmény semmiképpen sem róható fel jogosan a védekezőnek. Azt hiszem, hogy ez egy helyes irány, ha orvos szakértőket kérdezünk meg, akik már ilyen eljárásokban szerepeltek, ők is el fogják tudni ezt mondani, és meg tudják erősíteni.

Az osztrák törvényszöveg a jogszerű védelmi magatartás feltételének szabja az arányosság követelményét. Érdekes módon német nyelvterület, és mégis egy más hangsúlyeltolódás van benne: az arányos védekezés megkövetelését a büntető törvénykönyv által csak az az elvi előfeltevés indokolhatja, hogy bárminemű jogtalan támadás esetén az egyes jogi tárgyak homogének, következésképpen összemérhetőek. Ez a homogenitás, összemérhetőség az osztrák szabályozás pozitívumaként jelenik meg abban a tekintetben, hogy az arányosság feltételrendszerének megfelelően körülírt megfogalmazásával csak a jogos védelem álcájába bújtatott leszámolás jellegű idézőjeles önvédelmi eseteket kívánja kiszűrni a jogalkotó.

Már most szeretném felhívni a figyelmet, hogy a viták során bizony felmerült az, hogy mennyire lesz életszerű, mondjuk, egy nyilvános szórakozóhelyen történő verekedés önvédelmét egy ilyen helyen történő leszámolással összehasonlítani, illetőleg eldönteni, hogy ez melyik. Ezért is izgalmas és érdekes átgondolni az osztrák szabályozás elemeit is. Amennyiben tehát a szabályozás fókuszában az elhárító magatartás gondatlan bűnösségből fakadó következményei állnak, a megtámadott terhére történő értékelések jelentős mértékben gyengítik a jogszerűen védekező állampolgár pozícióját.

Az új magyar büntető törvénykönyv ilyen rendelkezést nem tartalmaz. A joggyakorlatunkban érvényesülő tételek az osztrák előírásokkal ellentétben az elhárító magatartás gondatlan következményeit az arányosság körén kívül helyezik, ezáltal biztosítva, hogy a jogtalan támadásból eredő kockázat a támadó felet terhelje. Ez a kockázatáthárítás, a kockázat áttolása a támadó, az agresszor felé, azt hiszem, mindenképpen hasznos és célszerű lesz majd ezen esetek elbírálásánál, hiszen ez az egész tényállás igazándiból egy jogtalan, intenzív, hirtelen és bizonyos esetekben különös körülmények között történő támadásból indul ki.

(18.10)

Ha az olasz jogot vizsgáljuk, akkor ez bizonyos esetekben nem kívánja meg a szükségesség, illetve az arányosság vizsgálatát de jure, a vagyon védelmében az olasz jog szerint is lehet akár életet is kioltani, azonban az olasz alkotmánybíróság egy kicsit finomít ezen az olasz büntető törvénykönyvben meghatározott relatív szabadságon, ugyanis az alkotmánybíróság értelmezése alapján mégis szükséges a vagyon védelmében történő támadás esetében egyfajta szükséges és arányos elemet feltételezni a megtámadott oldaláról.

A francia szabályozás kifejezetten a személy elleni támadások esetén teszi lehetővé a jogos védelmet. (Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu