Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok nem reagálni a minősítésekre, amelyek elnök úr szájából elhangzottak, hiszen ezek az érvelést kerülték ki. Érveket ön nem mondott, csak minősített.

A bibliai idézetek pedig nagyon fontosak, mindenki önépítését kell hogy szolgálják, de nem helyettesíthetik és nem kerülhetik ki a tényeket. Jelen pillanatban azt láthatjuk, hogy egy vitaanyag készült el két év alatt, eközben olyan területen sem történt előrelépés, lényegi előrelépés, ami nulla forintba került volna, mégpedig a zsebszerződések által elorozott területek jogi tisztába tétele tekintetében két év alatt lényegében semmit nem tudtak letenni az asztalra. Ez azért kijelenthető, és akkor ne beszéljünk a visszás földosztásokról. Még egyszer mondom: nulla forintba került volna itt a rendezés.

Az is látható, hogy jelen pillanatban Magyarországon úgynevezett irányított ingatlanberuházásokkal még mindig lehetővé teszi az önök által is alakított jogszabályi környezet, hogy külföldi szállodák, golfpályák tulajdonosai az ingatlanberuházással együtt hosszú távon végeredményben földtulajdonra, földterületre is rátegyék a kezüket. Egy rendezetlen területről van szó, két év alatt nem sikerült sokat letenni az asztalra, az önök botrányait hadd ne hozzam itt fel még egyszer, mert nagyon sok volt belőlük az úgynevezett irányított földosztásaikkal kapcsolatban.

Tehát az a kérésem, hogy minősítések helyett beszéljenek a tények, beszéljenek az eredmények. Mi konstruktívan hozzátesszük az építő javaslatainkat mindenhez, amit önök benyújtanak, csak nyújtsák már be, kezdjük már el a munkát két év elteltével.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu