SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ellenzéki képviselőtársaimhoz hasonlóan szeretném hangsúlyozni, amit tudom, hogy önök már nagyon unnak, és igaziból egyik fülükön be, a másikon ki, amikor az ellenzék azon siránkozik, hogy önök nem hagynak nekünk elég időt az egyes törvényjavaslatok véleményezéséhez, de azt gondolom, hogy ez mindannyiunk kárára és igazából ezeknek a törvényjavaslatoknak a kárára is válik. Hiszen a társadalmi, illetve szakmai egyeztetésnek az lehetne egy fontos fóruma, hogy adott esetben az ellenzéki képviselők is konzultálnak az általuk ismert, a szakma megfelelő szereplőivel, és ezeket a véleményeket be tudják önökhöz csatornázni, ha már egyébként a jelek szerint önök általánosságban nem jeleskednek a társadalmi és szakmai egyeztetés kiterjedt formáiban. Úgyhogy szeretném ezt megjegyezni, hogy ezt a gyakorlatot továbbra sem tartjuk szerencsésnek, és ez a következő két évben is valószínűleg így lesz.
Mindenesetre a szakmaközi szervezetek fontosságát, azt gondolom, talán ebben a körben nem kell nagyon hangsúlyozni, már csak azért sem, mert az LMP többször említette már, hogy a szakmaközi szervezetek rendezése, illetve a szakmai önszabályozás kiterjesztése régóta esedékes lett volna.
A szakmaközi szervezetek tekintetében Magyarország más volt szocialista országokhoz hasonlóan jelentős hátrányban van, hiszen a civil szféra kialakulására, az önrendelkezés kialakulására nálunk csak a rendszerváltás után kerülhetett sor, és ez jelentős lemaradást okoz több nyugat-európai országgal szemben.
Ráadásul a rendszerváltás környékén nemcsak az addig azért valamilyen szinten működő érdekvédelmi és szerveződési rendszerek borultak fel, hanem a korábbi integrációs kapcsolatok és termelési rendszerek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok is. Tudjuk, hogy ezeknek számos hátránya volt, eszemben sem lenne ezeket védeni, illetve tudjuk azt, hogy a gazdálkodók jelenlegi - hogy is mondjam - ambivalens viszonyát az integrációhoz és a szövetkezéshez rendkívül nagy mértékben annak köszönhetjük, hogy az önrendelkezésüket nem figyelembe véve, erőszakkal kényszerítették be őket ezekbe a csoportokba. Ugyanakkor mégiscsak azt gondolom, hogy volt egyfajta integrációs rendszer, ami a rendszerváltással és a gazdaság átalakulásával szétzilálódott és azt gondolom, hogy egy felelős kormánynak mindenképpen segítenie kell abban a szakmai szereplőket, hogy az egymás közti kapcsolatokat, az önrendelkezésük lehetőségeit és a termelés integrációjának útjait minél hamarabb meg tudják találni.
Arról nem beszélve, hogy Magyarország uniós felkészülése is múlik ezen, és az is az egyik oka, hogy ez nem sikerül igazán, mivel az agrárkormányzat későn fogott az intézményrendszer kiépítéséhez, és lassan kerültek elő ezek a döntések. Egyébként megjegyezném, hogy a jelenlegi kormány is az ígéretei ellenére nem pont ezzel kezdte 2010-ben a működését, és valahol azt érzem, hogy az agrárkamarai törvény sokszoros beharangozása és az, hogy ez még mindig nincs kész és még mindig nincs a parlament előtt, egy kicsit az is ezt a kettősséget jellemzi. Pedig azt gondolom, hogy az is nagyon fontos terepe lenne annak, hogy a gazdálkodók és a termelők önállóságát és érdek-képviseleti rendszerét erősítsük.
Egyébként általában azt látjuk, hogy az Európai Unióban a termelőket, feldolgozókat és kereskedőket horizontálisan, illetve vertikálisan összefogó szervezetek, szövetségek hosszú hagyományokra tekintenek vissza. Az osztrákok már az uniós csatlakozásuk előtt kiépítették a szakmaközi szervezeteiket, és ezek nagyon nagy fokú önállósággal intézik az ügyeiket. Gyakorlatilag számos európai uniós támogatással kapcsolatos ügyet, illetve ezek ellenőrzését is ők végzik, tehát igazából elég sok feladatot átvettek az államtól, elég nagy az önállóságuk, és ilyen értelemben ott az államnak csak a törvényességi felügyeletet kell gyakorolnia.
Az többször elhangzott már itt, hogy nálunk csak a zöldség-gyümölcs szektorban van hivatalosan elismert szakmaközi szervezet, és azt gondolom, hogy jelentős előrelépés lesz, ha a borágazatban, illetve akár a gabona- és a hússzektorban vagy a tejszektorban is ez ki tud majd alakulni, és ezek a szakmai szervezetek képesek lesznek egy kicsit függetlenedni a politikai irányítástól, hiszen ezeknek a szervezeteknek az egyik nagyon fontos feladata az érdekegyeztetés és az érdekvédelem. Itt szerintem fontos azt belátnunk, hogy a szakma többnyire jobban tudja a politikusoknál, hogy mi áll az érdekében, ráadásul egy nagyobb belső demokráciát tudnak megvalósítani, a kérdést meg tudják beszélni a tagjaikkal, és tagjai lehetnek olyan európai szervezeteknek, amelyek együttes érdekvédelme európai szinten meg tudja haladni önmagában a magyar termelők lobbierejét.
Amit egyébként még konkrétan ebben a törvényben így kiemelnék, az, hogy a 10. § szabályozza a tagokat, illetve bizonyos kiterjesztéssel a nem tagokat is terhelő piacszervezési hozzájárulás megfizetését. Itt szó van arról, hogy a határidőre be nem fizetett hozzájárulás adók módjára behajtható köztartozás, és amennyiben ezt nem fizetik meg határidőre, akkor ennek a napi összege meglehetősen magas bírságra rúg, illetve a piacszervezési intézkedések megsértése esetén is elég magas ágazatfelügyeleti bírságot lehet kiszabni.
Nem tudom, hogy jelenleg a terméktanácsokkal hogyan egyeztetik ezeket az összegeket, illetve hogy pontosan mekkora tagdíjbevételekkel rendelkeznek, de azért ez elég jelentős pénzügyi teher lehet. Értem, hogy adott esetben szankciókkal kell sújtani azt, ha egy meglévő díjat nem fizetnek be, ugyanakkor nem tudom, hogy nem tetten érhető-e esetleg az a szándék, hogy túlságosan is az előírható befizetések behajthatóságára koncentrálnak mintegy a bevételnövelés érdekében, miközben nem figyelnek oda eléggé arra, hogy ezeket a szervezeteket kellőképpen megerősítsék és elismerjék.
Alapvetően amit még fel akartam vetni, az, hogy egyébként a tészekkel kapcsolatban mintha szó lett volna arról, hogy ezeknek lesz egy szakmai-pénzügyi átvilágítása, tehát felülvizsgálják a tészmodellt a zöldség-gyümölcs ágazatban. Igaz, ez csak érintőlegesen tartozik ide, de szerintem valamennyire kapcsolódik. Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban milyen lépések történtek, vagy ezzel hogyan áll a minisztérium.
(13.30)
Mindenesetre azt gondolom, hogy jó volna, ha ezek a szakmaközi szervezetek minél előbb létrejöhetnének, ha megerősödnének, ha képesek lennének a szakma hatékony érdekképviseletére. De ehhez természetesen az elengedhetetlen, hogy az állam bizonyos jogosítványokat egyrészt átengedjen ezeknek, másrészt az, hogy ezt a megfelelő, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés után lehet csak elvégezni, és azt gondolom, megfelelő egyeztetés után lehet csak egy ilyen törvényjavaslatot a parlament elé hozni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés