Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel választ felvetésemre nem kaptam, a saját következtetéseimtől megkímélném a Házat, és az előterjesztés egyéb részeiről beszélnék.
Nagyon fontos, nagyon fajsúlyos kérdések adódnak a tekintetben, hogy a karácsony előtti vita során is rögzítettük azt, hogy az akkor még 21 év kevés volt a mindenkori kormányzatok részére, számára arra, hogy bármilyen tekintetben egy olyan lajstromot, legalább egy listaszerű összeállítást készítsenek, ami valóban, ha nem is a nemzeti vagyon, de legalábbis az állami kezelésben lévő vagyontárgyakat tudja listázni, hiszen a nemzeti vagyon egy annyival szélesebb kategória, amit szemmel láthatóan önök sem tudtak értelmezni. Mi is maximum felbecsülni tudjuk, hiszen nyilvánvaló, hogy minden egyes magyar állampolgár kezében lévő vagyontárgyak összességét, befektetéseiket, jövőbeni várható hozamaikat ismerni kellene ahhoz, hogy a nemzeti vagyont egyáltalán fel tudjuk becsülni.
Akkor is szóvá tettük azt, hogy óriási problémák vannak az önök listájával, hiszen az akkori törvénytervezetük szerint a Karcag-Tiszafüred vasútvonal a nemzeti vagyon részét képezi, a Győr-Veszprém pedig nem. Aztán jöttek erre a szánalmas magyarázkodások, magyarázni próbálták a bizonyítványt, miszerint ennek az az oka, hogy sajátos tulajdonviszonyok állnak a háttérben. Aztán eltelt pár nap, és szakértőtársaik nemcsak a folyosón, de nyilvánosan is beismerték, hogy önök egyszerűen siettek a törvényhez csatolt lista elkészítésével azért, hogy az még a karácsony előtti törvénygyártás során keresztülmenjen a parlamenten. Emellett kifejtették azon reményüket, is, hogy a következő években majd kormányzat és ellenzék együttesen képes lesz javítani mind ezen a listán, mind pedig a végül elfogadott törvényen.
Látható az, hogy akkora nemzeti vagyontárgyak hiányoznak az önök listájáról, mint például a jegybanki aranytartalék, amit hiába keresünk a nemzeti vagyontárgyak között, a Fidesz-KDNP-kormány nemzeti vagyonról szóló leltárában. Hát hogy van ez? Tehát a jegybanki aranytartalékot hiába keressük. Még azt tudjuk, hogy Surányiék nagyjából mennyit adtak el, de hogy három tonna vagy hat tonna maradt meg belőle, ezt nem tudjuk meg, hiszen önök szerint ez nem tartozik a nemzeti vagyonhoz.
Ugyanakkor óriási kérdést vet fel az is, hogy ha valami nem nemzeti vagyon, akkor az kié. Akkor az kinek a tulajdona? És a Fidesz-KDNP azt is elmulasztotta, hogy erre választ adjon, ugyanis törvényi védelem csak a listára vett vagyontárgyakat illeti meg; azokat illeti meg, amelyek ezen a lajstromon szerepelnek. Na most, ha ezek itt nem szerepelnek, és adott esetben nem szerepel, mondjuk, a Lánchíd, akkor az kié? Az nem a nemzeti vagyon része? Azért, mert önöknek hányaveti módon karácsony előtt - hogy keresztül tudják rugdalni ezt a törvényt - gyorsan kellett hogy összeállítsanak egy listát? Akkor miért nem javították ki azóta? Eltelt majdnem fél év, lehetőségük lett volna rá.
Akkor is jeleztük, hogy nem látjuk a nemzeti vagyonról szóló listájukon nyomát 57 vasútvonalunknak vagy éppen annak a Puskás Ferenc Stadionnak, amelynek az átépítésére elkülönítettek több milliárd forintot. Tehát ilyen minőségű volt az a munka, amit önök végeztek, ráadásul tele helyesírási hibákkal. A mostaniban is találunk egyébként ilyeneket. Egészen egyszerűen olyan nyelvtani, stiláris problémákkal szembesülnek azok, akik összeállították ezt a törvényjavaslatot, hogy vélhetően egy középiskolai dolgozaton igen komoly kihívásokkal néztek volna szembe. Az is látható, hogy nemcsak az okoz problémát, hogy miket nem láttunk ezen előterjesztésben, hanem nem tudunk meg semmit, pontosabban, nem sokat a nemzeti vagyonnak tekinthető ingóságokról sem. Tehát olyan alapvető fogalmi zavarok, hiányosságok lelhetőek fel, amelyeket azóta sem sikerült eloszlatni.
Még egyszer mondom, adja magát a kérdés, hogy akkor ez a módosító csomag, amely most előttünk van - és érint egyébként nagyon sok területet - miért került a Ház elé. Csak nem azért, mert az a kettős szándék, amivel az eredeti előterjesztést idehozták, nem sikerült? Az egyik szándék ugye, az volt, hogy az állami kezelés alatt álló vagyontárgyak, tulajdoni eszközök esetében bizonyosfajta változtatásokat ne lehessen foganatosítani. Én ezek nagyját támogatom, tehát az alapcélt támogatom, hogy ne lehessen elvesztegetni azt a vagyontömeget, ami állami kezelés alatt, adott esetben állami cégek kezelésében.
(23.00)
Ugyanakkor az sem volt egy ördögtől való gondolat, hogy önök mentességeket próbáltak csatolni ebbe a csomagba, hogy bizonyos esetekben mégis, mondjuk, a felújítási munkálatok foganatosíthatók, kivitelezhetők legyenek. Csak az a probléma, hogy a karácsony előtti rohamban önök ezt is elrontották a tekintetben, hogy egy módosító javaslatuknak köszönhetően hamarabb lépett hatályba a törvény egyik része, és később, tehát 2013-tól lép csak hatályba az a része, amelyik adott esetben mentességet ad, és lehetővé teszi, mondjuk, a NAV vagy más állami szerv által birtokolt ingatlan felújítását. Tehát tetszenek érteni? Önök a költségvetésben 2012-re, mondjuk, 600 millió forintot elkülönítettek felújításra, amit viszont nem lehet felhasználni az önök saját maguk által hozott törvényéből kifolyólag, csak majd 2013-ban lehet visszatérni erre a kérdésre.
Tehát látható, hogy olyan slendrián törvényhozói munka folyik itt, ami egészen egyszerűen minősíthetetlen, az utóbbi 20-22 év tekintetében is minősíthetetlen. Én nem azt mondom, hogy annyi a kártétel, mint a mostani két évet megelőző nyolc évben, nem mondtam ilyet, de az, hogy a fejetlenség van legalább akkora, ebben biztos vagyok, és ez a törvényjavaslat ezt tökéletesen megmutatja és mintázza.
Tehát ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy hozhatnak önök bármit a Ház elé, én még a jó szándékot sem vitatom el bizonyos esetekben és bizonyos előterjesztésbeli fejezetek, paragrafusok tekintetében, hozzáteszem, mondjuk, vannak itt olyan nehezen értelmezhető részek, mint a bányászatot érintő terület esetében, ahol is szerepel, hogy a kitermelt ásványi nyersanyag adott esetben, bizonyos feltételek mellett nem minősül a föld méhe kincsének. Tehát már egy olyan liberalizáló és már egy olyan felszabadító rendelkezést vonnak bele, amelynek értelmében adott esetben a nemzeti vagyon alól kivonható a magyar föld méhének bizonyos kincse vagy kincsfajtája. Tehát látható az is, hogy vannak ilyen problémák, amelyek legalábbis is tisztázandók.
De az alapprobléma mégis az, hogy az önök fogalmi készletében nemzeti és állami vagyon között lényegi különbség nem lelhető fel, mert az államapparátus, állami szervek vagyonáról próbálnak most valamifajta katasztert, listát, lajstromot felállítani, ugyanakkor ebbe azért belekapcsolódik egy-két kiegészítő elem. Ami egészen elképesztő, hogy a 12. § szerint itt becsatolják a II. Rákóczi Ferenc-emlékművet, a Kossuth-emlékművet, a Forradalom lángja emlékművet és a Dunánál a József Attila-portrészobrot, miközben - még egyszer mondom - több száz nagyon fontos nemzeti érték hiányzik erről a listáról. És ez nemcsak azért baj, mert fájó, ordító a hiányuk, hanem azért is, mert jogi, törvényi védelem egyértelműen és elsősorban azt illeti meg, ami ezen a listán megtalálható. Ami nem található meg, ott felmerül, hogy kié ez a tulajdon, és miféle jogi védelemre számíthat adott esetben, mondjuk, akkor, ha azt a földterületet, amin elhelyezkedik, el akarják idegeníteni. Hogy milyen módszerrel, az egy másik kérdés, hiszen önök hagyták szintén úgy helyben azt, hogy kétmegyényi területünket zsebszerződéssel játszanak ki idegenek, és önök szavaztak egyesével, fejenként, személyenként nemmel arra, hogy a magyar föld csak magyar emberek tulajdonában állhasson. Nyilvánvaló, hogy a vízkészletek is ideértendők.
És akkor már eljuthatnánk a vízszolgáltatók kérdésköréhez is, ami szintén ezen előterjesztés tárgya. De mivel körülbelül tucatnyi kérdést kellett megfogalmaznom az utóbbi hét és fél percben, ezért meg kívánom adni államtitkár asszonynak azt a lehetőséget, hogy érdemben reagáljon erre, és tegye számunkra érthetővé azt, hogy milyen motivációk szerint, miért, kinek az elképzelései alapján és legfőképpen kinek az érdekében került elénk ez a módosító csomag, és mikor fogják korrigálni azon hibáit, amelyek nélkül nemcsak hogy tisztességes törvényjavaslatról nem beszélhetünk, de a nemzeti vagyontárgyaink biztonságáról sem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés