SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hadd köszöntsem önöket úgy, ahogy annak idején Glatz Ferenc: Tisztelt Ház! Tisztelt Széksorok! Köszönöm szépen, hogy idefáradtak ma reggel.

A környezet- és természetvédelem, illetve a vízügy a rendszerváltás óta sosem tapasztalt leromlott állapotban van. Sikerült az ágazatot folyamatos pénzelvonással, leépítésekkel, politikai kinevezésekkel és kézi vezérlésekkel a működésképtelenségig lezülleszteni. Szakpolitika helyett arroganciát, kisstílű kamarillapolitikát, gátlástalan és kormányzati támogatást élvező kormányzati kizsákmányolást kaptunk.

A magyarországi civil mozgalom néhány hete elkészítette értékelését a kormány kétéves környezetpolitikai értékeléséről, és ez pontról pontra alátámasztja azt, amit itt az elmúlt két év során a parlamentben elmondtunk. Ha emlékeznek, egy évvel ezelőtt itt, ezen a ponton értékeltem a kormány munkáját, azóta a véleményünk sajnos nemigen változott. Az intézményrendszer tekintetében elmondható, hogy nagyon gyenge a környezetpolitikai teljesítmény, drasztikusan lepusztult az intézményrendszer, a tárcát földarabolták, a legjobb szakemberek döntő részét elzavarták. A hatóságok létszáma jelentősen csökkent, megszüntették a jövő nemzedékek ombudsmanjának önállóságát.

Az államháztartás értékelésénél megint csak gyenge környezetpolitikai teljesítményt lehet regisztrálni, a kormány nem tett lépéseket a káros támogatások felszámolására, az ötletszerű adóváltozások nem állnak össze rendszerré, és nem tudnak érdemi változást elérni a termelés és a fogyasztás tekintetében. Drasztikusan csökkentették megint csak a civil szervezetek munkájának támogatására szolgáló kormányzati forrásokat. A gazdaság- és fejlesztéspolitika terén gyenge teljesítményt regisztráltunk, a kormány nem ismerte fel, hogy a makrogazdasági rendszerváltás szükséges, amely nem az anyagi javakon alapszik, hanem a takarékosság és az erőforrás-hatékonyság felé kell elmozdulni. A fejlesztéspolitikát nem igazították az ország ökológiai eltartóképességéhez, hiányoznak azok a konkrét intézkedések, amelyek révén a helyi erőforrásokon és adottságon alapuló gazdaságfejlesztés válhat fő iránnyá. A zöldipar padlón van, a zöldgalléros foglalkoztatásba nem fektet be senki.

A természetvédelem területén megint csak gyenge teljesítményt minősíthetünk, az ágazat helyzete jelentősen leromlott, a befogadó agrártárca a kötelező létszámleépítéseket elsősorban a természetvédelmi szakemberek rovására valósította meg. Leállt a szigetközi monitoring, nincs biodiverzitás-védelem, a Natura 2000-es területeken építkeznek, a nemzeti parkok forrás nélkül tengődnek.

A vízpolitika terén megint csak gyenge környezetpolitikai teljesítményt látunk. A feladatokat szétosztották a minisztériumok között, és a hosszú távú szakmai szempontokat alárendelték a közmunkaprogram rövid távú érdekeinek. A Duna-stratégia ügyében élen járt az ország, amikor uniós elnökséget vitt. A kormány úgy beszélt, mint aki felismeri a dunai hajózás fejlesztésének ökológiai kockázatait, ugyanakkor tudjuk, hogy a háttérben a tervezés gyorsan folyik. Az éghajlatvédelem és az energia tekintetében nagyon gyenge a környezetpolitikai teljesítmény. A kormányzat ahelyett, hogy a megújulók felé tekintene, elsősorban a veszélyes nukleáris és fosszilis energiatermelési módokat ösztönzi. Töretlenül továbbviszi a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítását és az új atomerőműblokk terveit. A KÁT-rendszert eltörölték, de az új rendszer nem állt fel helyette, és ez a beruházások gátja. Rendkívül kevés hazai forrás támogatja az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat. Ugyanakkor dicséretes, hogy EU-forrásokat próbálnak meg átcsoportosítani.

A vidékfejlesztés és a mezőgazdaság területén gyenge környezetpolitikai teljesítményt regisztrálnak a civilek, és mi ezzel maximálisan egyetértünk. A legnagyobb eredményként azt mondhatnánk, hogy a vidékstratégiát elfogadták, az "Ángyán tanár úr"-féle stratégiát, de a konkrét intézkedések nem ezt az irányt támasztják alá, különösen nem, ha a földpályázatok elbírálását nézzük. Mindenképpen pozitívum, hogy a génmódosítás elleni küzdelemben Magyarország továbbra is az egyik legprogresszívebb európai állam.

A hulladékügyről rengeteget beszéltem én magam is és gondolom, fogok is még itt a Házban. Nincs törvény, nincs megelőzés, nincs betétdíj, a hasznosítási rendszert bedöntötték, és nincs helyette másik. Most arra készülnek, hogy a közszolgáltatók piacát is felforgassák. A környezet-egészségügy területén közepesnek tekinthető a környezeti teljesítmény, elsősorban a közlekedési eredetű és káros hatásokkal járó települési levegőminőségi problémák elleni hatékony intézkedésre lenne szükség, de mindenkit kirúgtak, aki ebben tudna segíteni. Mindenképpen fontos, hogy szigorították a dohányzásra vonatkozó szabályokat.

Tisztelt Ház! Ez egy gyenge kettes, és csak azért nem egyes, mert akkor visszajönnek pótvizsgázni.

Köszönöm szépen. Úgy látom, senki nem fog válaszolni a felvetéseimre.

Forrás: parlament.hu