ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy kicsit szeretnék reagálni azokra a szavakra, amiket Brájer Éva képviselőtársunk elmondott, és a nők és a családok szempontját szeretném megemlíteni. Sokszor volt már erről szó a Házban.

Én azt gondolom, hogy soha nem látott mértékben sújtja a családokat ez a költségvetés. Ennek talán az is az oka, hogy minden józan háziasszony tudja, hogy június végén barackot főzünk be, és nem költségvetést írunk. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Minden józan háziasszony tudja azt, hogy épeszű ember nem kezd el kapkodni 30 fok fölött, és ha Matolcsy György minisztériumában nincs valaki, aki elmagyarázza azt (Sáringer-Kenyeres Tamás: Hány üveg barack van otthon?), hogy nem lehet az egyik zsebünkből a másikba tett bevételeket megpróbálni elkölteni, akkor egy józan háziasszonynak kell talán elmagyaráznia azt, hogy az állami tranzakciókra kivetett bevétel nem elkölthető pénz.

De ha már egy ilyen költségvetési rémálom áll előttünk, akkor játsszunk el azzal a gondolattal, hogy esetleg komolyan is vehető ez az anyag, és esetleg elfogadják a javaslatainkat.

(12.10)

Önök jelezték a héten azt, hogy járulékcsökkentést terveznek adni a kismamáknak. Én elmondom azt, hogy a módosító javaslataiban az LMP ennek már a részleteit is kidolgozta. Önök erről nem szóltak. Azt javasoljuk, hogy három éven keresztül - ezt már egyébként két éve mondjuk - fokozatosan menjen fel a tb-járulék hozzájárulási státusa, tehát akár 25, 50, 75 és 100 százalékra kiteljesedő fokozatos tb-járuléknövelést javaslunk azoknak a kismamáknak a számára, akik visszatérnek szülés után. Ezt igénybe vehetik a gyermek 3 éves kora után, de ha korábban térnek vissza a munkaerőpiacra önfoglalkoztatóként vagy kis- és mikrovállalkozás vezetőjeként, megalapítójaként, akkor kapják meg ezt a lehetőséget.

Olyanfajta javaslatot is teszünk, hogy a gyermekfelügyeletet, ami most már egyre szűkülő lehetőség Magyarországon, utalvány formájában, méghozzá az Erzsébet-utalvány formájában lehessen adni béren kívüli juttatásként. Még további javaslatot is fogok tenni a következőkben. (Taps az LMP soraiból.)

Forrás: parlament.hu