VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Vágó képviselőtársammal egyetértek: az eszközkezelő valóban egy hasznos és előremutató lépés. Én inkább azt vizsgáltam volna, és arról szólt a felszólalásom, hogy ezek az emberek miért is kerültek tulajdonképpen bajba.

Ugyanis akkor, amikor fölvette a saját hitelét, akkor fölvette, mondjuk, 5 százalékos hitelkamat mellett, most meg a hitelkamat is megváltozott, nem csak az árfolyam változott meg, a hitelkamat is megváltozott, fizet érte, mondjuk, 12 százalékot. Ez egy olyan pálya, amire ez az ember adott esetben nyilvánvalóan nem számíthatott, nem volt annak a képességnek a birtokában, amikor megkötötte ezt a hitelszerződést, hogy ő kétszer akkora kamatot fog adott esetben ugyanazért a szerződésért fizetni, hiszen ez is változott.

(14.00)

Emiatt aztán az az állapot áll elő, hogy a végén a törlesztőrészlete az eredeti kétszerese lesz, miközben többel tartozik az ingatlanja után a banknak, mint amennyit maga az ingatlan ér.

Tehát az az erős kérdés ebben, hogy mitől válik valaki rászorulóvá. Attól vált valaki rászorulóvá, mert felelőtlenül döntött, mert kevesebbet tudott a hitelpiac működéséről, mint mondjuk, egy bank hivatásos kockázatelemzője, vagy attól vált rászorulóvá, hogy engedik átterhelni a bankadót, a válságadókat a bankok részéről az ügyfelekre? Emiatt megemelkednek a törlesztőrészletek; emiatt áll elő az az állapot, hogy kínnal-keservvel egy ideig fizeti az adós a tartozását, egy idő után pedig képtelen a fizetésre, mert olyan mértékben megemelkedtek a hitelkamatok, annyira elszállt az árfolyam, hogy a végén már ő maga is megmentésre szorul, és a Nemzeti Eszközkezelő segítségét kell igénybe venni ahhoz, hogy a helyzetét valamelyest stabilizálni lehessen. Úgyhogy ezt a kérdést kellene alaposabban megvizsgálni.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu