VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ezt a választ természetesen nem áll módomban elfogadni. Államtitkár úr, én nem a Jobbik számadataival jöttem, hanem a Központi Statisztikai Hivatal által kibocsátott számokból dolgoztam, s ennek alapján mondom azt, amit mondok. Leszakadt 4 millió ember a társadalomról, 4 millió ember él jelenleg a létminimum alatt. Szintén a KSH legfrissebb jelentéséből származik az adat: 1,2 millió ember kifejezetten szegénységben él, a kormány pedig ennek éppen az ellenkezőjét próbálja kommunikálni.
Azt javaslom önöknek, hogy menjenek el borsodi, szabolcsi és egyéb vidéki lakossági fórumokra, kisfalvakba, mondják el ugyanezt a véleményt, hogy tulajdonképpen mennyivel jobban élnek az emberek, de azt is javaslom, hogy Pintér Sándor jelenjen meg ott nagy létszámú rendőrséggel, mert önöket úgy kell ezekről a fórumokról majd kimenekíteni, államtitkár úr.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés