TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért szeretném kihasználni a még birtokunkban lévő kétperces hozzászólási időt, mert úgy látom, hogy a vita véget érni látszik.

Egy nagyon fontos adótörvény esetében az történt az általános vitában, hogy a kormányoldal nem kívánta megvédeni ezt az adótörvényt. Minden tiszteletem Turi-Kovács képviselőtársamé, de ő sem tette ezt teljes szívvel. Ezért fontos leszögezni, hogy ezek szerint ez az előterjesztés azért nagyon sok sebből vérzik. Ezeket a hozzászólásokban mi elmondtuk. Nem illeték, nem forgalmi típusú adó, áthárítható adó, a kormányzat az áthárításnak nem szabott törvényi gátat, nincs felső határa ennek az adóztatásnak a mostani változat szerint, és jelenleg nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsa. Hiszen a gazdasági bizottság elnöke, Rogán Antal azt mondta, hogy időt kér a tárgyalások végigviteléhez az érintettekkel, magyarul, ma az történt, hogy olyanról beszélgettünk, aminek nem tudjuk, hogy mi lesz a végleges formája.

Azt szeretném megismételni, tisztelt képviselőtársaim, amit az imént elmondtam: a parlamentben az ellenzéki és kormánypárti szembenállás nem feltétlenül eredményezi azt, hogy mindenben el kell vetnünk a kormányzat javaslatait, és a kormányzat minden esetben érzéketlenül kell hogy reagáljon az ellenzéki javaslatokra. Ennek ellenére azonban ennek a vitának a lefolytatása számomra azt bizonyítja, hogy önök igyekeznek ezen a kérdésen most túl lenni, magyarul: minél előbb befejezni az erről folyó általános vitát. Én úgy gondolom, hogy nem ez a módja annak, hogy közelítsük egymáshoz az álláspontokat, nem ez a módja annak, hogy valójában kialakuljon egy szakmai vita. Úgyhogy én a mai vitát a magam szempontjából és az MSZP szempontjából kudarcnak érzékelem.

Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu