TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Magam is Pálffy képviselőtársam szavaira szeretnék reagálni, nem az öncélú vita kedvéért. Ugyanakkor szeretném elmondani önöknek azt, hogy a 300 milliárdos tartalék tulajdonképpen 200-hoz közelít, hiszen abból egy 100 milliárdnyi rész még mindig a bérkompenzáció pénze a közszférában, az a pénz, amit az eltolt egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer miatt kell ott tartani, és toldozgatni vele a rendszert.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Az önök szóvivője egy tévéműsorban azt mondta, hogy a GDP 1 százalékos csökkenése 300 milliárdot jelent a magyar költségvetésnek. Én ezt ugyan nem így gondolom, de neki elhiszem. Ha ez így van, és hogyha nem 1,6 ez az 1,6, hanem mondjuk 0,6, mert kedvezőtlenek a folyamatok, nincs meg a tartalék, tisztelt képviselőtársaim.
Amit még mondani szeretnék, az pedig az, tisztelt képviselőtársaim, hogy aki a költségvetésnek nem drukkol, az nem a nemzet ellensége, az a Fidesz elképzeléseinek az ellenfele. Mindenki drukkol a hazájának, csak az elképzeléseink mások a gazdaságról.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés