DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megvizsgáljuk a költségvetés egészségügyre vonatkozó tényszámait, a bevételek tekintetében azt láthatjuk, hogy a 2012. évhez képest 51 milliárd forinttal kevesebb kerül az egészségügy kasszájába. A kiadási oldalon pedig azt, hogy 2012-höz képest 60 milliárddal kevesebb költést tesz lehetővé. Szomorúnak tartom, hogy a GDP-arányos egészségügyi kiadások tovább csökkennek, most éppen 3,5 százalékról 3,34 százalékra. Ennyire azért nem kéne igyekeznie a kormánynak az egészségügy megmentését illetően.

Ha megvizsgáljuk a gyógyító-megelőző kassza kiadásainak egyes tényszámait, akkor a 2013-ra jelzett 4,2 százalékos infláció tükrében az alábbiakat láthatjuk. Háziorvosi ellátásra 2012-ben 81,1 milliárd jutott, 2013-ban 82,1 milliárd lesz. Ez az 1 milliárd 1,2 százalékos növekményt jelent. Ez az 1 milliárd azonban csak eszköztámogatásra fordítható. Félő, hogy ez egymagában nem fogja ösztönözni a fiatalok praxisvállalási kedvét, és joggal kérdezhetjük meg, hogy hová tűnt a 2013-as költségvetésből a praxisvásárlást lehetővé tevő pénzalap, és hol van a pénz az alapellátásban egyébként elmaradt béremelés pótlására.

A fogászati ellátás 2012-ben 22,3 milliárdot kapott, 2013-ban pedig a tervek szerint 22,3 milliárdot kap, tehát ez 0 százalékos növekményt jelent. No comment! Persze itt is feltehető a kérdés, hogy hol van pénz a fogászati alapellátásban elmaradt béremelés pótlására.

A gondozóintézetek már 2012-ben sem kaptak külön finanszírozást, és nem kapnak 2013-ban sem. Nem is értem, hogy akkor miért szerepeltetik a költségvetési törvényben.

A laborellátás 2012-ben 20,9 milliárddal gazdálkodhatott, ez 1,2 milliárddal 21,1 milliárdra nő. Ez 0,9 százalékos növekményt jelent. Kérdés, hogy ez a pénz mire lesz elegendő.

A mentés - ahogy az már egy képviselőtársamtól elhangzott - az idei összeghez képest félmilliárdos emelkedést könyvelhet el. Ez 1,9 százalékos növekményt jelent a mentők ellátásánál. Hogy ez pontosan mire lesz elegendő, hogy ebből a 2012-es, egyébként még végre nem hajtott béremelést át lehet-e vinni 2013-ra, tehát elég lesz-e ennek a fedezetére, erre vonatkozóan sajnos nem történtek számítások.

Végül az összevont fekvő- és járóbeteg-szakellátásnál látszólag nagyobb a növekmény, hiszen 2012-ben 617,7 milliárdot kapott, 2013-ban pedig 622 milliárdot kap. Ez 4,3 milliárdos növekményt jelent, azaz 0,7 százalékkal nő a finanszírozás. Ám azonban még ma sem tudható, hogy a 2012. évi költségvetésben szereplő összeg kellő fedezetet nyújt-e az átszervezett ellátórendszer 2012. július 1-jei indításához. Ez azért is problémás, mert ez a valamennyiünk által egyébként ismeretlen összeg képezné a kezünkben lévő 2013. évi finanszírozás vonatkozó részének tervezési bázisát. Nem tudom, mennyire voltam érthető. Tehát nyilván egy olyan bázison tervezték a 2013-as költségvetést, aminek az összegét 2012-ben még nem is ismerjük, hiszen csak most, július 1-jén kezdődik az átszervezés.

Ha megvizsgáljuk az ellátórendszer bármelyik szegmensének költségvetését, hamar kiderül, hogy még az emelésben részesülők sem tudják majd kivédeni a 2013-ban várható áremelkedéseket. Arra még gondolni sem merek, vajon hogyan fog teljesülni a költségvetés abban az esetben, ha a költségvetés alkotói által számolt 299 forintos euró, illetve a 244 forintos svájcifrank-árfolyam, ne adj' isten, számunkra előnytelenül változik.

Hogy ebből a költségvetésből mire lesz képes az ellátórendszer 2013-ban? Nos, első ránézésre is megállapítható, hogy az egészségügyi költségvetésből hiányoznak a fenntartható fejlődés alapjai, azaz a jövőre gondolás és az előrelátás, miután a kormányzatnak még egy-két részterületre vonatkozóan sincsenek olyan egészségpolitikai koncepciói, amelyek alkalmasak bizonyos megbetegedési, illetve halálozási statisztikák tudatos javítására.

Kedves Képviselőtársaim! Ebből következik, hogy Magyarország változatlanul Európa egyik legbetegebb országa marad.

(13.30)

Ez a költségvetés mára már arra is alkalmatlannak látszik, hogy fedezze a betegek aktuális napi megbetegedéseinek gyógyítását, gondozását, valamint kielégítse az objektív gyógyszerigényeket, így nem várható, hogy csökkenjen általa az ellátóhelyek zsúfoltsága, rövidüljenek vagy netán meg is szűnjenek a várólisták, továbbá hogy a betegek gond nélkül juthassanak hozzá a számukra szükséges patikaszerekhez.

Kiváltképp fog vonatkozni ez a közgyógyellátásra szoruló betegekre, akik a gyógyszertámogatás mértékének tervezett csökkentése folytán az emelkedő gyógyszerárak és a mértékében változatlan közgyógyellátási keret miatt félő, hogy nem fognak maradéktalanul hozzájutni a kezelésükhöz szükséges gyógyszerekhez. És ha figyelembe vesszük, hogy a közgyógyellátásban pont a legszegényebbek, a legrászorultabbak részesülnek a gyógyszertámogatás csökkentésének ez esetben végzetes következményeiben, nem lehet, hogy képviselőként közömbösek maradhassunk ezen emberek sorsát illetően.

A fent jelzett gondok nemcsak a rendelkezésre álló költségvetési forrásoktól függhetnek majd, hanem az ellátórendszernek a napokban induló átalakításának sikerességétől is. Mivel sajnálatosan már a 2012. évi költségvetésben sem szerepelt fedezet eme reformlépésekre, sőt a kormányzat az államosítástól, háttérszámításokkal ugyan nem igazoltan, de egyenesen felszabaduló pénzforrásokat is vár, már csak a remény maradt meg arra vonatkozóan, hogy az átszervezett ellátórendszer július 1-jei indulása problémamentes lesz.

Mivel ez a költségvetés nem tartalmaz keretet a komplex szemléletű megelőzés feladataira sem, amelynek ellátása eleve több ágazat költségvetési együttműködését igényelné, a betegségek megelőzése egyelőre továbbra is csak szándék marad, tettek nélkül.

Ez a költségvetés arra sem jó, hogy kivédje az egészségügyi humán erő egyre fokozódó hiányából adódó problémákat, mivel sem a 2012-ben elhatározott, de még végre nem hajtott béremelés szintjének 2013. évben történő megtartására, sem a béremelésből 2012-ben kimaradt egészségügyi dolgozók, így az alapellátásban dolgozó orvosok, szakdolgozók, asszisztensek, védőnők s a többi - ez körülbelül 30 ezer fő - béremelésére sem, egy pályaorientációt javító, a pályaelhagyást csökkentő, a külföldre távozott szakemberek visszaáramlását lehetővé tevő életpályamodellbe illeszthető következő bérlépcső kialakítására sem tartalmaz fedezetet.

Az pedig egyenesen érthetetlen, hogy milyen előnyt vár a kormányzat az egészségügyi humán erő jelen helyzetében a 62 éves kort betöltő egészségügyi dolgozók kötelező nyugdíjazását illetően. Ezzel nemcsak az a probléma, hogy tovább fogja növelni az egészségügyben amúgy is kritikus munkaerőhiányt, hanem az is, hogy méltatlanul az egészségügyben dolgozókat hátrányos megkülönböztetésben részesíti, amit viszont mind az uniós, mind pedig a magyar jog tilt. Az alaptörvény szerint ugyanis közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül minden olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport például a valós életkora miatt részesül másokhoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban.

Sajnálatos az is, hogy a parlamentben ülő kormánypárti politikustársaim és a kormányzat felelős vezetői még mindig nem jutottak el odáig, hogy válság idején az egészségügy és az oktatás ténylegesen felmerülő anyagi igényeit ne pusztán szükséges rosszként jelentkező költségvetési kiadásoknak, hanem Magyarország felemelkedését szolgáló, megtérülő befektetésnek tekintsék. Pedig, kedves képviselőtársaim, csak az egészségükben megtartott, jól képzett emberekkel lehet elindulni a gazdasági fellendülés útján.

Ez a költségvetés ebben a formában az ellátás színvonalának további csökkenését fogja eredményezni, mivel a pályaelhagyások és a munkaerő külföldre való távozása okán elnéptelenedő pálya következtében több lesz az ellátatlan vagy hiányosan ellátott beteg, növekedni fog a megbetegedések és a halálozások száma, ezáltal tovább romlanak az ország népegészségügyi mutatói.

A fentiek miatt ez a költségvetés ebben a formában alkalmatlan arra, hogy a tényleges szükségleteknek megfelelően működtesse az egészségügyet. Ez a költségvetés már csak arra elegendő, hogy az egészségügy működésének csupán látszatát keltse.

Kedves Képviselőtársaim! Úgy érzem, mára már elértük azt a pontot, miszerint sem az ország vezető politikusainak, így nekünk, parlamenti képviselőknek sem kerülhető meg a felelősségünk a fenti tragikus helyzet kialakulásáért és fenntartásáért. És mivel nekünk, a parlamentet alkotó képviselőknek van kormányunk és nem fordítva, jelen helyzetben bennünket, képviselőket terhel az a felelősség, hogy kezdeményezzük, sőt elrendeljük mindazon népbetegségeknek és ártó körülményeknek a felszámolását, amelyek a népirtással azonos hatással tizedelik az országunk lakosságát.

Orvosként is ehhez kérem a segítségüket, a fentiek mellett kérem önöktől az egészségügy költségvetésének újragondolását, hogy alkalmassá válhasson a tényleges egészségügyi szükségletek kielégítésére.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu