BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Schiffer Képviselőtársam! Tisztelt Ház! Szóval, úgy gondolom, ön nem vidéki ember, flaszterpolitikus, ez nyilvánvaló, és a parasztember bölcsességét nem ismeri, sőt, a vidék szólását sem. Úgyhogy nem ismertem be semmit sem önnek, téved.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Schiffer úr nem érti egyszerűen a vidéki ember nagyon fontos bölcsességét. Ön ezt nem tanulta meg. Nagy baj. Tudja, ön csak ideológiákban tud gondolkodni, frázisokban és különböző szavakban, amelyek csak szavak és szavak, és szavak. Hát én elolvastam ezt a rémirományt, amit önök írtak, beleolvastam jobban mondva, mert így igaz.
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, az ön ideológiájával, amivel ön itt próbál minket összemaszatolni másokkal, saját magát maszatolja a bukottakkal. Jó, ha tudja. Tudniillik nem állnak távol egymástól. Önök nagyon közel vannak. Ön sem érti azt, amit kell tudnia. Tudja, én azt mondom, hogy vissza kell menni a gyökerekhez. Nem kellenek az ideológiák, abba belebuktak már országok és kormányok. Józan bölcsesség kell ebben a tisztelt Házban, és kell ebben a kormányzásban is. És ezt a józanságot, úgy gondolom, igyekszünk betáplálni mindenki eszébe. Ugyanis az is a népi bölcsességek közé tartozik, mint a háziasszony esete, hogy ne nyújtózkodj tovább, mint ameddig a takaród ér. Tudják, azt mondta nekem nagyanyám, fiam, nem baj, ha nem értesz mindenhez - ez önre is vonatkozik -, de ne felejts el figyelni, ne felejts el kérdezni, ne felejts el kételkedni, ne felejts el tanulni, és aztán gondolkozz, kételkedj és cselekedj.
Tisztelt Schiffer Képviselőtársam! Ön ezekhez a dolgokhoz sok esetben nem ért. Én javaslom önnek ezt a népi bölcsességet, amit nagyanyám hagyott számomra, hogy tanuljak abból, és figyeljek és kérdezzek, amihez nem értek.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sajnos, Schiffer úr nem érti a vidéki ember gondolkodását, sajnálom. Ebben ön meg fog maradni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés