HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm szépen, hogy szóba hozta a kérdést. Egész pontosan azt tetszett kérdezni, hogy észbe kapott-e a kormányzat. Biztosan észrevette, hogy nemcsak észbe kaptunk, hanem cselekedtünk is.
Örülök, hogy szóba hozta a kérdést, mert elmondhatom, hogy az idei évtől 110 ezer gyermeket sokkal egészségesebben és hatékonyabban sikerült meleg ételhez juttatnunk, éppen az intézkedéseink miatt. A kormány a jelenlegi konstrukcióval - beszélt a miniszteri rendelet módosításáról - nem csupán a rászoruló gyerekeknek nyújt lehetőséget és meleg ételt, hanem a környék gazdálkodóinak is, és biztos, ahogy itt említett is néhány elemet, sok olyan dologgal, amelyet ez a rendeletmódosítás is tartalmaz, egyetértünk.
Ha megengedi, fölhívom néhány dologra a figyelmét. Ezek közt az egyik, amit ön is említett, hogy azok nyertek a pályázaton, akik legalább 30 százalékban a településük 40 kilométeres körzetében termesztett és előállított alapanyagból készítenek ételt, és hogy ezzel a helyi gazdálkodókat támogatjuk. De megemeltük egyébként a nyersanyagnormát, nem támogatjuk a tartósítószerekkel főzött ételeket, és friss, meleg étellel látjuk el a gyermekeket, ahogy ezt ön is elmondta.
A szociális nyári gyermekétkeztetés iránti támogatási igények országos összesítése egyébként megtörtént, a tavalyi évhez képest 1 százalékkal nőtt az összes igényelt támogatási összeg, így a rendelkezésre álló 2,4 milliárdos keretösszeg 99 százaléka kifizetésre kerül június hónap folyamán. Úgy látjuk, az érintett gyerekek nem fognak hátrányt szenvedni.
Felhívom a képviselő asszony figyelmét arra is, hogy a kormány eddig is figyelt a rászorulókra, és a jövőben is ezt teszi, ebben egyébként most segít az ön kérdése is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés