DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szóba került ez már többször a nap során, hogy a kormányszövetség gazdaságpolitikájának a centrumában a hiánycél elérése, úgy is mondhatnám, mindenáron való elérése áll. Ahogyan azt a törvényjavaslat általános indokolásának 108. oldalán is olvashatjuk, idézem: "A hiánycél elérését egyrészt a közszféra működési kiadásainál továbbra is érvényesített költségvetési takarékosság biztosítja."

Hát lehetne elemezni a mondatot, hogy továbbra is érvényesített költségvetési takarékosság, mintha eddig érvényesítették volna a takarékosságot, de most nem ezeken akarok lovagolni, hanem inkább arra akarok rámutatni néhány konkrét példával, hogy ahogy az orwelli írásban is vannak példák, illetve van az a közismert intelem, hogy minden állat egyenlő, vannak, amelyek egyenlőbbek, hát a költségvetés intézményei között is vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. Az egyenlőbbek ezek a szent tehenek. Néhány ilyen szent tehénnek a költségvetéséről szeretnék beszélni.

Hát az egyik ilyen szent tehén, ami már itt úgy érintőlegesen szóba került, érdekes módon Mátrai Márta képviselő asszony, miközben nagy ívben ismertette a belügyminisztériumi intézmények költségvetését, ott a Terrorelhárítási Központnál mintha abbahagyta volna az ismertetést, szándékosan vagy véletlenül erre már nem tért ki.

(19.10)

Talán azért nem tért erre ki, mert ez egy szent tehén az én meglátásom szerint. Ez a szent tehén 3 milliárd forintos költségvetési támogatással kap többet, ha önök elfogadják ezt a költségvetést. Ez majdnem 30 százalékos bővülés. Én nem vagyok terrorelhárítói szakértő, hál' istennek, nem értek én ahhoz, hogy itt mit kell csinálni, azonban a költségvetés tervezésével, sőt közgazdasági tervezéssel elég sokat foglalkoztam, nos, amikor egy költségvetési előirányzatot úgy növelnek meg, jó kerek számmal, 3 milliárddal, ez forintra ennyi, ez helyből gyanús az embernek, hogy miért pont 3 milliárd, hogyan számolták ezt ki. Hát, ex has, gondolom én.

237 fő áll mögötte, mármint a 3 milliárd forint mögött. Ez azt jelenti, hogy több mint tízmillió forinttal emelik a Terrorelhárítási Központ állományának az egy főre jutó ellátmányát.

Tehát ezt én nem tartom megalapozottnak, túlzottnak tartom, hogy miközben mindenhol takarékoskodni kell úgymond, különös tekintettel a gyógyszerkasszára - ez már többször szóba került -, de mondhatnék más példákat is, a Terrorelhárítási Központ 3 milliárd forinttal növekszik. Hogy miért? Ehhez indokolást igencsak nem találunk ebben a vastag kötetben sem. Szépen felsorolja ez a vastag kiegészítő indokoláskötet azt, hogy mi minden feladata van a Terrorelhárítási Központnak, de hogy miért pont ennyi létszám kell, és miért pont 3 milliárd forinttal kell növelni, közel 30 százalékkal a költségvetési támogatását, erről nincs szó.

Ugyanakkor felhívnám még arra a figyelmet, különböző információkból úgy értesültem, hogy a rendőrségi állomány és a Terrorelhárítási Központ állománya között jelenleg is van egy bérfeszültség. Magyarán szólva a rendőröket nem fizetik úgy meg. Nyilván ennek megvannak a szakmai okai, amihez én megint nem értek. Azt viszont érzékelem, hogy ezzel az emeléssel tovább fog nőni a bérfeszültség, ami jelenleg is megvan a rendőrség állománya és a Terrorelhárítási Központ állománya között.

Hadd mondjak egy másik szent tehenet. Itt van a Miniszterelnökség fejezet, amiről én már beszéltem a vezérszónoklatomban, ez elképesztő növekményt tartalmaz. Most nem arra gondolok, amire a képviselő asszony utalt, hogy tudniillik állományátcsoportosítás miatt adódott egy növekmény, ez rendben van, nem erre célzok, hanem azokra a propagandisztikus kiadásokra, amelyek horribilis összegeket tesznek ki. Kedves Képviselő Asszony! Gazdasági növekedést nem lehet propagandaszólamokkal elérni! Ez a költségvetés olyan szerény gazdasági növekedésre épül, nem is annyira a 2013-as 1,6 százalék, adja isten, hogy ez megvalósuljon vagy több legyen - a remény költségvetése, ahogy itt Pálffy képviselőtársam mondta -, hanem a következő évek, 2015-ig kivetíti a GDP-t, és 2,5 százalékokat ír le. Ott már mindegyik 2,5 százalék a Széll Kálmán 2. szerint. Ez nagyon szerény. A közgazdasági gyakorlat, irodalom 3,5-4 százalékos fenntartható növekedést tart úgymond optimálisnak. Hol vagyunk mi ettől? A belátható horizontig a magyar gazdaság nem fog növekedni, a magyar emberek életszínvonala nem fog emelkedni. Hiába írják önök azt le, hogy a reálkeresetek nőni fognak, hol látszik ez? Majd a versenyszféra fogja növelni? Miből?

Szó esett itt a beruházásoknak az igen alacsony színvonaláról. A GDP kevesebb mint 20 százaléka, sőt 16-17 százaléka a beruházási hányad, amiből nem jön ki, nincs benne a magyar gazdaságban a növekedés. Nemcsak 2013-ra, hanem a későbbi évekre sincsen benne.

Még egy szent tehenet hadd mondjak, aztán befejezem, ez talán a legszentebb tehén. Tisztelt Képviselőtársaim! A volt köztársasági elnökök kapnak egy lehetőséget arra, hogy adományokat és közcélú támogatásokat gyakoroljanak: 73 millió forint. Ez egy bagatell összeg, háromszor 73, az kétszáz-tizenvalahány millió forint. De olyan helyzetben, amilyenben vagyunk, talán a köztársasági elnököknek ezt a fajta lehetőséget sem kellene ilyen nagyvonalúan megajánlani, különös tekintettel a mostani, regnáló köztársasági elnök előtti köztársasági elnökünkre, nem akarom a nevét kimondani. Ha önök irritálni akarják a közvéleményt, akkor ilyeneket tessenek beleírni a költségvetési törvényjavaslatba, hogy azok után, ami történt a volt köztársasági elnökkel, most még lehetőséget kap arra, hogy 73 millió forintot kiosztogasson különböző karitatív, és nem tudom, milyen célokból.

Sorolhatnám még a szent teheneket, de lesz még módom a következő két napon is hozzászólni.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu