RÓNASZÉKINÉ KERESZTES MONIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! A jelen törvénytervezetnek egy nagyon fontos szegmenséről szeretnék beszélni, ugyanis napjainkban az egy háztartáson belül élők közötti erőszak problémája az egyik legnagyobb társadalmi visszhangot kiváltó és a média széles körű érdeklődésével övezett kérdés. Az államnak kiemelt védelmet kell nyújtania azon polgárainak, akik esetleg épp otthonukban szenvednek el erőszakot olyan személytől - férj, élettárs, feleség vagy szülő -, akitől egyébként szeretetet és tiszteletet várnának.
A családon belüli erőszak egy komplex társadalmi probléma, amelynek megelőzése és kezelése mellett a Fidesz-KDNP-frakciószövetség elkötelezett, és a büntetőjog keretei között, a civil szervezetekkel egyetértve az új büntető törvénykönyvben egy új tényállás megalkotásában látta az erőszak elleni hatékonyabb fellépés eszközét.
A kapcsolatokon belüli bántalmazás, erőszak nem új keletű dolog, irodalmi és történelmi példák bizonyítják, hogy a világ sohasem volt mentes az erőszak ezen formáitól sem. Az erőszak és a családi béke nem összeegyeztethető, mégis évek óta fokozott figyelmet szentelünk ennek a jelenségnek, mert az erőszaknak soha nincsenek kívánatos következményei, testi-lelki sérülések kísérik, meghatározzák az egyén, de az őt követő nemzedékek sorsát, társadalmunk jövőképét is.
A bántalmazás nemcsak a tettet jelenti, hanem a mulasztást is idesoroljuk, hiszen végzetes következménye lehet a gondoskodás elmaradásának, az elhanyagolásnak, valamint a segítő beavatkozás elmulasztásának. Az Országos Rendőr-főkapitányság jelentése alapján a családon vagy egyéb kapcsolaton belüli erőszaknak tekintett bűncselekményben 2011-ben országosan 12 865 esetben rendeltek el nyomozást.
(19.10)
A 2010. évi elrendelésekkel összevetve ez mintegy 5,3 százalékos emelkedést jelentett a megelőző év adataihoz képest. Nincs olyan társadalmi csoport, réteg, amelyet e jelenség ne érintene. Igaz az is, hogy azokban a családokban, akik a társadalom perifériájára szorultak vagy már azon túl élnek, nagyobb gyakorisággal fordulnak elő az e körbe tartozó bűncselekmények. Az elmúlt évek világgazdasági helyzetének, valamint az előző kormány aknamunkájának köszönhetően egyre több család veszítette el egzisztenciáját, csúszott a társadalom perifériájára, amelyet sem anyagilag, sem erkölcsileg nem tud elviselni. Természetesen ez nem kizárólag anyagi helyzet függvénye, hiszen van nagyon sok szerény anyagi körülmények között élő, tisztességes, egymást szerető tagokból álló család, és sajnos a kifejezett jómód sem kizáró oka az önző, fegyelmezetlen, primitív lelki, testi bánásmódnak. Mindenesetre az biztos, hogy a családon belüli erőszak bármely formája kriminológiai fogalom ugyan, de magán a családon és a házasság fogalmán vesz durva erőszakot. Pedig a család, az ember teremtése óta fellebbezhetetlen fontosságú közösségi intézmény védendő, egészséges intimitásának biztosítása épp a veszélyeket tartalmazó problémák láttatásával és orvoslásával lehetséges.
Az elmúlt évek biztató eredményei és tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy emelkedik azon családon belüli erőszakos esetek száma, amelyek a rendőrség látókörébe kerülnek. Az esetek valós csökkenése vagy megelőzése nagymértékben függ attól, tudunk-e olyan közeget teremteni, hogy az érintettek meg merjenek szólalni, de fontos az is, hogy a rendőrség munkatársai segítőkész bizalmat ébresszenek a sértettekben, valamint hogy a nyilvánosság erejénél fogva egyre többen álljanak ki egymásért, önmagukért és jogaikért. Ha egy családban, kisebb közösségben elfogadott a konfliktusok feloldásának erőszakos módja, a gyermek eszközkészletébe is sajnos ez épül be. A prevenció fő feladata tehát ennek tudatosítása a fiatalokban, hogy az erőszak nem természetes, nem elfogadható, és ha ez megtörtént, semmiképpen nem magánügy. Az iskolába járó kiskorúak - akik az erőszak passzív vagy aktív alanyai lehetnek - elérése a legkönnyebb, ugyanakkor ennek hatása csak primer prevencióban mérhető, csak remélni lehet, hogy az egykor kiskorú fiatal normakövető felnőtté válik mégis. Fokozottan érvényes ez akkor, ha a családi minta a társadalmilag elfogadott mintától távol áll.
Az új büntető törvénykönyv megalkotását széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés előzte meg. Szóbeli egyeztetések történtek a jogalkalmazók, a tárcák mellett civil és érdekvédelmi szervekkel is. Az egyeztetések több megfontolandó javaslatot is eredményeztek, ezek figyelembevételével került sor az együtt élők közötti lelki bántalmazás tényállásának megállapítására is. Azzal, hogy az új Btk. önálló tényállásként megállapítja az együtt élők közötti lelki bántalmazást, a súlyosabb következmények megelőzése volt a célja. E tényállás nem a lelki sérülésre mint eredményre, hanem a lelki szenvedésre helyezi a hangsúlyt, hiszen a lelki szenvedés hosszan tartó, folyamatos magatartás -verbális megalázással, lelki gyötréssel, és a sor folytatható - következménye. A törvényalkotás tehát a már működő intézményrendszer, illetve a már jelenleg is üldözendő bűncselekmények mellett újabb eszközt kíván adni a sértettek kezébe.
Az új törvényi tényállás a jelenleg is büntetendő cselekmények mellett kisegítő jelleggel szolgálhatja a családon belüli erőszakkal szembeni hatékonyabb védelmet, mivel egyértelmű beavatkozási lehetőséget teremt a hatóságoknak már a verbális, a lelki terror, megaláztatás esetén is. Természetesen e probléma nagyon sokrétű, és nem csupán a büntetőjog szabályzataiban rögzített szigorúbb intézkedésekkel lehet a kívánt célt elérnünk. Meggyőződésem, hogy társadalmunk erkölcsi tudatának fejlődése, az igényes lelki és szellemi kultúra, beleértve a széles körben megvalósítandó sport- és művészeti oktatást, kifinomultabb családi kapcsolatokhoz vezet majd, de amennyiben a most sajnos létező erőszakos, tettlegességig fajuló cselekedeteket sikerül minél nagyobb számban megelőzni, akkor már sikeres részeredményről beszélhetünk.
Minden család számára fontos a béke, a nyugalom és a szeretetteljes családi légkör, amelyben gyermekeivel, párjával együtt él, de amennyiben ez nem lehetséges, az államnak komoly feladata a jog erejével fogva is védelmet és biztonságot nyújtani állampolgárainak, ezért az előttünk lévő T/6958. számú törvényjavaslatot ezzel a tartalommal bővítve elfogadásra javaslom.
Köszönöm szépen a szót. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés