LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelettel köszönöm. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! A Fidesz-kormány nemrégiben államosította a kafetéria-rendszert, ezt a többmilliárdos rendszert; ezzel még kevesebb probléma lenne. A nagyobb baj az volt, hogy ezt úgy alakították ki, hogy jó ideig csak a Fideszt támogató és a Fideszhez közel álló élelmiszerlánc részesülhetett ezen utalványokból befolyó pénzből. És természetesen a kafetéria területén is komoly megszorítások voltak: itt is a legjelentősebb korlátozást a gyermekes családok és a kiskeresetűek szenvedték el, hiszen idén a tavalyi évhez képest 31 százalékról 51 százalékra emelték ennek az adóját, és 18 ezer forint helyett immár csak 5 ezer forintért lehet utalványokat adni. Talán ezért is történt az meg, hogy 10 százalékponttal csökkent azoknak a cégeknek a száma, akik ezt a juttatást a dolgozóiknak adják.

És úgy tűnik, hogy tovább akarják fejleszteni a rendszert, méghozzá érdekes irányokba, hiszen a 1084/2012. kormányhatározat szerint meg kell vizsgálni, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban többféle szociális juttatás, így a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély, az átmeneti segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás. Azután nemrégiben kaphattuk ugye, a hírt, hogy a patikáknak küldött levelet a Nemzeti Üdülési Alapítvány, az Erzsébet-utalvány rendszerét gondozó alapítvány, mégpedig azért, hogy készüljenek fel az Erzsébet-utalvány szeptemberi bevezetésére, tehát arra, hogy a patikákban is elfogadható legyen az ezen alapítvány által gondozott Erzsébet-utalvány.

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a kormány abban is töri a fejét, hogy ezeket az utalványokat adja bizonyos szociális és egyéb járulékok, például a nyugdíj vagy a nyugdíjszerű járulékok helyett, illetve azok egy részét ilyen utalványban adja oda az ezt megilletőknek.

Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy a felhasználás bővítéséről született-e döntés, és milyen módon született döntés. Tényleg igaz-e, hogy gondolkodik abban a kormány, hogy a nyugdíjakat, különböző járulékokat és a szociális ellátásoknak egy bizonyos százalékát ilyen utalványban kívánják kifizetni? És tud-e arra garanciát vállalni személyében, államtitkár úr, hogy a jövőben is ezek a kifizetések és ellátások készpénzben fognak eljutni az ezt megilletőkhöz?

Várom tisztelettel a válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu