ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Először is, engedje meg a képviselő úr, hogy azt a pontot találjam meg, ahol egyetértünk. Tehát azzal a mondatával, miszerint egyetlen olyan eset sem engedhető meg, amikor valaki az állampolgárságot nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem kapja meg, ezzel egyetértek. Tehát egy is sok, egy is sok. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.)

Másfelől szeretném önt tájékoztatni arról, hogy nem a szomszédos államok titkosszolgálataitól szoktunk információt kérni, ha információra van szükségünk. (Szórványos derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Ezeket saját nemzeti hatáskörben, a hivatalaink a saját módszereiket követve és eljárva teszik meg. Tehát az a veszély, amiről ön beszél, hogy majd más országok titkosszolgálatainak véleménye miatt minősít a magyar hatóság valakit állampolgárságra méltatlannak, ez a veszély nem áll fönn.

Ami pedig a kérdés lényegét illeti, én egyetértek azzal, amit ön mond, bár ennél az eljárásnál semmilyen fellebbezésre nincs lehetőség, ami helyes, de ugyanakkor szükség van arra, hogy panaszbejelentés esetén felülvizsgálat történhessen. Tehát a javaslatát támogatom, igyekszünk is neki érvényt szerezni.

Köszönöm a kérdését. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu