SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először ellenzéki képviselőtársaimnak szeretnék válaszolni arra, hogy kormánypárti képviselőink miért nem vesznek részt aktívan ebben a vitában. Akik itt voltak a délelőtti két napirendi pont tárgyalásán, azok láthatták és hallhatták, hogy eléggé szemlesütve szólt hozzá azon kevés kormánypárti képviselő, akik egyáltalán vették a bátorságot ahhoz, hogy a különadókról, illetve az adókról és az újabb megszorításokról szóló törvényjavaslatokhoz hozzászóljanak.
Belegondoltam azoknak az egyéni választókerületekben mandátumot szerzett képviselőknek a helyzetébe magam, hogy én hogyan tudnék elszámolni a választópolgárok előtt akkor, amikor több száz milliárd forintos megszorítást fogok a nyakukba zúdítani, majd a következő napirendi pontban pedig egy 100 milliárd forintos presztízsberuházást kell támogatnom. Úgy gondolom, hogy ez mindenképpen érthetővé teszi, és empátiával figyelhetjük képviselőtársaink nehéz helyzetét.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy nagyon aggályos az, amikor ezt a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították, hasonlóan egyébként a sukorói kaszinóberuházáshoz. Úgy gondolom, ahogyan abban az esetben is, most is számos hatástanulmány hiányzik. Úgy gondolom, az is az egyik ok lehet, hogy önök nem szólnak hozzá, hogy nem látják, hogy a költségvetési folyománya mi lesz ennek a beruházásnak. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ahogy a Demszky-éra Budapestjének mementója a 4-es metró beruházatlan mivolta, nagyon esélyesnek tartom, hogy ez a gigaberuházás a második Orbán-kormány mementója lesz. Nem hiszem és nem gondolom, hogy az ország költségvetése olyan helyzetben volna, amikor 100 milliárd forintos beruházásokat megálmodó miniszterelnök ráerőltetheti az akaratát az országra ebben a tekintetben.
De nézzük meg, hogy pontosan milyen körülmények között készülünk ennek a beruházásnak a megvalósítására.
(15.40)
A törvényjavaslat és a beruházási tervek szerint a Puskás Ferenc Stadiont meg fogják újítani, fel fogják újítani és egy új, 60 ezres stadiont fognak még mellé húzni. Eközben épülni fog még a Ferencváros új stadionja, és amint tudjuk, Debrecenben is fog épülni egy stadion.
Azt szeretném önöktől megkérdezni, hogy hova. Olyan szinten van a magyar futball, hogy valóban szükségünk van több száz milliárd forintos beruházásokra ebben a tekintetben? Valóban ez most az ország legnagyobb gondja? Én úgy gondolom, hogy semmiféleképpen nem lehet ez. De ahogy az előterjesztő már említette, februárban, ez év februárjában a Sportok Házában Vígh László kormánybiztos rendezett egy építészeti fórumot, ahova azonban nemcsak építészek mentek el, hanem helyi civilek és helyi lakosok is elmentek, és szerették volna megtudni, hogy ez a beruházás hogyan fogja érinteni az ő mindennapjaikat.
Az benne van a törvényjavaslatban, hogy a parkolási feltételek alól kibújást enged ez a törvényjavaslat, és nem tudom, hogy önök jártak-e már a Papp László-csarnok környékén egy-egy koncert idején, hatalmas dugók vannak olyankor ott, hatalmas környezeti terheléssel. Hogyha egy 10 ezer fős befogadóképességű csarnok ekkora terhelést jelent, mit fog jelenteni egy 60 ezres csarnoknak a gépkocsiforgalma?
A másik nagyon fontos kérdés, amely szintén idetartozik, hogy a tervekben szerepel, hogy a parkolót a Verseny utcai használtcikkpiacra és a mellette lévő Posta-telekre kívánják telepíteni. Ez a helyiek becslése szerint maximum két-háromezer autónak jelent befogadóképességet, ez körülbelül nyolcezer embert jelent. A többi néző, az az 52-53 ezer ember majd az 1-es villamossal fog odamenni? Vagy hogyan fogják megoldani a közlekedést? Hogyan fogják ezt a logisztikai problémát megoldani?
De ami nagyon-nagyon fontos és nagyon komoly probléma, hogy miért teszik azt lehetővé, hogy a kulturális örökségvédelmi rendelkezések alól kivételt képezzenek itt a beruházások. Ugye, megvannak már a lebontásra ítélt épületek, és azt is látjuk, hogy a Dromosz bizony nagyon komoly átalakításra fog kerülni. Én azt szeretném megkérdezni, hogy vajon ez is egy olyan szimbolikus lépés lesz-e, hogy az elmúlt kornak nagyon komoly és nagyon szimbolikus művészeti alkotásait le kívánják bontani, ezt is teljesen meg kívánják szüntetni, vagy miért tartják ezt indokoltnak, hogy a kulturális örökségvédelmi megszorítások alól kivételt lehessen tenni.
Több ellenzéki képviselőtársam már említette azt a kérdést, hogy vajon a tűzvédelmi rendelkezések alól miért van kivétel. Lehetséges, hogy azért, merthogy a terület túl szűk ahhoz, hogy ezek az épületek egymás mellett legyenek, ezért meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ezeket szűken értelmezve közelebb lehessen egymáshoz vinni az épületeket? Első helyen szerepel a beruházói érdek, nem veszik figyelembe a sportolók és a nézők személyi védelmét és biztonságát. Nagyon szeretném, hogyha elsődleges szempont lenne ebben a tekintetben a nézők és a sportolók személyi biztonsága.
De amit ezen a civil egyeztetésen nagyon sokan sérelmeztek, többek között a VEKE és különböző zuglói civil szervezetek, az az volt, hogy rákérdeztek arra, hogy mennyiben módosulhatnak ezek a látványelemek, ezek a tervek, és egyértelmű választ a kormánybiztos úr nem volt hajlandó adni nekik. Majd másnap ezek a lakosok a köztévé híradójából értesültek arról, hogy ez egy végleges és kőbe vésett terv, ezen már nem lehet változtatni. Én úgy gondolom, hogy a civil egyeztetést itt is teljes mértékben háttérbe szorították, látszatintézkedéseket, látszategyeztetéseket folytattak.
Lenne még egy felvetésem, láttam, hogy Papcsák képviselő úr, polgármester úr utólag csatlakozott a törvényjavaslat benyújtóihoz. Nagyon sajnálom, hogy nincs jelen ebben a vitában, pedig Zuglót eléggé vastagon fogja érinteni ez a törvényjavaslat, már csak az önkormányzati ingatlanok átruházhatóságával kapcsolatosan is. Itt szerettem volna neki feltenni a kérdést, hogy mint Zugló polgármestere, valóban jó szívvel fogja-e megszavazni azt a törvényt, aminek következtében utána kénytelen lesz Zugló vagy versenyeztetés nélkül, vagy ingyenesen átadni a tulajdonát a beruházás kapcsán az államnak. Én úgy gondolom, hogy polgármesterként nem szavazhatja meg azt a törvényjavaslatot, ami a zuglói vagyon megrövidítésére szolgálhat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Révész Máriusz közbeszólása.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés