DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az idő az egyik legértékesebb valami, azzal lehet tenni valamit, és annak hiányában nem. Hát mi itt most mesterien produkáltuk a mulasztás bűnét. Beszélgetünk Kávéházi Konrád módra, csevegünk. Persze, hogy a vita egy értékes műfaj, de van egy olyan műfaj is, egy alternatív műfaj, amikor elmondunk dolgokat, kifejtünk és vitába szállunk, ütköztetünk nézeteket. A költségvetési vita klasszikusan olyannak találtatott ki, és amikor jól gyakoroltatik ebben az országban vagy bárhol a világon, akkor az történik. Előfordul itt-ott egy vita, de hogy kávéházi konrádkodunk és kocsmázkodunk és csevegünk, az nem baj, csak időveszteség. A mulasztás bűne.
Na, tisztelt Országgyűlés, nem kötelező ezt tőlem elfogadni. Hát persze, hogy nem. Demokratikus intézmény vagyunk, mindenki azt mond, amit gondol. Én ezt gondolom, mert vannak témák, amiket jól megbeszélhettünk volna, ütköztethettünk volna. Néha meg is történt, de általában az volt jellemző erre a három napra, és csak egy-két példát mondok, általánosságban, hogy ez nem egy költségvetés, hanem ez valami más, és a kormányoldalról, hogy igen, de annak a bizonyítása bizony kevesebb volt, mint lehetett volna. Idézem: Iváncsik Imre képviselő úr azt mondta, hogy "ostoba színjáték". Nem ostoba színjáték. Vagy az, ha azzá tesszük. Ez a mi dolgunk, a mi felelősségünk, a mi lehetőségünk. Ez a Magyar Országgyűlés úgy viselkedik gyakran, mintha ezt nem tudnánk. Aztán Göndör képviselő úr azt mondta, hogy ez egy összeszórt valami. Aztán Nyikos László képviselő úr lekicsinyli, hogy ez nem megalapozott, és hogy a kormány zsákmányol. Hát, képviselő úr, tisztelt Ház, a kormány nem zsákmányolhat, hanem a kormány azt teszi, amit az Országgyűlés mond neki. Megszavazzuk vagy nem szavazzuk meg, módosítjuk vagy nem. Azt a szóhasználatot, fogalmat megengedni, hogy azt gondolja az ország rólunk és mi magunkról, hogy a kormány azt gondolja, hogy zsákmányol, nem is ez történik. Nem jó, ha nem vesszük észre, hogy kik vagyunk és mit tehetnénk.
Engedtessék meg, hogy mondjak egy példát, amivel foglalkozhattunk volna behatóbban, de foglalkoztunk vele itt-ott ilyen beleharapva, a szélén rágcsálva, mint ahogy a kutyák, amikor tépnek valamit az árok szélén. A magyar föld körül mostanában, ezekben a hónapokban beszélgetések, viták, értekezések vannak, tanulmányok jelennek meg. Lehetett volna a kérdéseket úgy feltenni, mennyiben bizonyított vagy cáfolt az, hogy milyen üzemméretben kívánatos a magyar föld használata. Nagyüzemméret, középüzemméret, kisgazdaság. Ennek az értékelése: hát mi képesek vagyunk - írástudó emberek vagyunk, minket az ország megbízott azzal, hogy ilyen dolgokkal, éppen ezzel is foglalkozzunk - annak a tükrében ezeket a kérdéseket megvizsgálni, hogy mit jelent az üzemméret változása, kisgazdaság, nagygazdaság tekintetében; ha azt szemléljük, annak a tükrében, hogy a nemzeti jövedelemnek mit jelent ez, mennyi lesz a nemzeti jövedelem, több vagy kevesebb, ha az üzemméret változik, alternatív üzemméretekkel.
Egy másik ilyen siker- vagy csődindikátor: mi történik a munkahelyteremtéssel? A munkahely-teremtési programot sokan mondjuk, sokan kritizálják, de hogy ez kell, kellene, ennek a tükrében mennyi munkahelyet teremt ilyen vagy olyan üzemméretű mezőgazdaság. Aztán egy másik vizsgamérés vagy tükör lehetne, hogy mit jelent a népszaporodásban, a demográfiában, mennyivel több vagy kevesebb ember él meg az országban, valószínű, hogy lesz, annak függvényében, hogy mekkora az üzemméret a mezőgazdaságban. Vannak erre adatok Magyarországon és szerte a világban, vannak tudományos modellek, amelyekkel vizsgálni lehet, de legfőképpen vannak empirikus adatok, amelyekre rá lehet nézni. Tehát amikor arról beszélünk, azt halljuk, hogy fogy az ország népe, Magyarország kevesebb, hát akkor nem elsőrendű eszköz ez arra, hogy ezt a tézist megvizsgáljuk annak a tükrében, hogy milyen mezőgazdasági üzemméret szolgálná a csökkenését a népességnek, a fogyását vagy pedig a népszaporulatot?
Aztán egy másik ilyen valami lehet az adójövedelem. Fiskális gondjaink vannak, deficit van, az Államkincstár nem szed be annyi pénzt, amennyit kellene, amennyit kívánna, amennyi szükséges volna. Hát mi az adóalap? Beszéljünk arról, ilyen egyszerű dologról, amit mindenki megért, és hallgatóink szerte az országban, mert sokan vannak, akik hallgatnak ránk.
(15.30)
Nem tudom, képviselőtársaim, kinek mennyi visszajelzés érkezik, hozzám sok panasz érkezik. Dicséret is. Az adóalap. Hogy is van az, hogy ha a Kincstárnak hiánya van, azt hogyan lehet azt emelni? Óh, lehet, ez egy konvencionális, neoklasszikus, vagy nem tudom, minek nevezzem, közgazdasági modell, hogy a deficitet úgy lehet csökkenteni, hogy kikoplaljuk, kiverejtékezzük, adót emelünk vagy regulázunk. De úgy is lehet, hogy a bevétel, kincstári bevétel növekedjen. Hogy növekedik? Ha több a termelés. Ha van egy olyan, az ország egyik fontos gazdasági szektorában, az agráriumban olyan valami, ahol több a termelés, akkor mindazok az előző jelzők mellett, amiket jeleztem, az adóalap emelkedik. Mert az adó a Kincstár bevétele, annak alapja a nemzeti jövedelem. A nemzeti jövedelem, vagy nevezhetjük a termék oldaláról, a GDP. És ha az több, akkor több adó folyik be anélkül, hogy az adóteher emelkedne.
Hát olyan ékesen elmondhatnánk magunknak és az egész országnak, mert ezt olyan kevés ember érti, hogy az adójövedelem, adóbevétel nem azért lesz több, mert több adót vetünk ki emberekre. Óh, úgy is lehet. Az a verejtékezés. De az adóbevétele a Kincstárnak vagy az önkormányzatnak úgy emelkedhet fájdalom nélkül, állandó adórátával, legyen az egykulcsos vagy bármilyen kulcsos, állandó adórátával - adóteher-emelés nélkül, ez azt jelenti -, emelkedik az adóbevétel, ha emelkedik az adóalap. Tehát több a termelés. Melyik az a mezőgazdasági üzemegység, amelyik többet termel? Visszajövök az előző kérdésemhez, ahonnan indultam. Kisebb, nagyobb, közepes, és ez aztán regionálisan, különbözőképpen lebontva.
Aztán még több ilyen ismérv van, aminek tükrében vizsgáztatni lehetne a gazdaságunkat és magunkat. Ez is egy kedvenc téma: a fenntartható fejlődés kritériuma. Melyik az az üzemegység az agráriumban, amelyik a fenntartható fejlődés valamilyen meghatározott szempontjai szerint kívánatosabb, mint a másik? Én most egy listát improvizáltam, öt-hat elem, aminek tükrében vizsgálhatjuk.
Tisztelt Országgyűlés! Itt írástudó, okos emberek vagyunk. Ezeket vagy másokat biztos mások is, más képviselőtársaim is észrevették volna, idehozták volna, ha ez lett volna a mentalitása, a hangulata ennek az Országgyűlésnek a költségvetési vita napjaiban. De nem ez volt. Nem ilyen. Engedtessék, hogy ilyen prédikátori vagy professzori módon, vagy nem tudom, milyen módon önmagunkat kritizálom. Nem is kritizálom, tükröt tartok föl, lássuk magunkat, hogy ilyenek vagyunk. És jobb, ha kimondjuk mi, mint ha szerte az országban halljuk ezt. Hát majd aztán persze, hogy halljuk. Lesznek választások egynehány év múlva, és akkor az egyfajta tükörtartás. De mennyivel hasznosabb volna, ha nem kéne elmenni odáig, akkor megvárni, hogy mit gondol rólunk az ország, és elhiszi-e az ország, hogy megtesszük azt, amire képesek vagyunk, kezünkben a tárogató, hogyan csináljuk.
Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita ilyenfajta témák fölvetése lehetne. És persze ez érvényes az egészségügyi szférára, az oktatásra, a manufaktúra különböző ágazataira. Aztán arra, hogy mit jelenthet ez a külkereskedelmünkben, és így tovább. Ha ezt tennénk, jobban éreznénk magunkat a három nap folytán, talán még mindig lenne itt jó néhány képviselőtársunk, akiket lehet, hogy az unalom űzött el innen. Lehet, hogy elmentek futballmeccset nézni, vagy nem tudom én, valami más fontos közérdekű tényező szólította el őket innen. De lehet, hogy az unalom. És azokkal is szimpatizálok, akik az unalom miatt mentek el, mert elég unalmas dolgokat produkáltunk itten.
Amikor lehetőség van, és azt nem használjuk, akkor legalább akadjon valaki közöttünk, most én teszem, de bizonyára vagyunk mások is, akik ezt megmondjuk magunknak. Egy kicsit mea cuplázva, hogy bizony ez a költségvetési vita, a három nap kevesebb lett, mint ami lehetett volna a teljesítményt illetőleg. Az, hogy milyen lesz az ország költségvetése a következő évre, az majd meglesz. És persze, mondhatjuk, hogy ez egy ilyen elővalami volt. De azért alkalmakat elmulasztani? A mulasztás bűne, amit majd emlegetünk magunk is, emlegeti a világ is, az egyike a bűnöknek, ami legkevésbé megbocsátható. A mulasztás, amit jobb volna nem tenni.
Bocsánatot kérek, elnök úr és tisztelt képviselőház, azok, akik hallják, hogy ezt mondom, de úgy érzem, hogy ezt kellett elmondanom. Én egy országgyűlési képviselő vagyok, mindegyikünknek van missziója, ilyen-olyan. Nekem az is, hogy néha tükröt tartsak föl.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypárti padsorokban és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés