SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP az elmúlt hetekben több felszólalásában is felhívta arra a figyelmet, hogy Orbán Viktor gazdaságpolitikája a recesszióba vezette az országot. Most ott tartunk, hogy egymillió új munkahely helyett félmillióra nőtt a munkanélküliek száma, a reálbérek csökkennek, az 5 százalékos mesebeli növekedés helyét pedig a gazdaság visszaesése vette át a hírekben.
A fenntarthatóság szempontjából nézve persze a növekedés nem is lehet mindenekfelett álló cél. Legalább negyven éve, A növekedés határai című jelentés megjelenése óta tudjuk, hogy a GDP-vel mért gazdasági növekedés nem mindig hasznos, és hogy végtelen növekedés egy véges világban nem is lehetséges. De ugyanezt fejtegeti Tim Jackson brit közgazdászprofesszor 2009-ben publikált Fellendülés növekedés nélkül című művében is, vagy a francia Serge Latouche professzor számos írásában.
Azonban óriási különbség van a Fidesz által előidézett recesszió és az ökopolitikai elveket követő szakértők és politikusok jelentős része által kívánatosnak tartott úgynevezett nem növekedés között. Utóbbi ugyanis arra az elvre épül, hogy a jólétünk növekedése lehetséges az anyagi termelés és a természeti erőforrások használatának állandó növelése nélkül is. Vagyis a fejlődés nem szorítkozhat a GDP-ben mért növekedésre, igazi alapját a tudás, a közösségi élet és a valódi jólét bővülése jelenti. Sajnos, mára az a helyzet állt elő, hogy a megszorítások, az egymást követő Orbán-csomagok nyomán sem a GDP, sem az általánosabban értett társadalmi jólét nem bővül. 2012 első negyedévében a GDP-ben 0,7 százalékos csökkenést tapasztaltunk, jólétünk pedig ennél is nagyobb mértékben zuhant.
De milyen mutatói lehetnének egy ilyen teljesebb fejlődésfogalomnak? Ilyen lehet a tudásba történő beruházás mértéke, a tartósabb fogyasztási cikkek használatának kiterjedtsége, az energiahatékonyság, a jobb társadalmi munkamegosztás. El kell ismerni az olyan, GDP-t nem növelő tevékenységek fontosságát, amelyek a társadalom és gazdaság alapjait építik, és a köz számára hasznos javakat állítanak elő. Ilyen például a házimunka, a gyereknevelés, az önkéntesség, a közösségi és kulturális tevékenységek vagy akár a kézművestudás.
A nem növekedés elveinek érvényesítése számos területen járulhatna hozzá a nagyobb társadalmi jólét megteremtéséhez. Egy példát mondanék, a mezőgazdaságot. Itt ha a GDP-t vesszük egyedüli mérőszámul, a sok természeti erőforrást és kevés élőmunkát igénylő nagybirtokok tűnhetnek hatékonynak vagy versenyképesnek, hiszen egyre több terméket állítanak elő egyre kevesebb munkával és egyre rövidebb idő alatt. Azonban ha számításba vesszük a természeti táj fennmaradását, a vidék népességmegtartó képességét és az élelmiszereink minőségét is, akkor a több lábon álló, egyre kevesebb erőforrást használó, viszont több munkahelyet teremtő és minőségi termékeket adó kisbirtokok, a helyi termelés, az élelmiszer-önrendelkezés megvalósítása lesz a fenntartható. A Fidesz közeli zöldbárók támogatása viszont ez ellen hat, és ezért is káros az egész társadalom számára, tehát a fenntarthatóság szempontjából is.
Összegezve: vagyis ha a növekedés primátusát a társadalmi jólét megteremtésének igénye váltja fel, az a gazdaság szerkezetének megváltozását is megkívánja. A gazdasági tevékenységek lokalizációja, újra helyivé tétele által csökkenhet a közösségek külső függése, nem utolsósorban akár a fosszilis energiaforrásoktól, és kisebb lesz a szállítás okozta ökológiai lábnyom is. Az anyagi fogyasztásunkat vissza kell fognunk, a sokszor értelmetlen termékek előállítása helyett a szolgáltatásokra és a foglalkoztatottak nagyobb számára kell helyezni a hangsúlyt.
A nem növekedés elve megköveteli a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkenését is. Ez fontos része annak, amit az ökológia rezilienciának nevez. Ez a kifejezés itt azt jelenti, mennyire képes egy társadalom és egy gazdaság a gyorsan változó külső körülmények és szűkülő erőforrások között is megőrizni belső funkcióit, magyarul, hogyan tudja egy pénzügyi válság közepette is ellátni a gazdaság alapvető finanszírozását, mennyire tudja egy szegényedő világban megakadályozni a társadalom szétszakadását, és mennyire tudja meggátolni, hogy a szűkülő erőforrások egy szűk elit kezén halmozódjanak fel, mint ahogyan azt sajnos jelenleg Magyarországon egyébként tapasztalhatjuk.
Kedves Képviselőtársaim! Az Orbán-kormány ma egyszerre vezette recesszióba a gazdaságot és korlátozta jelentős mértékben a hozzáférést a társadalmi jólét olyan forrásaihoz, mint a tudás vagy az egészség. Ehelyett olyan, a társadalmi jólétet növelő politikára van szükség, amelyben a gazdaság növekedése nem kizárólagos cél, hanem egy általánosabb fejlődési folyamat alárendelt része. Az LMP egy ilyen zöldfordulat megvalósítására szegődött. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés