DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Így igaz. Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan az elnök úr fölvezette a mai ülésnapot, azt hiszem, hogy túl a köszöntésen a névnapokat illetően, és valóban a foci-Európa-bajnokság elődöntőjét tegnap este végignézve öröm elsőként szót kapni és beszélni a költségvetésről, legalábbis a költségvetés sarokszámairól. Külön öröm számomra, ha a honvédelmi fejezetről ejthetek néhány szót. Megtiszteltetés, hogy elsőként tehetem mindezt.

Két napja folyik a költségvetés általános vitája. Én úgy érzem, hogy egy folyamatosan, szinte naponta változó európai gazdaságban a kiszámíthatóságot mindenképpen fontos szem előtt tartanunk, és úgy látom, hogy a kormányzat a költségvetés tervezésekor, a költségvetés benyújtásakor erre törekedett elsődlegesen. A kiszámíthatóság egyben a stabilitást is jelenti az ország gazdasága, vérkeringése és működése szempontjából. Úgy látom és úgy vélem, hogy a honvédelmi fejezet sarokszámainak megalkotásával is erre törekedett. Minden területen fontos a kiszámíthatóság, különösen fontos mindez a honvédelmi költségvetés esetében.

Ezért, ha az előttünk álló, nem is 7,5 órában, de néhány percben szeretnék szólni a honvédelmi költségvetésről. Mindenképpen példaértékűnek tekinthető az a minimális mértékű, mégis növekedés az ez évihez képest, a 2012. évi főösszeghez képest, amely 233 milliárd forint volt, egy 1,7 százalékos növekedést szeretnénk elérni, ezt tükrözi a költségvetésünk. Ha végigtekintjük a HM-fejezet 2013. évi támogatási főösszegét, amely 214,5 milliárd forint, ehhez hozzászámításra került egy bevételi főösszeg is, ez kicsivel több, mint 23 milliárd forint, így tekinthetünk a kiadási főösszeg esetében 237 milliárd forintra, amely, mint mondottam volt, 1,7 százalékkal többet jelent, több lehetőséget és mozgásteret jelent a honvédelmi tárca számára. Szerintem ez mindenképpen példaértékű.

Szeretném kiragadni, hogy ezen belül a kormány indulásakor is megfogalmazta a honvédelmi területen a főbb célkitűzéseit. Itt gondolnék elsődlegesen az önkéntes tartalékos rendszer bővítésére, kiépítésére. Mindannyian tudjuk azt, hogy 2010-ben az előző kormánynak köszönhetően mindössze 17 tartalékos katonánk volt. Bár rendelkezésemre áll még 69 perc, de azért nem mondanám el most név szerint a 17 tartalékos katona nevét, bár bizonyára megérdemelnék. Jelen pillanatban több mint 6 ezer regisztrált tartalékos katonánk van. De nem állhatunk meg itt, szeretnénk ezt tovább bővíteni, és a kormányzat ezen tárcatörekvésünket messzemenőkig támogatja, és 2,1 milliárd forint többletlehetőséget kínál. Úgy érzem, hogy ez jelentős előrelépés lesz és kellő garancia, hogy a tartalékos rendszer stabil lábakon álljon.

Egy költségvetésen belül, egy fejezeti költségvetésen belül mindig fontos kérdés volt az, hogy az adott területen milyen mértékben jelennek meg a személyi kiadások, a működési kiadások, dologi kiadások és a fejlesztések. A honvédelmi tárcánál is így vagyunk ezzel, itt is fontos, hogy pontosan meghatározzuk ezeket a kereteket. A személyi jellegű kiadások, illetmény- és bérkiadások a fejezeti költségvetés javaslatában, a költségvetés egészét tekintve 100 százaléknak, 48,6 százalékot tesznek ki. A működési és fenntartási kiadások vonatkozásában 38,5 százalékról beszélhetünk, míg a fejlesztési jellegű kiadások, ebbe természetesen beleértjük a Gripen bérletét is, bérletidíj-fizetését is, 12,9 százalékot tesznek ki. Úgy vélem, hogy egy ilyen gazdasági helyzetben mindenképpen példaértékű, hogy az a szándék, az a törekvés, hogy a fejlesztésekre még ilyen helyzetben is törekedjünk, ez mindenképpen megvalósulni látszik, és kellő garanciát jelent ahhoz, hogy kiszámítható és stabil helyzet legyen jövő évben is a honvédelmi tárcánál.

Szeretném elmondani, hogy a létszám vonatkozásában szerény mértékű növekedést célzott meg a kormányzat, ezt a Kereszténydemokrata Néppárt messzemenőkig támogatja. Itt elsősorban a szerződéses állomány bővítésére kell gondolni.

(8.10)

Beszéltem a tartalékos állomány bővítéséről, illetve hogy a szerződéses állományt is szeretnénk növelni, szerény mértékben, kismértékű növekedéssel számol a tárca. 2012-ben a költségvetés 25 255 fő foglalkoztatására nyújtott fedezetet, 2013-ban 25 480 fős költségvetési létszám került megtervezésre.

Végezetül pedig arra szeretnék itt még rámutatni, hogy a honvédelmi tárca hozott egy döntést, amellyel a katonai titkosszolgálatokat, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat összevonta, módosítva a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt. Akkor néhány kétely megfogalmazódott az ellenzéki képviselők soraiban, hogy ennek vajon aztán milyen értelme van, de szeretném elmondani, hogy a szolgálatok ugyanolyan hatékonysággal látják el a tevékenységüket. Sikerült megszüntetni az előforduló felesleges párhuzamosságokat, sikerült csökkentenünk a vezetői szinteket és a vezetők számát is, és ebből adódóan a jövő évi költségvetés tervezésekor már mintegy 1,4 milliárd forint megtakarítást tudtunk elérni, illetve tudott a tárca elérni; nyilván kicsit kettős minőségben is szólok hozzá ehhez a napirendi ponthoz.

Végezetül kereszténydemokrata politikusként arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy a biztonság, a teremtett világ értékeinek a védelme, úgy érzem, fontos szempont kell hogy legyen egy kormányzati tevékenység során, és úgy látom, hogy a kormányzat törekszik arra, hogy a változó gazdasági nehézségekkel jellemezhető európai és az egész világon jellemző problémákkal szembenézve a magyar kormány bátran és a biztonság értékét megfizetve próbál a következő évben is helytállni. Úgy látom, hogy a kiszámíthatóságot, a stabilitást jelenti ez a költségvetés, és bízom benne, hogy a Magyar Honvédség biztos lábakon fog állni ezen költségvetés elfogadását követően.

Úgyhogy arra kérem az Országgyűlés tisztelt képviselőit, frakcióit, pártjait, hogy támogassák a költségvetést majd a zárószavazás során is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu