DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem, valóban én a 83., 84. ajánlási számhoz, illetve Varga képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni. Folytatva a gondolatait, továbbra is kíváncsian várom az államtitkár úr, illetve Kara képviselő úr véleményét arról, hogy hogyan gondolják, hogy például az oktatási szektorban a pedagógus-szakszervezetek hogyan tudják végezni a munkájukat.
(10.00)
Hogyan fogja tudni végezni a feladatát például az a szakszervezet, amit többek között Pokorni Zoltán alapított? Hogyan fogják a közalkalmazottak védeni az érdekeiket akkor, hogyha az önök által javasolt szabályok gyakorlatilag lehetetlenné teszik a közszférában azt, hogy a szakszervezetek hatékony érdekérvényesítési és érdekegyeztetési feladatokat lássanak el, hiszen fenntartói szinten a munkaidő-kedvezmények megvonása, illetve lehetetlenné tétele miatt - tehát az átcsoportosítás lehetetlenné tétele miatt - gyakorlatilag lehetetlen lesz, hogy azok a pedagógusok, akik intézményi szinten egyébként például nem szakszervezeti tisztségviselők, el tudjanak járni ilyen egyeztetésekre. Az a céljuk, úgy akarják az országot versenyképesebbé tenni, hogy például a pedagógusok, orvosok ne tudjanak érdemi, hatékony érdekérvényesítést teremteni?
Egyébként pedig Varga képviselőtársam megjegyzését még úgy folytatnám tovább, hogy önök folyamatosan arra hivatkoznak, illetve tavaly télen Czomba államtitkár úr az Mt. vitájában arra hivatkozott, hogy ezekkel a törvényekkel önök a munkaerőpiacot kívánják rugalmasabbá tenni. Nem belemenve abba a vitába, hogy egyébként a kiszolgáltatottság révén hogyan kívánnák önök versenyképessé tenni az országot, szeretném megjegyezni azt, hogy itt a rugalmasságnak egy nagyon furcsa fogalmát használják. A munkaerőpiac például akkor rugalmas, hogyha a szakképzésben részt vevő fiatalok, gyerekek számára is biztosítják a közismereti tárgyak megfelelő szintű elsajátítását. Akkor rugalmas a munkaerőpiac, hogyha valaki, aki 17 évesen kitanul egy szakmát, birtokában van azoknak a készségeknek, hogy 25-30 évesen kitanuljon egy másik szakmát, esetleg egy felsőfokú intézményt elvégezzen.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés