DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is Ipkovich képviselőtársam gondolataira reagálnék, aki kifejtette azt, hogy a család és a családban való nevelés mindennél fontosabb.

Ezzel mi is egyetértünk, és a Jobbik is hangsúlyozta már rengeteg felszólalásában, hogy mi is ezt tartjuk a legfontosabbnak, azonban először azt nézzük meg, hogy ez a törvényi tényállás, ami itt megfogalmazásra került, milyen védelmet nyújt, vagy mit nyújthat, ha ezt is jogi tárggyá tesszük. Ugyanis ez nemcsak közvetlenül azt a családot próbálja védeni, amiben ez az eset előfordulhat, hanem nemzedékekre hat ki.

Mind Szilágyi György, mind Gaudi képviselőtársam elmondta azt, hogy az ilyen családban felnövő gyerekek sérült gyermekek lesznek, márpedig, ha ők sérültek lesznek, az ő családi életük, amikor ők önállóan családot fognak alapítani, ugyanilyen sérült lesz, mert ezt a mintát fogják hozni. Nem tudjuk, hogy ez hány nemzedékre, hány évtizedre fog kihatni a családi életre. Ha mindezt végiggondoljuk, akkor rájövünk arra, hogy ez az egy évig terjedő szabadságvesztés egy nagyon-nagyon-nagyon kis büntetés, ami ebben az esetben előjöhet.

Az pedig, hogy egymást revolverezik ezzel, ahogy Ipkovich képviselőtársam mondta, hogy majd a vélt sértett büntetőfeljelentést tehet, abból nem szabad kiindulni, hogy azért, mert valaki vissza fog élni ezzel a törvényi tényállással, ezt ne is vezessük be. Ez egyáltalán nem indok. Látjuk azt természetesen, hogy nagyon sok esetben próbálnak válóperekben, gyermektartási, gyermekelhelyezési perekben ilyen jellegűen visszaélni. Ezt mi is látjuk. Nyilván, aki gyakorló ügyvéd, gyakorló jogász, látja ezeket a problémákat, önmagában ezért azonban nem szabad egy törvényi tényállást megszüntetni, mert ilyen alapon még rengeteg mást is megszüntethetnénk.

Szerintem a nemzedékek védelme, a társadalom védelme miatt rendkívül fontos ennek a szakasznak a bent tartása a Btk.-ban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu