VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Aradszki Képviselő Úr! Az, hogy át fogják ezeket a terheket hárítani, kétségtelen. Csak emlékeztetném önt, hogyan felsült Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter akkor, amikor azt állította, hogy nem fogják áthárítani majd például a távközlési adót a cégek a háromszereplős mobilpiacon. Azután egy-két napon belül bejelentette az egyik társaság, hogy át fogja hárítani, bejelentette a másik társaság, a harmadik társaság pedig nem vállalta fel ezt az egyébként népszerűtlen lépést, de biztosak lehetünk benne, hogy át fogja hárítani ezeket az adókat.
Hogyan is néz ki ez a vállalkozások szemszögéből a gyakorlatban? Azt is érdemes megnézni, mert akkor azonnal érteni fogjuk, miért történik meg az áthárítás. Ha van egy cégnek, mondjuk, nagyjából 5 százaléknyi árbevétel-arányos nyeresége a biztosítási piacon, de hirtelen kap egy 30 százalékos többletterhet, mondjuk, a gépjármű-felelősségbiztosításokra, amit egyébként önök építettek be ebbe a törvénybe, ez nyilvánvalóan megtörténik. Beárazzák a cégek, azt mondják, ennyivel nagyobbak a terheik, abban a pillanatban vagy a következő évben emelni fogja a tarifákat, amíg lehetősége lesz rá, és át fogja hárítani az emberekre. Ezt Matolcsy Györgynek már alkalma volt megtapasztalni, hiszen a fél szakma rajta röhögött - már elnézést a kifejezésért -, annyira felsült ezzel az állítással, hogy nem történik meg a közterhek áthárítása. Dehogynem! Teljesen nyilvánvalóan meg fog történni. Nem fognak a biztosítótársaságok máról holnapra azért veszteségesen működni, mert a kormány adót talált ki. Ilyen esetben mindenféle összebeszélés nélkül megnézik, mekkora az az adómérték, és szépen az emberekkel fizettetik meg.
Én persze megértem azt a szempontot, hogy a kormány szempontjából nézve vagy a kormány szemszögéből nézve sokkal népszerűbb dolog azt mondani, hogy kedves emberek, mi nem titeket adóztatunk meg, hanem a cégeket, ugyanakkor azonban szemet hunynak az áthárítások fölött, és a végén bizony az egyre rosszabbul élő magyar lakosság fogja ezeket a közterheket megfizetni. Sajnos, ez az igazság. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés