VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én arra szeretném önöket kérni, gondoljanak bele abba a gazdasági helyzetbe, amit egyébként más törvények kapcsán önök a kormányoldalon oly gyakran ecsetelnek.
Magyarországon idén négymillióra emelkedik a létminimum alatt élők száma. 3,2 milliónál tartottunk valamikor az ezredforduló táján, idén elérjük a négymilliós lélektani határt. Pont most van arra szükség valóban, hogy egy gigantikus nagyságú sportberuházásba fogjon az ország? Csak azért vetem föl ezt a kérdést, mert magam is sportbarát vagyok, de akkor, amikor létminimum alatt él Magyarországon a tízmillióból négymillió ember, naponta nélkülöznek oly sokan; az előbbi törvényjavaslatnál arról tárgyaltunk, hogy mi lesz azzal a 150 ezer emberrel, akinek 90 napot meghaladó banki tartozása van, legalább a minimálbér kétszeresét meghaladó összeggel - akkor tényleg az a legjobb ötlet, hogy bekerül ide egy ilyen új, gigantikus nagyságú sportberuházásról szóló törvényjavaslat?
A másik pedig, amit föl szeretnék vetni, hogy ha ellenzéki képviselőként beviszek egy törvényjavaslatot, a legelső dolog az, hogy megkérdezik tőlem a bizottsági ülésen a kormányoldalról, hogy hol a költségvetési hatástanulmány. Képviselőtársaim, 2010-es értéken ezt a törvényjavaslatot, pontosabban ennek csak egy részét 60 milliárd forintban számszerűsítették. Ez az összeg jelenleg meghaladja a 100 milliárd forintot, ha ez a beruházás így, ahogy van, megvalósul. Kérdezem én, hol a költségvetési hatástanulmány, hol látja az egyszerű adófizető polgár, hogy neki az a beruházás mikor fogja megérni, megéri-e egyáltalán, mi lesz ennek a megtérülési ideje. Semmilyen anyagot erre vonatkozóan nem kaptunk, a törvényi kötelezettség szerinti előkészítése nem történt meg. Gyakorlatilag semmilyen olyan melléklet nincs, ami a politikusi véleményeket itt, a parlamentben megalapozottá tenné ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés